Krzyzewsky elnök maradt

MTI MTIMTI MTI
2004.11.27. 21:15
Címkék
A Magyar Sportlövők Szövetsége (MSSZ) szombati tisztújító közgyűlésén ismét Krzyzewsky Miklóst választotta meg elnöknek. Az újabb négy évre szóló megbízatást a sportvezető az eddigi szövetségi kapitány Hammerl László előtt szerezte meg.
Az egyik legeredményesebb magyar sportág irányító posztjáért Krzyzewsky és a Nemzet Sportolója címmel is kitüntetett Hammerl mellett eredetileg Mesterházy Attila, a korábbi sportminisztérium politikai államtitkára is harcba szállt volna, ám végül visszalépett. A választást végül biztosan nyerte az eddigi elnök, miután a 135-ből 82 voksot megszerzett, míg olimpiai bajnok vetélytársára 52-en szavaztak (egy szavazat érvénytelen volt). "Elsősorban azért kandidáltam a posztra, mert az utóbbi időben erősen mellőztek, a partvonalra kerültem, amit nehezen éltem meg. Nem vagyok csalódott az eredmény miatt, hiszen elég sokan tiszteltek meg bizalmukkal, ami talán azt is jelzi, hogy nem csak szerintem nem mennek megfelelően a dolgok" - nyilatkozta Hammerl László, hozzátéve, hogy ismét elvállalná a válogatott irányítását, amenynyiben az új elnökség erre felkéri. A közgyűlésen - amelyen több kritika is érte a vezetőket - az eddigi három alelnök, Mag Mihály, Nagy György és Szabó Péter is újra bizalmat kapott, s ezúttal negyedik alelnököt is választottak Szabadfi Árpád személyében.
Legfrissebb hírek

Katona Levente: Nehéz megállítani a paksi csatárokat

Labdarúgó NB I
25 perce

„Ez a Holdon is tizenegyes” – Arbeloa kifakadt a Real Madrid Girona elleni döntetlenje után

Spanyol labdarúgás
30 perce

Különdíjjal jutalmazták a Nemzeti Sportrádió műsorát az AIPS-kongresszuson

Egyéb egyéni
36 perce

Győzelemmel kezdtek a mieink a női 3x3-as kosár vb-selejtezőn

Kosárlabda
50 perce

A kihívás: 100 nap után kellene csodát tennie Pinezits Máténak

Labdarúgó NB I
58 perce

Népsport: nem volt esélyünk a tanítómesterek ellen

Népsport
1 órája

Hátvéd a kávézó pultja mögött – interjú a vb-t kezdő magyar válogatott Odnoga Lottival

Képes Sport
1 órája

Mocsi Attila: Nem ezt a bánásmódot érdemlem

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik