Az egészség a fontosabb

A BL-döntő lázában égő barcelonaiak arra készülnek, hogy gránátvörös-kékbe borítsák Párizst, az Arsenal elleni csata helyszínét. A több ezer szimpatizáns mellett a klub vezetősége is szép számban képviselteti majd magát a Stade de France-ban, ami Spanyolországban némi rosszallást váltott ki, mivel a 17 elnökségi tag összesen 3000 tiszteletjegyet igényelt, kétezer-hatszázzal többet, mint kollégáik az Arsenaltól. Ez, ugye, fejenként 176 rokon, barát, ismerős belépését garantálja úgy, hogy a meghívottak nagy része nem is bérletes, miközben a hűséges szimpatizánsok zöme kénytelen lesz kívül maradni.

Leszámítva ezt a kisebb (mű)balhét, nyugalom honol a Barca háza táján. A gárda kedden egyórás késéssel érkezett meg Párizsba. A gigantikus Boeing 747-es fedélzetén a fent említett, kibővített elnökségi különítmény egy részével, valamint több mint száz újságíróval utazott.

A játékosokat természetesen őrjöngő tömeg várta (főleg Ronaldinho jelenléte váltott ki eufóriát), így már a repülőtéren rendőrségi kordonra volt szükség a „kimenekítésükhöz”. A csapat egy Versailles környéki szállodában pihente ki a nem túl hosszú utazás fáradalmait, majd Frank Rijkaard edző délután megtartotta a Stade de France-ban az alkalmazkodó edzést. Az egyetlen fontos kérdés az volt, hogy az izomszakadásból felépülőben lévő Leo Messi vállalhatja-e a játékot. A tréning után maga az edző jelentette be, hogy a kis argentint – az ő érdekében – mellőzi az öszszecsapásról.

Arséne Wengernek, a londoniak menedzserének az okozott némi fejtörést a mérkőzés előtt, hogyan állítsa össze csapata védelmét. Sol Campbellt és Ashley Cole-t éppen annyira összefoltozták, hogy vállalni tudják a játékot – nézőpont kérdése, hogyan ítéljük meg a helyzetet, Wenger mindenesetre kedvezőnek látja, és mindkét válogatottját a kezdő tizenegybe jelölte. Ha a kezdésig történne velük „valami”, Philippe Senderos és Mathieu Flamini ugorhat be helyettük. Utóbbiak nem olyan rég még az oldalvonalon kívülre szorultak: a középen bevethető Senderos a térdével, a balhátvéd, Flamini húzódással bajlódott.

Wenger a Sun című brit bulvárlapban kijelentette: pályafutását az „ágyúsoknál” szeretné befejezni. „Azt kérdezik: kitartok-e az Arsenal mellett, és a klubnál fejezem-e be a karrieremet? Igen! Ehhez még azt fűzném hozzá, hogy egyáltalán nincs kedvem szövetségi kapitányként dolgozni” – szólt az 56 esztendős francia, akinek szerződése még két évig érvényes. Wenger neve korábban az angol szakvezetői poszt betöltése körüli polémiában vetődött fel, mint ismert, az „ügy” úgy oldódott meg, hogy Steve McClaren kötött szerződést az FA-vel.

Kanyarodjunk vissza az Arsenalhoz (és a Barcelonához)! A londoniak ezt megelőzően egyszer találkoztak a nemzetközi porondon a katalánokkal, 1999 őszén a BL-csoportkörben előbb 1–1-es döntetlent értek el idegenben, majd 4–2-re kikaptak a Highburyben. A saint-denis-i győzelemmel nagyot javíthatnának az egymás elleni mérlegen. ---- Hisszük vagy sem, a franciák az első számú európai kupasorozat legnagyobb böjtölői: az öt nagy ország közül legutóbb az ő képviselőjük (Marseille, 1993) emelhette magasba a kétfülű serleget, amiként az edzők között is már biztosan övék az utolsó hely, csak még a dátumot nem lehet megjelölni. Ugyanis francia szakvezető még nem tudott BEK-et, illetve BL-t nyerni a csapatával.

Most Arséne Wenger előtt ott a lehetőség, márpedig tőle egyáltalán nem idegen, ha történelmet kell írnia. A korábban – különböző beosztásokban – a Strasbourgnál, a Cannes-nál, a Nancynál, a Monacónál és a Nagoja Grampus Eightnél dolgozó tréner tíz éve szolgálja az „ágyúsokat”, csapatával mindössze kétszer (az első és a legutóbbi szezonban) szorult ki az első kettőből a Premiershipben, és már a 12. nagy trófeáját nyerheti meg szerdán a londoni együttessel.

