Egy jobb szélső Szlovákiából

– Akkor most hogy szólíthatjuk?
– Kovacsics Mónikaként használom majd a nevemet. Túl vagyok a honosítási folyamaton, már csak ki kell várnom, hogy minden illetékes aláírja a papírokat, aztán – remélem, minél hamarabb – jöhet az állampolgársági eskü.
– Amikor Békéscsabára került, járhatott volna szlovák gimnáziumba is, mégis a magyar tannyelvű iskolát választotta. Miért?
– Valószínűleg egyszerűbb lett volna, ha az anyanyelvemen tanulok, legalábbis rövid távon. Azonban úgy gondoltam, csak akkor tanulhatok meg jól magyarul, ha magyar iskolába járok.
– Már tizenhat éves korában is kereste a Győr, mégis a kiscsapat, a Békéscsaba ajánlatát fogadta el. Ezt sokan nem értették akkor.
– Akkoriban még túl nagy falatnak tűnt az ETO, szerettem volna kipróbálni magam szerényebb együttesben. Tudtam, hogy meg kell szoknom a magyar kézilabda színvonalát, az itteni bajnokság ritmusát, és ez könynyebbnek tűnt Békéscsabán.
– Győrben is hamar beilleszkedett, ráadásul bajnokcsapat tagja lett, s elindult a honosítási folyamat is.
– Szerencsére mindkét oldalról volt igény arra, hogy megszerezzem az állampolgárságot, hiszen régóta szerettem volna a magyar válogatottban játszani, s kiderült, hogy adott esetben számítanának rám.

– Az állampolgársági vizsgán túl van, s különleges engedéllyel a horvátországi tornán bemutatkozhat a magyar válogatottban. Várja már?
– Talán nem csoda, hogy izgulok, hiszen nagy lehetőség előtt állok, s szeretnék élni vele.
– Mit gondol, ott lesz a decemberi oroszországi világbajnokságon a magyar csapatban?
– Rajtam múlik, hogy bebizonyítsam, ott a helyem a keretben. A szövetségi kapitánytól megkaptam a lehetőséget, és nem szeretnék csalódást okozni.