Pazar végjáték Norvégiában

BERECZKY ATTILABERECZKY ATTILA
Vágólapra másolva!
2006.04.05. 02:35
Címkék
Első 2006-os mérkőzésén idegenben győzte le Norvégiát a magyar női válogatott. Németh András tanítványai a hajrában fordítottak az Európa-bajnok ellen.
A világbajnoki és Eb-bronzérmes magyar válogatott hétfőn még a népligeti FTC-csarnokban edzett, kedden pedig már Norvégiában játszott a házigazdák Európa-bajnok legjobbjai ellen. A csapathoz a koppenhágai átszálláskor csatlakozott Siti Eszter (FCK) és Benyáts Beatrix (Esjberg). Németh András mester az összecsapás előtt elmondta, hogy a decemberi egymás elleni vb-meccs videofelvétele alapján készítette fel együttesét a tesztmérkőzésre, amelynek visszavágóit pénteken Ózdon, szombaton Miskolcon rendezik meg.

Vanyus Attila csapatvezető arról beszélt, hogy a norvégok 35 tagú, feltűnően bő kerettel kezdték meg a felkészülést a decemberi, svédországi Eb-re. Marit Breivik szövetségi kapitány szerdán kettébontja a keretet, s a fiatalabb, rutintalanabb együttessel Svédországba utazik további két felkészülési mérkőzésre. A rutinosabb, zömében vb-n járt játékosok Thorir Hergeirsson másodedző vezetésével érkeznek Magyarországra.

A magyar női válogatott három újoncot (Csáki Viktória, Szamoránsky Piroska és Tomori Zsuzsanna) avatott Norvégiában. A mérkőzés elején látszott, hogy az idén először, mindössze egy közös edzéssel a háta mögött játszik Németh András csapata, hiszen még a világbajnokságon már bevált játékelemek sem működtek tökéletesen. Ekkor a magyar kapitány áttért a három irányítós felállásra, de ez is csak rövid ideig vált be.

Az összeszokottabbnak tűnő, s a szentpétervári vb óta megerősödő északiak biztosan vezettek a félidőig, sőt a második játékrész elején már nyolcgólos előnyt is szereztek. Ekkor viszont gyökeresen megváltozott a mieink védekezése. Pályára lépett a három újonc, s keménységüknek, no meg Sugár Tímea remek védéseinek köszönhetően sokáig nem tudtak betalálni a vendéglátók. A kivédekezett támadások végén főként Siti Eszter révén indultak a mieink, s hamar felzárkóztak. A norvég átlövők teljesen elbizonytalanodtak, az egyre inkább belelendülő magyar válogatott a vezetést is átvette és meg is tartotta a mérkőzés végéig.

Mestermérleg
Németh András:
– Nagyon kellemes meglepetést szereztek nekem a lányok, hiszen a norvégoknál sérült kulcsemberek tértek vissza a világbajnokság óta, így erősebb volt a keretük, mint Szentpéterváron. Ezzel szemben nálunk három újonc játszott, s Benyáts Beatrix is hosszú évek után szerepelt ismét a nemzeti csapatban. Norvégiában győzni mindig nagy eredmény, ezért csak büszke lehetek csapatomra. ---- B ---- A
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
20 perce

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
21 perce

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
23 perce

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
30 perce

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
40 perce

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
54 perce

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
1 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik