Víz alatt tanulta a hátraszaltót

2004.11.26. 23:24
Címkék
A többszörös mountain bike bajnok - a fiatalok között "Gizmó" néven ismert - Nagy Attila Magyarországon hegyikerékpárral elsőként hajtotta végre a szabadstílusú kerekesek és motokrosszversenyzők egyik legvakmerőbb mutatványát, a szaknyelven "backflipként" emlegetett hátraszaltót. Nagy Attila víz alatt kezdte a backflip gyakorlását, és két évvel ezelőtt már meg is tudta ugrani - ez azonban csak félsiker volt, egyrészt kevésbé volt kockázatos, mint a levegőben, másrészt a víz alatt szurkolók sem voltak…Gizmó tavasszal megpróbálta a mutatványt a szárazföld felett is, de a sikertelen kísérlet jó időre kedvét szegte, és megtanította arra, hogy bizony a sisakot, a térd-, a könyök- és a gerincvédőt épp az ilyen próbálkozásokhoz találták ki. "Tavasszal még a bicajom is eltört, így nyáron nem mertem próbálkozni, vártam a pillanatot, és már megfelelő védőfelszerelésben álltam neki - magyarázta Nagy Attila. - Tulajdonképpen a fejemben már megvolt, hogy hogyan kell megvalósítanom, igaz, néhányszor még leestem, de már két lábra. A hátraszaltóval álmodtam már jó ideje és most publikum előtt is sikerült. Természetesen ott voltak a barátaim is, akik motiváltak. Egyedül egyébként sem szabad nekilátni egy ilyen mutatványnak, mindig jó, ha van segítség. Sohasem lehet előre tudni egy-egy próbálkozás kimenetelét."
Legfrissebb hírek

Novak Djokovics a 2028-as olimpiával vonulna vissza

Tenisz
12 perce

Öttusa-vk: Koleszár Mihály döntős Kairóban, Bőhm Csaba búcsúzott

Egyéb egyéni
12 perce

Csoportelsőként elődöntősök a mieink a női 3x3-as kosár vb-selejtezőn

Kosárlabda
1 órája

Knueppel, Flagg vagy 26 év után döntetlen – duke-os szobatársak versenyeznek az NBA év újonca címért

Amerikai sportok
1 órája

Dénes Vilmos csapata visszajutott a belga élvonalba

Légiósok
1 órája

Bejött a Veszprém receptje: lehengerlő első meccs után taktikus visszavágó

Kézilabda
1 órája

Katona Levente: Nehéz megállítani a paksi csatárokat

Labdarúgó NB I
2 órája

„Ez a Holdon is tizenegyes” – Arbeloa kifakadt a Real Madrid Girona elleni döntetlenje után

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik