Hiába a fergeteges szurkolás

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2005.09.21. 00:56
Címkék
Több mint háromezren gyűltek össze a zágrábi sportcsarnokban, hogy kiszurkolják a hazai győzelmet - mindhiába. A címvédő lengyel válogatott a 20 pontig jutó Glinka vezérletével voltaképpen könnyedén gyűjtötte be a két pontot, így három fordulót követően hibátlan mérleggel vezeti az I. csoportot.
Staelens sem segített Hollandián
Staelens sem segített Hollandián
Staelens sem segített Hollandián
Staelens sem segített Hollandián
Staelens sem segített Hollandián
Staelens sem segített Hollandián
Ma a románok ellen már a négy közé jutást is kiharcolhatja Andrzej Niemczyk által irányított társulat. A horvátok viszont már csak úgy érhetnek révbe, ha a hátralévő két meccsüket megnyerik, azaz a németek mellett a torna meglepetéscsapatát, az azerieket is felülmúlják. Ráadásul pedig drukkolniuk kell, hogy a szerbek ne szerezzenek négy pontot…

A másik, a pulai csoportban egyértelműbb a helyzet: az olasz és az orosz válogatott egyaránt három győzelemmel áll (utóbbi a 23 pontos Godina vezetésével nehezen gyűrte le Hollandiát), azaz garantálható a továbbjutása. Persze ha ma este a bolgárok meglepik ellenfelüket…

24. női Európa-bajnokság, Zágráb, Pula
I. csoport, Zágráb, 3. forduló: Horvátország-Lengyelország 1:3 (-16, -21, 22, -20). Az állás: 1. Lengyelország 6 (9:3), 2. Azerbajdzsán 5 (6:4), 3. Szerbia-Montenegró 5 (7:6), 4. Románia 4 (6:7), 5. Horvátország 4 (5:7), 6. Németország 3 (3:9). II. csoport, Pula, 3. forduló: Oroszország-Hollandia 3:2 (-18 -21, 20, 26, 9). Az állás: 1. Olaszország 6 (9:0), 2. Oroszország 6 (9:3), 3. Bulgária 5 (6:5), 4. Hollandia 4 (7:7), 5. Törökország 3 (1:9, -29), 6. Spanyolország 3 (1:9, -48). A mai műsor. 4. forduló, I. csoport, Zágráb: Azerbajdzsán-Szerbia-Montenegró, 15.30, Lengyelország-Románia, 18, Horvátország-Németország, 20.30. II. csoport, Pula: Törökország-Spanyolország, 15.30. Hollandia-Olaszország, 18. Oroszország-Bulgária, 20.30.
Legfrissebb hírek

Antonelli megszerezte a pole pozíciót a két Ferrari előtt a silverstone-i időmérőn

F1
12 perce

Drake a róla elnevezett „átkot” veti be Marokkó ellen

Foci vb 2026
19 perce

Serena Williams sérülés miatt visszalépett a párostól Wimbledonban

Tenisz
28 perce

Davies ismét nem fért be a kanadai kezdőbe; Hakimi, Brahim és Szaibari is pályán Marokkónál

Foci vb 2026
34 perce

Óriási meglepetés Wimbledonban: kiesett a címvédő Swiatek

Tenisz
42 perce

A kozármislenyi Horváth Dániel szerződést kapott az MTK-tól

Labdarúgó NB I
1 órája

A mexikóvárosi Budapest Cukrászdában jártunk

Foci vb 2026
1 órája

TCR World Tour: Michelisz harmadik a franciaországi időmérőn

Egyéb autó-motor
1 órája
Ezek is érdekelhetik