David Beckham, az ágyúlábú

Az angolok előzetes összeállítását sokan elkerekedő szemekkel fogadták: a legkevésbé indokolt lépésnek Jamie Carragher kiiktatása tűnt, ám ennek is van magyarázata. Sven-Göran Eriksson meglátása szerint a liverpooli tökéletes, de régi vágású bekk, aki ha megszerzi a labdát, a hozzá legközelebb állónak teszi tovább. Ám mivel a brit felderítés az ecuadoriak bal oldalát szemelte ki gyenge pontnak, arra volt szükség, hogy David Beckham minél hatékonyabb asszisztenciát kapjon. Márpedig ehhez a feladathoz, a szélen való fel-le rohangáláshoz jobban passzol a szinte kimeríthetetlen kapacitású Owen Hargreaves, még akkor is, ha ő alapvetően középső ember, nem pedig szélső.

A taktikai húzásokon kívül az tűnt még kritikus faktornak, hogy perzselő hőségben léptek pályára a csapatok – más kérdés, hogy Wayne Rooneyt a 35 Celsius-fokos meleg sem tartotta vissza attól, hogy hosszú ujjú mezben vonuljon fel. Egyébként úgy tűnt, nem nagyon esett ki a ritmusból a sérülése óta: az ötödik percben már dühtől vörösödő fejjel szitkozódott. Akkor meg pláne morcos lehetett, amikor néhány pocsék beívelés után hátul John Terry majdnem összehozott egy gólt – csak Ashely Cole-nak köszönhető, hogy 0–0 maradt. A védők ettől az eseménysortól kissé össze is zavarodtak, néha hosszú méterekkel rúgták a társ mellé a labdát, Wayne Rooney meg hasztalan forgolódott a két ecuadori középső védő társaságában: ők tökéletesen takarítottak a tizenhatoson. S ez jellemző is volt a folyamatokra: az angolok szokás szerint David Beckham jobb lábára apelláltak, ennek megfelelően gyűjtögették a szabadrúgásokat mindkét oldalon, de ezek nem hajtottak sok hasznot – nehéz is lett volna, az ecuadori sorfal jó ha hat méterre állt általában. A csikorgó gépezet legfinomabban működő eleme viszont éppen Owen Hargreaves volt, aki nemcsak saját posztján teljesített, hanem besegített a saját kapujukra veszélyes centerhalf kollégáinak is. Erre szükség is volt olykor, mert a sárga mezesek cseppet sem produkáltak rosszabb félidőt, mint a fehérben feszítő angolok.

Második nekifutásra sem sikerült a jó angol kezdés: Steven Gerrardot felrúgták a tizenhatos jobb oldali vonalán, de a tett következmények nélkül maradt. Wayne Rooney pedig egymagában vergődött, ordított róla, hogy ő nem a csapat csúcsán, hanem egy center mögött, a zavarosban halászva érzi jól magát. Egy társ beküldésére lett is volna lehetőség, mert az ecuadoriak fedezetsora nem tűnt oly dinamikusnak, mint korábban, azaz Sven-Göran Eriksson egy védekező embert nyugodtan feláldozhatott volna a támadások oltárán, választék volt bőven: Aaron Lennon, Stewart Downing, Theo Walcott és Peter Crouch is ott ült mellette a padon. Aztán David Beckham – holott a nyurga liverpooli már a sportszárát igazgatta… – ott is tartotta mindannyiukat. Az ágyúlábú csapatkapitány szabadrúgásgólja élményszámba ment.

A gól után megszaporodtak Luis Suárez gondjai, az első cserét követően ugyanis megsérült Carlos Tenorio, úgyhogy megint kénytelen volt átrendezni a sorokat. A passz helyett lövő és lövés helyett passzoló angolok adakozókedvükben voltak, Frank Lamparddal az élen. Az égbekiáltó hiba után szépen lecsorgott a hátralévő idő, néhány feleslegesen begyűjtött sárga lappal – s Anglia elkönyvelhette helyét a legjobb nyolc között. ---- P ---- &