Másodszor célban a Lokomotív Moszkva

2004.11.25. 23:25
Címkék
Minden idők egyik legkiélezettebb küzdelmét hozta a néhány napja befejeződött orosz bajnokság. A remek színvonal mellett az is ezt támasztja alá, hogy néhány fordulóval a zárás előtt még öt csapat pályázott reális eséllyel az aranyéremre.
Az elsőséget végül a Lokomotiv Moszkva harcolta ki, a "vasutasoké" a kilencszeres bajnok Szpartak után a második olyan együttes, amely egynél több orosz bajnoki címet szerzett.A fővárosi Lokomotiv elsősorban remek idegenbeli teljesítményének köszönheti első helyét, hiszen, ha csak a hazai mérkőzéseket vesszük alapul, ezen mutató alapján Szicsovékat négy klub is megelőzte volna. Ám az összesített teljesítmény alapján a CSZKA-tól a trófeát visszahódító Lokomotiv lett a legjobb, így jövőre visszatérhet a BL-be, ahol a második selejtezőkörben csatlakozik a küzdelmekhez.Az ismétlést elszalasztó CSZKA-nak az UEFA-kupa marad, amelyben a - 18 találatos gólkirályt, Alekszandr Kerzsakovot szerepeltető - Zenit és a Krilja Szovjetov is lehetőséget kap. A kilencszeres bajnok Szpartaknak pedig ismét marad a hazai élvonal, amelyben 12 ponttal előzte meg a kieső Kubanyt. A Rotor is a második vonalban folytathatja, helyettük a Tyerek és a Tom szerepelhet a legjobbak között.Könnyen lehet egyébként, hogy Sáfár Szabolcsnak, a Szpartak Moszkvában eltöltött nem éppen sikeres idénye után a következő bajnokságban újra magyar résztvevője lesz az orosz pontvadászatnak. Az idén a kilencedik helyen végző és jövőre a nemzetközi kupaszereplésre pályázó FK Moszkva ugyanis próbajátékra hívta meg az ukrán másodosztályú Niva Vinnicában szereplő Nagy Zsoltot. A válogatott idei évi gyengébb szereplése miatt ismételten sok támadás érte az orosz futball talán legprominensebb személyének számító Vjacseszlav Koloszkovot. Egy másik Vjacseszlav, az egykori kiváló jégkorongozó, napjainkban pedig a sportminiszteri pozíciót betöltő Fetyiszov nemrég lemondásra szólította fel a szövetség első számú emberét, aki annak idején még a szovjet időkben is betöltötte ezt a pozíciót. A jelek szerint azonban a bel- és külföldön is remek kapcsolatokkal bíró Koloszkov mellett kitartanak az orosz futballban, ráadásul a nemzetközi szövetségek (FIFA, UEFA) is a támogatásukról biztosították a szakembert.
Legfrissebb hírek

Hatgólos győzelemmel vágott vissza Görögország a világkupa-selejtezőn

Vízilabda
1 perce

La Liga: az Elche győzelmet, az Alavés drámai döntetlent köszönhet egy-egy cserejátékosának

Spanyol labdarúgás
8 perce

Premier League: Liverpool–Fulham

Angol labdarúgás
14 perce

NB II: fölényesen nyert a Vasas, vezet a Vidi, a Kécske és a KTE, fordított a Karcag – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
33 perce

Igor Thiago duplázott, de nem nyert a Brentford az Everton ellen

Angol labdarúgás
34 perce

Női kézilabda Eurokupa: Magyarország–Csehország

Kézilabda
44 perce

Nem adott esélyt a Vasas a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
44 perce

Újabb hazai bajnokit veszített el az egyre reménytelenebb helyzetbe kerülő Budafok

Labdarúgó NB II
45 perce
Ezek is érdekelhetik