Bezzeg Törökországban…

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2005.09.19. 23:46
Címkék
Hiába az óriási formajavulás, hiába Angelina Grün parádéja (34 pont), a szerbek ellen botló németek hatalmas, 133 percig tartó küzdelemben kikaptak Zágrábban a lengyelektől. A címvédő könnyebb csatára számíthatott, ám a dél-koreai Li Hi Van által irányított német csapat meglepően jól tartotta magát, a második, majd a harmadik játszmát meg is nyerte, sőt a negyedikben is közel állt ehhez.
A török játékosok sokat hibáznak
A török játékosok sokat hibáznak
A török játékosok sokat hibáznak
A török játékosok sokat hibáznak
A török játékosok sokat hibáznak
A török játékosok sokat hibáznak
A Glinka, Swieniewicz kettős pontjaival operáló Európa-bajnok azonban a legfontosabb pillanatokban összekapta magát, és ha nehezen is, de hozta a kötelezőt. Így közel került a hőn áhított elődöntőhöz.

A pulai csoportban egyértelműbb a kép: a legnagyobb esélyesnek tartott olaszok harmadik mérkőzésüket is győzelemmel zárták, egyszersmind az utolsó esélyt is elvették a harmadik "zakóval" záró törököktől. Utóbbi együttes két esztendeje finálét játszott - igaz, akkor odahaza lépett pályára… A spanyolokat legyőző bolgárok táplálhatnak még elődöntős reményeket.

24. női EB, Zágráb, Pula
I. csoport, Zágráb, 2. forduló:
Lengyelország-Németország 3:2 (22, -23, -19, 26, 13). 3. forduló: Szerbia-Montenegró-Románia 3:2 (15, -19, 14, -24, 13), Azerbaj- dzsán-Németország 3:0 (24, 14, 21). A Horvátország-Lengyelország mérkőzés lapzártánk után ért véget. Az állás: 1. Azerbajdzsán 5 (6:4), 2. Szerbia-Montenegró 5 (7:6), 3. Lengyelország 4 (2 mérkőzés, 6:2), 3. Románia 4 (6:7), 4. Horvátország 3 (2, 4:4), 6. Németország 3 (3:9).
II. csoport, Pula, 2. forduló: Hollandia-Törökország 3:1 (22 -28, 21, 23). 3. forduló: Bulgária-Spanyolország 3:0 (22, 12, 23), Olaszország-Törökország 3:0 (21, 21, 20). A Hollandia-Oroszország mérkőzés lapzártánk után ért véget. Az állás: 1. Olaszország 6 (9:0), 2. Bulgária 5 (6:5), 3. Oroszország 4 (2, 6:1), 4. Hollandia 3 (2, 5:4), 5. Spanyolország 3 (1:9), 6. Törökország 3 (1:9)
Legfrissebb hírek

Antonelli megszerezte a pole pozíciót a két Ferrari előtt a silverstone-i időmérőn

F1
16 perce

Drake a róla elnevezett „átkot” veti be Marokkó ellen

Foci vb 2026
24 perce

Serena Williams sérülés miatt visszalépett a párostól Wimbledonban

Tenisz
33 perce

Davies ismét nem fért be a kanadai kezdőbe; Hakimi, Brahim és Szaibari is pályán Marokkónál

Foci vb 2026
38 perce

Óriási meglepetés Wimbledonban: kiesett a címvédő Swiatek

Tenisz
47 perce

A kozármislenyi Horváth Dániel szerződést kapott az MTK-tól

Labdarúgó NB I
1 órája

A mexikóvárosi Budapest Cukrászdában jártunk

Foci vb 2026
1 órája

TCR World Tour: Michelisz harmadik a franciaországi időmérőn

Egyéb autó-motor
1 órája
Ezek is érdekelhetik