► A bajnokság állása
SZURKOLÓI FÜZET (letölthető)
► Fordulóról fordulóra 2005-2006
► Góllövőlista
► Tippeljen a hetedik forduló eredményeire!
► Bajnoki adatbank
► Átigazolási körkép
► Bajnoki múlt
► NB II 2005-2006
Bajnoki múlt: az összes szezon tabellái
Futball-lexikon
Egymással harcol a két régi barát
Az egyiknek sikerült, a másiknak - egyelőre legalábbis - nem& Máté Péter és Tisza Tibor évekig együtt futballozott a Debrecen különböző utánpótlás-együtteseiben. Mindkettőjükről úgy beszéltek a Loki szakemberei, mint akik előtt szép jövő áll. Nem így történt.
Az NSO ajánlja:
Az NSO ajánlja:
- Fontos állomás kep1 align&rightüvolt a pályafutásomban a DVTK - mondta Máté Péter. - Az egyetlen negatív emlékem anyagi jellegű, gond volt a nekem járó összeg átutalásával. Ha e részlettől elvonatkoztatok, azt mondhatom: Diósgyőr a második otthonom. Nehéz időszak, elhúzódó sérülés és hoszszú rehabilitáció után kerültem a csapathoz, ahol az edzőtől lehetőséget, a csapattársaktól és a szurkolóktól pedig bizalmat kaptam.

Máté Péter magabiztos gyôzelmet vár, de azért óvatosságra inti társait (Fotó: Mirkó István)
- Fogalmam sincs. Ami tény: igazi csapatként küzdöttünk tavaly. Az utóbbi időben nem úgy alakultak a DVTK dolgai, ahogy arra a szurkolói számítottak. Meglehet, peches szériában van a gárda. Előbb-utóbb kilábal belőle.
- Akár Debrecenben?
- Bízom benne, hogy nem. A debreceni közvélemény szerint ez az összecsapás a kötelező” kategóriába sorolandó, azaz kizárólag a győzelem az elfogadható, de kellő óvatossággal tekintek a meccs elé. Jó szellemiségű társaság lesz a vendégünk, bár a Pécsett kiállított labdarúgókat nem könnyű pótolniuk.
n Menesztése előtt Gálhidi György vezetőedző azt nyilatkozta, az egész csapat nagyképűen futballozott Pécsett. Azóta kiestek a Magyar Kupából az NB III-as Szentlőrinc ellen. Mi a baj?
- Ezt nem tudom, de az biztos, hogy mindkét találkozón győzni szerettünk volna - mondta Tisza Tibor, a Diósgyőr 21 esztendős labdarúgója. - Úgy gondolom, nem voltunk nagyképűek a pécsi meccsen. Viszont roszszul reagáltuk le a játékvezető néhány ítéletét, így beleszaladtunk egy súlyos vereségbe. A Szentlőrinc elleni kupatalálkozó egy másik eset. Nagy kudarc, kínos vereség, ez egyértelmű.

Tisza Tibor megint bebizonyíthatja, hogy kár volt elengedni a Lokitól (Fotó: Farkas József)
- Az esélytelenek nyugalmával készülünk. Nekünk nem a bajnok Debrecent kell legyőznünk. A vereségünk nem lenne szenzáció, persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy eleve feladtuk a pontszerzést. A pécsi meccs ilyen értelemben fontosabb lett volna, miképpen fontosabb lesz a következő fordulóban a Tatabányával vívandó találkozó is.
- Pluszmotiváció szombatra?
- Megvan, köszönöm.
- Bántja, hogy ilyen könynyen lemondtak önről Debrecenben?
- Azt nem mondanám, hogy lemondtak rólam. Bár igaz, azért kellett eljönnöm, mert a két fél közül alighanem csak én akartam igazán, hogy a Debrecen profija legyek. Ott nőttem fel, a mindenem volt a Loki, és az volt az álmom, hogy a felnőttcsapat tagja legyek. Nem így alakult. Ez van.
Szavazás
| 2004-2005 | 3-1 |
| 2003-2004 | 1-0 |
| 2003-2004 | 1-1 |
| 2002-2003 | 0-0 |
| 2002-2003 | 0-1 |
A két klub kéri a ferencvárosi szurkolókat, hogy a szokásosnál korábban, legalább egy órával a kezdés előtt érkezzenek meg a helyszínre, a beléptetés ugyanis hosszabb időt vesz majd igénybe a szokásosnál. Kevés a variációs lehetősége csatárposzton László Csabának, az FTC trénerének, hiszen Alekszandar Bajevszki még mindig nem egészséges, Bartha László pedig Fitos Lászlóval együtt az U19-es válogatottal szerepel Szabadkán, ahonnan csak szombat délután érkeznek vissza.
---- Meccsmérleg:
A két csapat még nem találkozott egymással az élvonalban.
Új mezt húznak a rákospalotaiak
Hosszú távú szponzori szerződést kötött az egyik sportszergyártó céggel az egyelőre sereghajtó REAC. A jövőben a Lancast támogatja az újoncot, és a csapat már az FC Fehérvár elleni mai meccsen e cég szerelésében lép pályára. Székesfehérvárott Csertői Aurél vezetőedző kellemes helyzetben van, ugyanis nincs eltiltott vagy sérült labdarúgója. Az is rendkívül jó hír a piros-kékek háza táján, hogy súlyos sérülése után a válogatott Simek Péter is egyre közelebb kerül ahhoz, hogy ismét játékra jelentkezzen.
