Már harmadik a Sevilla

CSILLAG IMRECSILLAG IMRE
2005.04.25. 23:39
Címkék
A Sevilla újdonsült dobogóshoz méltó játékkal, szebbnél szebb gólokat szerezve fektette két vállra az Athletic Bilbaót, amely korábban mindössze kétszer hajtott fejet a San Mamésban, illetve többek között a Real Madridot is vereséggel küldte haza.
Júlio Baptista (jobbra) második gólját remekbe szabott fejesbôl szerezte
Júlio Baptista (jobbra) második gólját remekbe szabott fejesbôl szerezte
Júlio Baptista (jobbra) második gólját remekbe szabott fejesbôl szerezte
Júlio Baptista (jobbra) második gólját remekbe szabott fejesbôl szerezte
Júlio Baptista (jobbra) második gólját remekbe szabott fejesbôl szerezte
Júlio Baptista (jobbra) második gólját remekbe szabott fejesbôl szerezte

Az andalúziai gárda Júlio Baptista jobb felső sarokba vágódó szabadrúgásával már a hatodik percben megszerezte a vezetést, majd Jesús Navas átlövésből a félidő derekára fölényessé tette csapata előnyét. Bár a szezon során már több pazar Bilbao-feltámadást is láttunk, ezúttal ez elmaradt, az Athletic semmit sem tudott kezdeni a jól szervezett vendégvédelemmel. A két gólszerző a finisben összehozott még egy találatot (Jesús Navas beadásából Júlio Baptista bólintott a kapuba), így Guerrero beköszönése már csak szépségtapasz volt. "Azt hiszem, jobban tesszük, ha most csendben maradunk - ismerte el Antonio Valverde, a Bilbao trénere, míg sevillai kollégája, Joaquín Caparrós a következőt mondta: - Bár a mi csapatunk is képes hibázni, tudunk olyan jól is játszani, mint ma tettük."

PRIMERA DIVISIÓN
A 33. forduló záró mérkőzésén: Athletic Bilbao-Sevilla 1-3 (Guerrero 87., ill. Júlio Baptista 6., 77., Jesús Navas 21.)
Az élcsoport: 1. Barcelona 75 pont, 2. Real Madrid 69, 3. Sevilla 55, 4. Espanyol 53, 5. Villarreal 52 (53-30), 6. Valencia 52 (50-34)

SEGUNDA DIVISIÓN
34. forduló: Eibar-Alavés 1-2, Córdoba-Racing Ferrol 1-2, Salamanca-Málaga B 1-2, Tenerife-Recreativo 2-0, Valladolid-Murcia 0-2, Elche-Celta Vigo 0-1, Pontevedra-Gimnastic 3-1, Terrassa-Almeria 1-1, Ejido-Cádiz 0-0, Ciudad Murcia-Gijón 0-2, Xérez-Lleida 0-0
Az élcsoport: 1. Celta Vigo 67 pont, 2. Cádiz 61, 3. Alavés 60

Szavazás

Ki nyeri meg az idén a spanyol bajnokságot?








Új fejezet cím:




Legfrissebb hírek

A Vasas fordított Kispesten, így a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
9 perce

Fodor Csenge: Erősebb lett ez a csapat

Kézilabda
10 perce

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
31 perce

Fordulat a szünet után, a Tatabánya legyőzte a Celjét a nemzetközi torna bronzmeccsén

Kézilabda
54 perce

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Honvéd vízilabdacsapata horvát és görög ellenfelet kapott a BL-ben

Vízilabda
1 órája

Több mint 120 nevező Nyirádon, az FIA autókrossz Európa-bajnoki futamon

Egyéb autó-motor
1 órája

Jön a román élvonal történetének első székely rangadója

Minden más foci
1 órája