Tart a sevillai átok

CSILLAG IMRECSILLAG IMRE
2005.11.05. 01:49
Címkék
Jean Tigana 23 év után ismét vesztesen hagyta el a Sánchez Pizjuánt
Jean Tigana 23 év után ismét vesztesen hagyta el a Sánchez Pizjuánt
Imago
Jean Tigana 23 év után ismét vesztesen hagyta el a Sánchez Pizjuánt
Jean Tigana 23 év után ismét vesztesen hagyta el a Sánchez Pizjuánt
Jean Tigana 23 év után ismét vesztesen hagyta el a Sánchez Pizjuánt
Imago
Jean Tigana 23 év után ismét vesztesen hagyta el a Sánchez Pizjuánt
Nem hoztak sok sikert a vendégcsapatoknak a csütörtöki mérkőzések, a négy gárda közül ugyanis csak a Lokomotiv Moszkva nem kapott ki (a vasutasok Palermóból hoztak el egy pontot), de – miként a többiek – az oroszok sem tudtak gólt szerezni.

A legszomorúbb minden bizonnyal a Besiktas élére frissen kinevezett Jean Tigana volt, a francia edző első mérkőzésén jókora pofonba szaladt bele Sevillában. A helyi FC Javier Saviola találatával szerezte meg a vezetést a második félidő derekán, a csereként beálló Frederic Kanouté duplája pedig fölényessé tette a torna csoportfázisában most debütáló gárda győzelmét.

"Ameddig nem kaptuk be az első gólt, jól játszottunk – mondta Tigana a mérkőzés után. – Addig kell munkálkodni, míg össze nem áll a csapat, de csak Isten tudja, mit hoz a jövő. Borzasztó volt két gyors gólt is kapni a második félidőben." A francia trénert eddig sem fűzték szép emlékek az andalúz városhoz és a Sánchez Pizjuánról elnevezett stadionjához, az 1982-es világbajnokságon a vele felálló francia válogatott ugyanis éppen ott maradt alul tizenegyesrúgások során az NSZK-val szembeni elődöntőben.

Legfrissebb hírek

A Vasas fordított Kispesten, így a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
13 perce

Fodor Csenge: Erősebb lett ez a csapat

Kézilabda
15 perce

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
35 perce

Fordulat a szünet után, a Tatabánya legyőzte a Celjét a nemzetközi torna bronzmeccsén

Kézilabda
58 perce

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Honvéd vízilabdacsapata horvát és görög ellenfelet kapott a BL-ben

Vízilabda
1 órája

Több mint 120 nevező Nyirádon, az FIA autókrossz Európa-bajnoki futamon

Egyéb autó-motor
1 órája

Jön a román élvonal történetének első székely rangadója

Minden más foci
1 órája