----
| 2004-2005 | 3-0 |
| 2000-2001 | 2-0 |
| 1999-2000 | 4-0 |
| 1996-1997 | 1-0 |
| 1995-1996 | 2-1 |
A házigazda angyalföldieknél Rósa Henrik játéka kérdéses, akit le kellett cserélni a szerdai, Kazincbarcika elleni Magyar Kupa-mérkőzésen. A középpályás izomfáradtságra panaszkodik, de Egervári Sándor vezetőedző azért azt reméli, számíthat a futballistára. Ott József, a PMFC edzője úgy ítélte meg, a Haladás elleni idegenbeli, 120 perces Magyar Kupa-csata sokat kivett a labdarúgókból, ezért a Vasas elleni találkozó előtt regeneráló edzéseket iktatott a programba.
----
| 2004-2005 | 1-0 |
| 1999-2000 | 2-0 |
| 1998-1999 | 5-0 |
| 1997-1998 | 2-1 |
| 1982-1983 | 3-0 |
Hétfőn, az Újpest elleni rangadón húzódott meg Dombi Tibor, a hazaiak válogatott középpályása. Bár a labdarúgó azonnal lejött a pályáról, amikor észlelte a bajt, sérülése így sem jött rendbe. A diósgyőriek kapusedzője, Veréb György azzal a feltétellel vállalta a csapat egy mérkőzésre szóló irányítását, hogy taktikát ő nem vázol, nyilatkozni sem akar a sajtónak, mindössze a kispadról igyekszik tanácsaival segíteni. Könnyen elképzelhető, hogy Bereczky István ügyvezető is a kispadon foglal majd helyet a bajnokegyüttes otthonában.
----
| 2000-2001 | 1-1 |
| 1999-2000 | 0-1 |
| 1991-1992 | 3-0 |
| 1990-1991 | 0-1 |
| 1989-1990 | 1-0 |
Az Újpest is segít az erdélyi árvízkárosultaknak. A lila-fehér klub egy dedikált labdát, amelyet a korábban Újpesten edző argentin válogatott labdarúgói láttak el kézjegyükkel, valamint egy, a Megyeri úti futballisták által aláírt mezt bocsát árverésre. A kikiáltási ár 50 ezer forint, licitálni faxon (06-1-231-0088) és e-mailben (info@ ujpestfc.hu) lehet. A meccs előtt, délután kettőtől hétig véradás lesz a Megyeri úton, ezzel az akcióval, a Vöröskeresztet támogatják. A véradók ingyen nézhetik meg az esti meccset.
----
| 2004-2005 | 1-0 |
| 2003-2004 | 3-1 |
| 2002-2003 | 2-0 |
| 2001-2002 | 0-0 |
| 2001-2002 | 1-3 |
A Győr-Moson-Sopron megyei rangadó legutóbbi két összecsapása Sopronban, illetve Győrött 1-0-s hazai győzelemmel végződött. Az ETO-nál Regedei Csaba eltiltása szeptember 20-án letelt, így újra tagja lesz a kezdőcsapatnak. Ugyanakkor a térdsérüléssel bajlódó Horváth Róbert nem léphet pályára. Október 5-én a soproni stadionban megmérkőzik egymással a magyar és az olasz U20-as válogatott. A magyar fiatalokat a ZTE trénere, Dajka László irányítja majd, aki tavaly még Sopronban ült a kispadon.
----
| 2004-2005 | 4-2 |
| 1987-1988 | 0-2 |
| 1980-1981 | 1-1 |
| 1977-1978 | 1-2 |
| 1976-1977 | 1-3 |
A hétközi kupatalálkozón gólerős játékot produkáló Rákóczinál kisebb gondot okoz, hogy a két gólt szerző Oláh Lóránt rúgást kapott a lábfejére, ráadásul az olimpiai válogatott Bank István combizomfájdalma miatt ki is hagyta a hétközi mérkőzést. Biztossá vált, hogy Szili Árpád helyett Kőszegi Géza lesz a Budapest Honvéd ügyvezetője. A fegyelmi bizottság korábbi elnöke a következő héten áll munkába, a drukkereknek pedig hamarosan egy szurkolói ankét keretében mutatják majd be.
----
| 2004-2005 | 5-2 |
Zalaegerszegen a beléptetőrendszer mechanikus részét munkába állítják”, vagyis a jegyekkel és bérletekkel a januártól hivatalosan is működő kapukon léphetnek majd be a nézők. A klub vezetői azt kérik, hogy a szurkolók emiatt a szokottnál egy kicsit előbb menjenek ki a stadionba, ahol többek között motorosbemutató és az XXL Fitness Club világ- és Európa-bajnokainak bemutatójában is gyönyörködhetnek. Ami a pápaiak játékoskeretét illeti, a Malajziából visszatért Vörös Péter bevetésre kész, csak játékengedélye megérkezésére várnak korábbi klubjától, a Jogortól.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








