Sokat kell még lépcsőzniük felfelé

A Duna-parti bázis bejáratára akár a „telt ház” táblát is kiszögelhették volna: minden emeletre jutott egy-egy csapat. Az úgynevezett emelt szintre költözött be a felnőttválogatott élén álló stáb, a másodikat a felügyelete alatt álló labdarúgók foglalták el, míg a legjobb kilátású harmadik emeleti szobákon az utánpótlás-együttes tagjai, valamint a föld helyett legtöbbször a vízen járó kenusok osztoznak. A panorámának persze ára van: megannyi kilométerrel a lábakban, illetve a karokban még lépcsőzni is kell – lám, a fejlődés fokról fokra mérhető.

A „Bozsik-éra” kezdetén mindenki azt reméli: az előrelépés hamarosan a nagyválogatottnál is tetten érhető lesz. Bizalomban mindenesetre nincs hiány, a hétfő délelőtti nyílt edzésen annyi médiamunkás bukkant fel, hogy nehéz volt eldönteni, a pályán izzadó futballistákból vagy belőlük akad-e több. Végül a focisták nyertek 28–24-re (a győztesek ráadásul még gyarapodtak is: este a Törökországból hazarepülő Tóth Balázs is csatlakozott a kerethez). A huszonnyolc egyébként úgy volt huszonnyolc, hogy a szaknyelv szerint a sérülést követő lábadozási időszakban lévő Juhász Roland és Simek Péter az oldalvonalon kívül mocorgott: az Anderlechttel a minap még bajnoki címet ünneplő bekk háromszor tizenöt perces gyalogtúrán vett részt (eltévedni akkor sem tudott volna, ha akar, ugyanis a pálya körül kellett sétálnia), míg a Temesvár középpályása a konditeremben erősítette nemrégiben műtött térdét. A tréningből az első negyedóra volt nyilvános, így értékelés gyanánt a résztvevőkre hagyatkoztunk: dél és fél egy között egytől egyig azt mondták, hogy élvezetes munka zajlott.

A hangulattal különben sem akadt gond. Csupán ízelítőül: a paksi születésű, a helyi kosárlabdacsapatért rajongó Éger László a születésnapjára kapott Körmend-dresszt mutogatta, Gera Zoltán a jó barátja edzette, BLSZ III-as Szent Pál Akadémia hét végi 7–1-es győzelmével büszkélkedett, „doktor” Dárdai Pál kollégánknak magyarázta lelkesen, mit csináljon a fájós térdével, Pető Zoltán már attól jókedvre derült, hogy újra válogatottnak vallhatja magát, Szabics Imrét az tette boldoggá, hogy hosszú idő után ismét Balaton szeletet vehet és ehet, Détári Lajos pedig arra hívta fel a Görögországba készülő utánpótlásgárda vezetőinek figyelmét, hogy ha ne adj’ Isten bajba kerülnek, csak hivatkozzanak rá, és minden problémájuk megoldódik.

Egyedül Torghelle Sándor tűnt kissé szomorúnak. Mint kiderült, a támadó nem is a saját, hanem az általa imádott Honvéd jövője miatt aggódik – és nem azért, mert a válogatott kedd délután éppen a kispesti csapattal játszik edzőmeccset... ---- C ---- K