Ő az egyetlen Arsenal-menedzser, aki egynél többször (négyszer) tudta elhódítani az FA-kupát, kétszer duplázott az egyesülettel, és a Premiership történetének egyetlen menedzsere, aki csapatával az egész idényben (2003–2004) veretlen tudott maradni. Megkapta a Brit Birodalmi Érdemrendet (OBE), a legmagasabb francia civil kitüntetést (Legion d’Honneur), és minden bizonynyal tovább bővül az elismerések listája, ha az Arsenallal megnyeri a Bajnokok Ligáját. ---- Miguel Munoz, Giovanni Trapattoni, Johan Cruyff, Carlo Ancelotti. Illusztris névsor, és Frank Rijkaard szerdán ötödikként csatlakozhat hozzájuk. Bővítheti azoknak a sorát, akik játékosként, majd edzőként is meg tudták nyerni az első számú európai kupasorozatot.

A játékosként a Világkupa és az UEFA-kupa kivételével minden lényeges trófeát begyűjtő Rijkaard „gyorstalpalón” szerezte meg az edzői képesítését, és 1998-ban már Guus Hiddink kapitány segítőjeként vett részt a vb-n. Utána ő lett az oranje vezére, ám a hazai Eb-n csak bronzérmet nyert a gárda, ő pedig az olaszok elleni elbukott elődöntőt követően lemondott. Az Eb után hiába érdeklődött iránta a Parma és a Milan is, Rijkaard kihagyott egy évet, majd 2001-ben már munkát vállalt – a „sehol sem” jegyzett Sparta Rotterdamnál. Mindössze egy évig dolgozott ott, majd miután a Sparta fennállása során először kiesett az élvonalból, ismét egyéves száműzetésbe vonult.

A sikertelen nekifutások miatt általános meglepetést keltett, hogy a Barcelona benne látta meg újkori felvirágoztatóját (az már kevésbé meglepő, hogy Johan Cruyff volt az ötletgazda), és egyelőre úgy tűnik, bevált a katalánok merész húzása. Rijkaard a sorozatban megnyert bajnoki címek terén félúton jár Cruyff négyes rekordja felé, a BL-ben pedig szerdán be is foghatja mentorát. ---- Mindössze másodszor fordul elő, hogy két veretlen csapat vívja az első számú európai kupasorozat döntőjét. A premiert az 1993-as Marseille–Milan finálé jelentette. Most a Barcelona és az Arsenal is nyolc győzelemmel, valamint négy döntetlennel jutott el Saint-Denis-ig.

Negyedszer küzd valamilyen trófeáért angol csapattal a Barcelona, és eddig nem túl kellemesek az emlékei: az 1979-es Szuperkupáért (az 1980-ban játszott meccseken) a Nottingham (0–1, 1–1), az 1982-es Szuperkupáért (az 1983-ban játszott meccseken) az Aston Villa (1–0, 0–3) az 1991-es KEK-döntőben pedig a Manchester United (1–2) múlta felül.

Eddig az Arsenalnak sem volt oka örömre spanyol csapat elleni kupadöntőben, hiszen kettőből semmi a mérleg. Az „ágyúsok” rendre a KEK-ben futottak össze hispán riválissal, de 1980-ban a Valencia 0–0-t követően tizenegyesekkel, 1995-ben pedig a Zaragoza hosszabbítás után 2–1-gyel megverte őket.

Az idény során korábban 18 tétmeccset vívtak egymással az angol és a spanyol együttesek, és az utóbbiak vannak fölényben. A spanyolok hét-hét győzelem és döntetlen mellett mindössze négy vereséget voltak kénytelenek elkönyvelni.

Az eddigi 50 döntőben 13 ország 37 csapata vett részt. A 37 döntősből 15 nyert az első próbálkozásra (köztük az öt angolból négy: MU, Liverpool, Nottingham, Aston Villa), 22 veszített (köztük a négy spanyolból három: Atlético Madrid, Valencia, Barcelona – utóbbi 1961-ben, a Benficával szemben).

Amióta nem csupán a bajnokok indulhatnak a sorozatban, a 13 fináléból tízet nyert meg olyan klub, amely hazája bajnokaként állt rajthoz. A nem bajnok győztesek: Manchester United (1999), Milan (2003), Liverpool (2005).

Londoni csapat először jutott be a döntőbe. Korábban Manchester, Leeds, Liverpool, Nottingham és Birmingham városa delegált képviselőt a sorozat utolsó mérkőzésére.

Mindkét oldalon egy-egy játékos lépett pályára a döntőig vezető 12 mérkőzésen, viszont Giovanni van Bronckhorst, illetve Cesc Fabregas sem töltötte a pályán mind az 1080 percet.

A BL-döntő még a vb évében is a legkiemelkedőbb sportesemények közé tartozik, így nem meglepő, hogy a futballhívek megőrülnek a nagy nap közeledtével. A jegyárak a feketepiacon már napok óta átlépték az ezereurós határt, sőt kedden már kétezer euróért kínáltak az interneten belépőket. Feltehetőleg nem lenne ilyen kínálat kereslet nélkül, és ezt két, mindenre elszánt ember is érzékelte, akik hétfő este megpróbálták fegyverrel kirabolni a saint-denis-i városházát, mert úgy értesültek, hogy a polgármesternél még vannak tiszteletjegyek. Próbálkozásuk nem járt sikerrel, így aztán kereket oldottak.