Van, akinek sikerül…

Bodnár László kispados

Bodnár László és a Red Bull Salzburg eddig nemigen vált be egymásnak. A 33-szoros válogatott a télen a holland Rodából szerződött az osztrák klubhoz. Ez eleinte igen jó döntésnek tűnt, elvégre az energiaitalt gyártó és forgalmazó cég által támogatott együttes Ausztriában kiemelkedően jó körülményeket s ezzel együtt kimagasló fizetéseket nyújt a játékosoknak. Nem mellékesen a Salzburg edzője, Kurt Jara már régóta szerette volna saját csapatában tudni a bombaerős szabadrúgásairól ismert bekket. Jara még a Hamburg szakvezetője volt, amikor már pedzegette Bodnár László megszerzését, ám akkor az üzlet, vagyis a német Bundesliga-szerződés kútba esett.

A Debrecenből induló, majd az ukrán mamutklubhoz, a Dinamo Kijevhez igazoló Bodnár (kis kitérőt tett az ugyancsak kijevi Arszenálnál is) végül az előbb említett Roda érintésével került a Kurt Jara-féle salzburgi egylethez, de a dolgok jelenlegi állása szerint rossz döntés volt Ausztriába menni. Mi így látjuk, Bodnár László azonban másként vélekedik.

,,Bár csakugyan kevés alkalommal jutottam eddig játéklehetőséghez, mégsem bántam meg, hogy elfogadtam a Red Bull ajánlatát – mondta a Nemzeti Sportnak a „Boci” becenévre hallgató játékos. – Eleinte játszottam a csapatban, de akkor sajnos sorozatban kikaptunk, így utóbb kimaradtam a kezdőből. A csapat ezt követően nyerési szériába került, és számomra volt egy hathetes időszak, amikor szinte alig kaptam esélyt. Két héttel ezelőtt azonban a Sturm Graz ellen már a második percben megsérült a jobbhátvéd, Jara pedig volt olyan rendes, és becserélt. Azt hiszem, nem bánta meg.”

Miért bánta volna? A magyar légiós remekül játszott, két gólpasszt adott a Salzburg 3–2-es győzelmével végződő mecscsen. Hogy bővítsük a statisztikát: Bodnár ezen a mérkőzésen a legtöbbször (103-szor!) ért labdához a pályára lépő játékosok közül (ez az adat nem arra utal, hogy sokat és feleslegesen dajkálta volna a labdát...), illetve a mezőnyben előszeretettel készítette elő társainak lövésre a labdát (öt alkalommal).

Továbbra is a számoknál maradva: Bodnár László az eddigi tizenkét tavaszi mérkőzésen csupán hatszor lépett pályára, ennek ellenére sem morfondírozik a nyári továbbálláson:

,,Sokat és keményen edzek Salzburgban. Nem esem kétségbe csak azért, mert keveset játszottam eddig. Rám aztán senki se mondja, hogy ez a magyar gyerek sértődékeny, és nem hajt a tréningeken! Úgy érzem, kirobbanó erőben és formában vagyok, ezt a legutóbbi meccsen már bizonyítottam. Mivel keveset voltam játékban, rendszeresen tréningezek külön is. Régebben ilyesmire ritkán volt példa, és bevallom, annak idején az életvitelem sem volt mindig hivatásos játékoshoz illő, ám a külföldön töltött évek megtanítottak valamire. A profizmusra. Magamról most már bátran ki merem jelenteni, hogy igazi profi lettem. Figyelek az étrendemre, az edzésmunkámra, arra, hogy idejében ágyba kerüljek, és egyáltalán, mindent a futballnak rendelek alá.”

Tiszta beszéd. És úgy tűnik, kifizetődő is, legalábbis ami Kurt Jara véleményét illeti. A vezetőedző ugyanis maximálisan meg van elégedve (egyik) kedvencével, akivel azonban – mint az a pályára lépések számából is látszik – egyáltalán nem kivételez. ---- Tóth Balázs biztos kezdő

Lehet így is.

Nincsenek elhúzódó vagy visszatérő sérülései, nem pikkel rá az edzője, pedig alig másfél év alatt négyet is elfogyasztott a Malatyaspor, Tóth Balázs – jelenleg az első osztályú tagság megőrzéséért viaskodó – török csapata.

„Öt mérkőzést hagytam ki tavaly február óta, négyet sárga lapok miatt” – sorolta fejből a vonatkozó adatokat a játékos.

Törökországban négy figyelmeztetés vonja maga után az automatikus büntetést, s nem kell professzornak lenni hozzá, hogy kiszámoljuk: Tóth borzalmasan sok sárgát szed össze – védekező középpályásként.

