A Barcelona nyerte meg a bajnokok csatáját

CSILLAG IMRECSILLAG IMRE
Vágólapra másolva!
2005.08.08. 00:41
Címkék
Tornagyőzelemmel melegített a Betis elleni Szuperkupára (az első felvonást szombaton rendezik a sevillai arénában) a Barcelona, amely egy döntetlent és egy sikert követően elhódította a Cádizban lebonyolított Ramón de Carranza-kupát.A Sevilla elleni, tizenegyespárbajban megnyert elődöntőt követően a bajnokcsapat a fináléban a házigazda, mellesleg a tavasszal a Segunda Divisiónt megnyerő Cádizzal találkozott, amely ugyan Oli révén előnybe került, a második félidőben viszont képtelen volt ellenállni a katalánok rohamainak. A Carranzát 1962-t követően ismét elhódító Barca-sereg élére a második félidőre beszálló Ronaldinho (Frank Rijkaard egyébként érezhetően vegyes sort kezdetett, hiszen a Jorquera - Damiá, Rodri, Belletti, Oleguer - Messi, Van Bommel, Xavi, Deco - Pitu, Eto’o csapatot így, ebben a felállásban aligha látjuk a Primera Divisiónban) két csodálatos szabadrúgásgóllal alakította 1-1-ről 3-1-re az állást.

"Boldog vagyok, hiszen az is kérdéses volt, hogy pályára léphetek-e. Nem voltam százszázalékos, de a végére minden jó lett. Remélem, újabb sikeres idényt kezdhetünk el a Barcelonával, ami mindennél fontosabb. Megvan az idény első trófeája, remélem, még jön hozzá néhány a tavaszig" - mondta a találkozó után Ronaldinho.

Ramón de Carranza-kupa
Cádiz. Elődöntő: Barcelona (spanyol)-Sevilla (spanyol) 1-1 (Edmilson 38., ill. Daniel Alves 49.) - 11-esekkel 3-1, Cádiz (spanyol)-Braga (portugál) 1-0 (José Nunes 13. - öngól). A 3. helyért: Braga-Sevilla 2-1 (Cesinha 12., José Nunes 48., ill. Antonio López 22.). Döntő: Barcelona-Cádiz 3-1 (Eto’o 57., Ronaldinho 77., 89., ill. Oli 40.)
Legfrissebb hírek

NB I: Ferencvárosi TC–Újpest FC

Labdarúgó NB I
10 perce

Bárány Donát a 100. NB I-es meccsén győztes gólt szerzett a Paks ellen

Labdarúgó NB I
18 perce

A Ferencváros legyőzte a Balatonfüredet a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
33 perce

Női kézi BL: DVSC–Borussia Dortmund

Kézilabda
1 órája

Anderson Ceará duplázott, ismét nyert a Csíkszereda

Minden más foci
1 órája

Ellentétes félidők után döntetlennel zárult a BVSC és a Csákvár csatája

Labdarúgó NB II
1 órája

Tenisz: Tommy Paul két szettben győzött Piros Zsombor ellen, vezetnek az amerikaiak a Dk-selejtezőben

Tenisz
1 órája

Folytatódik a Carrick-varázslat: a City, az Arsenal és a Fulham után a Tottenhamet is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik