Ronaldinhónak címek nélkül nehéz

Mint minden évben, az idén is akad egy (néhány) játékos, aki minden bizonnyal azért marad le az Aranylabdáról, mert a legutóbbi idényben nem nyert semmilyen jelentősebb trófeát, pedig teljesítménye alapján nagyon is megérdemelné az elismerést. Pontosan ez a helyzet korunk egyik legkiemelkedőbb klasszisával, Ronaldinhóval.
A brazil támadó a bátyja, Roberto nyomdokain haladva a Gremióban kezdte profipályafutását, egy évvel azt követően, hogy 1997-ben Brazíliával U17-es világbajnoki címet nyert Egyiptomban, ahol ő lett a torna gólkirálya.

1999-ben még mindig a Porto Alegre-i egyesület játékosaként, ám immár a felnőttválogatott mezében akkora gólt vágott be Venezuelának a végül brazil sikerrel véget érő Copa Américán, hogy hazájában azonnal a nagy Peléhez kezdték hasonlítani.
Ehhez képest meglehetősen későn, 2001-ben került át Európába, ahol a Paris Saint-Germain ajánlatát fogadta el. Noha a fény városában nem lehetett panasz a teljesítményére (legfeljebb az életvitele miatt aggályoskodtak egyesek), csak nem akart összejönni egyetlen jelentős siker sem. Bezzeg a válogatottal szárnyalt: 2002-ben világbajnoki címet szerzett, az angolok elleni negyeddöntőben pedig megrúgta a maga bombagólját.
Egyértelmű volt, hogy már akkor kinőtte a PSG-t, amikor odaigazolt, így senkit sem ért váratlanul, amikor 2003 nyarán a Barcelona és a Real Madrid egymással versengve esdekelt a szolgálataiért. Ronaldinho végül a katalánoknak írt alá, nem utolsósorban azért, mert a fővárosiak elnöke, Florentino Pérez csak egy évvel később akarta a csapathoz vinni, tekintve, hogy David Beckhamért már kiadott egy kazalnyi pénzt.

Most már Pérez is beismeri, nagyon mellényúlt, Ronaldinho ugyanis nemcsak Barcelonát, hanem az amúgy sem unalmas spanyol ligát is elkápráztatta tudásával. És éppen itt hibádzik egy kicsit a története: ugyanis hiába villogott a brazil, a Barcelona csak második lett a bajnokságban, az UEFA-, illetve a Király-kupában pedig elvérzett a nyolcaddöntőben. A nyáron a Copa Américát megnyerő brazil válogatottnak pedig azért nem volt tagja, mert pihent. Ugyanakkor úgy is értelmezhetjük a történteket, hogy 2004-ben Ronaldinho feltámasztotta halottaiból az évezredben még semmit sem nyerő Barcát. Az év eleji 12. helyről, tíz gólt szerezve, a második pozícióba kormányozta a gárdát a Primera Divisiónban.
Vitán felüli, hogy ő a gránátvörös-kékek húzóembere. Csapata az utóbbi15 fordulóban nem kapott ki, a megszerezhető 45 pontból 41-et begyűjtött. Ez azért is fontos, mert vezérletével a katalánok a nyári szünetben sem vesztettek a lendületükből, és az ősszel indult évadban a máig mindössze egy bajnoki meccsen maradtak alul. Toronymagasan vezetik a Primera Divisiónt, miközben a BL csoportkörét is magabiztosan teljesítették. A Király-kupa viszont továbbra sem a Barca kedvence, a búcsút már az első kör elhozta. A támadó eddig két-két gólt termelt a bajnokságban, illetve a nemzetközi porondon.
Ronaldinho rendületlenül cipeli a hátán a Barcát, amelyben most már igazi társai is vannak. Talán ez a segítség meghozza neki az Aranylabdát - jövő ilyenkor. A World Soccer című, tekintélyes havilap közönségszavazásán mindenesetre már az idén is őt koronázták meg.

---- A ---- &