„Emlékeim szerint egyszer fordult elő, hogy a sérülések miatt kényszerből a jobb oldalra kerültem. A törököknek védekező középpályásként mutattak be, s ebben a pozícióban is számítanak rám. Egyébként pozitív és negatív olvasata egyaránt van annak, ha a játékost több poszton is kipróbálják. Egyfelől az edző többet lát benne annál, mint amennyit addig kihoztak belőle. Másfelől jelentheti azt is, hogy nem jobb a régebben vásárolt ellenlábasánál.”

A kérdés csak az: lapul-e bármiféle titok a folyamatos játéklehetőség mögött, végtére is a magyar légiósok az utóbbi időben – minimális kivételtől eltekintve – „leégtek” török földön. A felvetés abban az esetben is érdekes, ha rögzítjük: a Süperlig az iramában azért nem ikertestvére a Premiershipnek, technikai, taktikai téren pedig nem a Primera División.

Gyors és tömör a válasz: nincs semmi furfang a háttérben. Legalábbis mi ezt summázzuk Tóth mondandójából.

„Nehéz nyelv a török, de a társaim állítása szerint nagyon jól boldogulok vele. A helyzet az, hogy a török futballisták zöme nem beszél angolul, ahhoz, hogy kommunikálni tudjunk – legalább a pályán –, nekem kellett minél rövidebb idő alatt minél többet felszednem a nyelvből. Nem volt könnyű, de e nélkül süketnémának érzi magát az ember a gyepen. Az alkalmazkodás az én feladatom, ez egy pillanatig nem volt kérdés.”

Persze akad a török légióséletnek olyan oldala is, amellyel nehezen barátkozik meg az ember. A kellemeset egyébként is könnyű megszokni.

„A körülményeket, a bajnokságot tekintve nagyon jó helyen vagyok, színvonalas a liga, a törökök megőrülnek a futballért. Viszont az ember privát szférája itt igencsak leszűkül. Mindegy, hogy otthon vagy idegenben van-e a következő fellépésünk, a csapat három nappal a meccs előtt összeköltözik. Ez egyébként általánosan jellemző a török klubokra, s szolidaritásból olykor a főnökök is csatlakoznak hozzánk egy-egy napra. Nehezen viselem el a bezártságot, de elfogadom a helyzetet. Legutóbb a gazdasági igazgató látogatott meg minket, s a prémiumról tárgyalt a csapatkapitánnyal. Vicces, de úgy tűnik, ha a kiesés ellen harcolva bentmaradunk, jobban keresünk majd, mint egy éve. A középszer ezek szerint kevéssé kifizetődő… Ha jelzőt kell aggatnom az együttesre, most azt mondom: rutintalan. Öt tapasztalt játékos ment el az ősszel, és újoncok érkeztek a helyükre. Részben erre vezethető vissza az idei szereplésünk. Nyolcvanöt perces és kicsit peches csapat vagyunk.”

Az elsősorban erőfocijáról ismert Süperligben a tempó felvétele jelentette az egyetlen, rövid távú gondot a minap Bozsik Péter szövetségi kapitány által is „megtalált” középpályásnak.

„Egy, legfeljebb két labdaérintésre van idő, különben odacsapnak. Állandó a mozgás, tenni-venni kell a labdát. Ennyi. Szükségem volt némi időre az akklimatizációhoz, a felgyorsuláshoz, de fizikális gondjaim sosem voltak. A futóteszteken korábban is dobogós voltam, a Cooper-teszten legutóbb a legjobb.

Édesapámnak rengeteget köszönhetek, a technikai és az erőnléti képzésemre is figyelt. S hogy a sérülések szerencsésen elkerülnek, ahhoz talán annak is köze van, hogy a bevált dolgaimról akkor sem mondok le, ha az a törököknél éppenséggel nem dívik. Ha annak érzem szükségét, otthon teleengedem a kádat forró vízzel, és abban lazítok.” ---- – „Tóth Balázzsal életre kelt a Malatya” – írta a Hürriyet az április 15-i, Malatyaspor–Kayserispor (2–1) meccset követően. A magyar játékos gólpaszszal tette fel a koronát teljesítményére.
– „A nap hőse” – a Milliyet szakírói gondolták így a február 5-i, Galatasaray elleni pontszerzés, illetve Tóth bombagólja után (1–1).
– A Digitürk fizetős televíziós csatornán a Malatya találkozóinak közvetítése alatt a nézők hatszor választották a nap játékosának.