Cúpert csak az övéi érdeklik

Vágólapra másolva!
2004.11.26. 21:45
Címkék
A hét végi forduló talán legérdekesebb mozzanatára vasárnap estig kell várniuk a szurkolóknak, ekkor csap ugyanis össze a Valencia és a Mallorca.
Első ránézésre semmi különös nincs ebben a párharcban, a felek nem ősi riválisok, a táblázaton is tizennégy hely választja el őket egymástól, viszont akad egy ember, aki mégis összeköti őket. Az illető nem más, mint a Mallorca jelenlegi, a Valencia egykori edzője, Héctor Cúper, akit két korábbi Turia-parti játékos, Farinós és Jorge López is elkísér a baleári csapat színeiben a Mestallába.

Cúper: Csak semmi érzelgôsség!
Cúper: Csak semmi érzelgôsség!
Cúper: Csak semmi érzelgôsség!
Az argentin tréner 1997-től 1999-ig gardírozta első ízben a "szigetlakókat", akiket aztán éppen a Valencia kedvéért hagyott el. A Mallorcával elért sikereit (Spanyol Szuperkupa, elvesztett KEK-döntő) tulajdonképpen megfejelte a fekete-fehérekkel eltöltött, szintén kétéves periódusa alatt (két elvesztett BL-döntő), ugyanakkor amíg az előbbi színhelytől békében búcsúzott, addig a Mestallából valósággal elüldözték a szurkolók. Igaz, súlyosabb inzultusra mindössze egyszer került sor: azt követően, hogy a Valencia otthon kikapott a Real Madridtól, egy maroknyi magáról megfeledkezett drukker megdobálta a kocsiját, amelyben ráadásul bent ült a felesége is. Persze kellemetlen élménynek nevezhetjük azt a kilencven percet is, amikor Cúper immár az Internazionale edzőjeként első ízben tért vissza a Mestallába - természetesen óriási füttykoncert fogadta.
Érthető hát, hogy a szakvezető lelkében nem tombol a nosztalgia, annál inkább a győzni akarás. "Csak annyiban lesz különleges a vasárnapi találkozó, hogy egy általam korábban edzett csapatnál vizitálunk. Én viszont nem engedhetem meg magamnak, hogy elsodorjanak az érzelmeim, mert jelenleg a Mallorcát gardírozom, és a csapat nem áll olyan jól a bajnokságban, hogy a játékosaim mással is foglalkozhassanak, mint a jó eredmény elérése. Én mindig az előrelépéssel törődöm, és másoktól nem követelhetek meg olyasmit, amit magamtól nem követelnék meg" - filozofált Cúper, aki a mostani Valenciáról is ejtett néhány szót. "Ellenfelünk egy kis hullámvölgy után visszanyerte elvesztett önbizalmát, és bár akad néhány sérült a keretében, a játékosállománya olyan erős, hogy az edző gond nélkül válogathat. Ezzel együtt szerezhetünk meglepetést" - jelentette ki Cúper.
Ami a volt valenciai játékosokat illeti: Farinós harmadszor játszik a Mestallában, amióta elhagyta a Valenciát (a középpályás a Villarreal színeiben gólt is szerzett, az Inter mezében pedig beállt a kapuba Toldo kiállítása után), míg Jorge López, akinek még élő szerződése van a Turia-partiakkal, először tér vissza. Érdekesség, mindkét játékos azt állította, egyelőre nem tudja, megünnepli-e ha betalál a Valencia hálójába.
Legfrissebb hírek

A sokoldalú Joao Cancelót dicsőítik a portugálok a budapesti győzelem után – lapszemle

Magyar válogatott
5 perce

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
5 órája

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
6 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
6 órája

Szoboszlai Dominik mezt cserélt Cristiano Ronaldóval az öltöző előtt – videó

Magyar válogatott
7 órája

Marco Rossi: Nem szabadott volna kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
7 órája

Roberto Martínez: Cristiano Ronaldo csapatkapitányhoz méltó teljesítményt nyújtott

Magyar válogatott
7 órája
Ezek is érdekelhetik