Pozsonyi ütközet

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2006.06.22. 03:04
Címkék
Csütörtökön kiderül, ki a legény a gáton, Pozsonyban ugyanis a Duna gátján épített úton rendezik az első cseh–szlovák–magyar időfutam-bajnokságot. A magyar aranyérem sorsa az időfutam-specialista Bodrogi László, valamint a címvédő Szekeres Csaba között dőlhet el.
Bodrogi Lászlóra kemény erôpróba vár a csütörtöki viadalon
Bodrogi Lászlóra kemény erôpróba vár a csütörtöki viadalon
Németh Ferenc
Bodrogi Lászlóra kemény erôpróba vár a csütörtöki viadalon
Bodrogi Lászlóra kemény erôpróba vár a csütörtöki viadalon
Bodrogi Lászlóra kemény erôpróba vár a csütörtöki viadalon
Németh Ferenc
Bodrogi Lászlóra kemény erôpróba vár a csütörtöki viadalon

A tavalyi bajnokságot kihagyta a francia Credit Agricole profija, Bodrogi László, ezúttal viszont csapata kérésére hazatér, ráadásul a Credit csak a nemzeti bajnokságok után hirdeti ki a Tour de France-on részt vevő versenyzőit, ezért is lényeges számára a jó szereplés. Persze ha csak a körülményeket nézzük, akkor Bodrogi egyételmű esélyese a versenynek, hiszen a külföldi és a hazai viszonyok között ég és föld a különbség.

„A kerékpár külföldön is kerékpár, ugyanolyan nehéz tehát itthon, mint külföldön – jegyezte meg Bodrogi. – Igaz, azért a Pro Tour-sorozatba tartozó csapatok, mint a Credit Agricole is, sokkal rangosabb versenyeken vesznek részt, amelyeken azért profibbak a körülmények, gondolok itt arra, hogy a szakaszok idejére teljesen lezárják az utakat. Sajnos Magyarországon nincsenek olyan szintű viadalok, amelyeken indulhatna a csapatom.”

Egészen más véleményen van ebben a témában Szekeres Csaba, aki hét évig tekert Olaszországban, így alaposan megismerhette a profi világot is. Szerinte a pénz mindenre rányomja a bélyegét, hiszen külföldön más a versenyeztetés, az edzéslehetőségek, és a technikai háttér. Igaz, azzal, hogy együttese a P-NIVÓ Betonexpressz SE résztvevője az Euro-Tour-sorozatnak, rangos versenyeken indulhat, de azért ez még így is más kategória.

Szekeres is említette az edzéslehetőségeket. Bodrogi László egy csendes francia kisvárosban lakik, ahol nyugodt körülmények között készülhet, de kedden és szerdán már itthon gyakorolt, és szomorúan tapasztalta: a közlekedési morál mit sem változott, a kerékpárosokat továbbra sem tisztelik az autósok. Ez főleg a fővárosi autórengetegben jelent problémát, ezért Szekeres is inkább Nógrád megyei telkük környékén készült, és csak az utolsó napokra tette át a székhelyét Budapestre.

Bodrogi abból a szempontból is előnyben van, hogy külön edzőkerékpárja mellett két-két időfutam- és országúti bringája van, míg Szekeresnek mindkét műfajra egy-egy. A versenyzők itthon is évente kapnak új kerékpárokat, persze külföldön, ha úgy adódik, ez év közben sem jelent óriási problémát, míg itthon a szezon során legfeljebb az alkatrészeket cserélik ki.
Hogy aztán ezek a különbségek eleve eldöntik-e az aranyérem sorsát, vagy Szekeres Csaba el tudja tünteni a lemaradását, arra csütörtökön 14 órától kapunk választ.
Legfrissebb hírek

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
1 perce

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
11 perce

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
25 perce

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
38 perce

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
49 perce

Igazolta a papírformát a Leverkusen, elődöntős a Német Kupában

Német labdarúgás
1 órája

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
1 órája

Futbóliáról a Magas-Tátrában

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik