Horvátok kontra auszik

Arról persze szó sincs, hogy a földrajzi távolságra fittyet hányva a két ország valóságos konfliktusba keveredne, egyfajta békés, ám a véres viszályokhoz hasonlóan monitoron követhető „háborúnak” mégis szemtanúi lehetünk. Hogy ennek épp a horvátok és az ausztrálok a résztvevői, alapvetően migrációs, illetve sportpolitikai okokra vezethető vissza. Mindazonáltal a pacifistákat egy Kalasnyikovoktól hangos csetepaté aligha ültetné a képernyők elé, ám a „közepes hatótávolságú” Dado Prso vagy a „föld-levegő” típusú Mark Viduka feltűnése ellen talán nekik sincs kifogásuk. Pedig valójában mindkettő halálos…

Messzire kell visszanyúlnunk, hogy megadjuk a kiindulópontot: az 1800-as évek közepén horvátok ezrei szálltak hajóra az arany csábításának engedve, hogy aztán a célállomás Ausztráliában többségük – nemesfém híján – tanult szakmájában helyezkedjen el, s valamelyik horvát közösség megbecsült tagja legyen, leszármazottai pedig ausztrál állampolgárok.

Zeljko Kalac, Ante Covic, Tony Popovic, Josip Skoko, Mark Viduka – gyanús, ugye?

Talált: mindannyian horvát nemzetiségűek, bár esetükben nem feltétlenül a szépapák vándoroltak ki az Újvilágba. Marco Bresciano és Jason Culina nevének hallatán viszont aligha tippelnénk délszláv származásra, ha nem tudnánk, hogy a mama a Tengermelléken látta meg a napvilágot. Szóval ők azok, heten, akik június 22-én vegyes érzelmekkel hallgatják majd az ausztrál (no és a horvát) himnuszt a stuttgarti éjszakában. Mark Vidukát illetően e felvetést a horvát szövetség évekkel ezelőtti visszahonosítási kísérlete csak megerősíti: az egykori Dinamo Zagreb-csatárt folyamatosan kapacitálták az illetékesek, hogy a sárga helyett a jellegzetes kockás trikót válassza – hiába.

Nem sokat hezitált viszont hasonló szituációban Joe Didulica, Josip Simunic és Anthony Seric, amiért utóbbi kettőre az ausztrál média munkásainak zöme és az adófizetők egy része mind a mai napig neheztel is, az archaikus horvátot beszélő Simunic (akit Otto Baric, még a Dinamo trénereként eltanácsolt, a 2004-es Eb-csapatba viszont beválogatott), illetve az európai karrierjét a Hajduk Splitben kezdő Seric tudniillik azután fordított hátat szülőhazájának, hogy szupertehetséges tiniként az ausztrál állami sportösztöndíjat tisztelettel elfogadta.

Kívülállóként könnyebb megérteni a trió indokait: horvát útlevéllel a zsebben már a kilencvenes évek végén is több esély mutatkozott a részvételre a futball legjelentősebb eseményén.

„Nem feledhetem el, hogy ausztrál vagyok, de azt sem, hogy horvát is – öntötte szavakba a hármasban mind a mai napig meglévő érzelmi káoszt a minap Seric, aki önkéntelenül megválaszolta a nemzeti imádságra vonatkozó felvetést is: – Ha nem is éneklem az ausztrál himnuszt, mindenképpen dúdolom majd. Igen, minimum dúdolni fogom.”

---- V ---- &