Felix Magath örül, ha feszült a helyzet

2004.11.02. 20:53
Címkék
Ez a visszavágók fordulója, Münchenben is revánsra készülnek Európa talán legkiegyensúlyozottabb csapata ellen. A Juventus, mint rendesen, ismét kapott gól nélkül abszolválta hétvégi bajnokiját - a torinóiak félelmetes teljesítménye egyik nyilatkozatának tanúsága szerint még az ottani edzőt, Fabio Capellót is meglepte. Nem csoda, hogy a Bayern háza táján ezúttal nyoma sincs a hazai meccsek előtt szokásos (általában megalapozott) önbizalomnak. Ballackék ugyanis roppant kiszámíthatatlanok ebben az idényben.
Legutóbb például 2-0-ra kikaptak a Bundesligában a Mönchengladbachtól. E vereség után már a szakvezető, Felix Magath sem tudott jobbat kitalálni, mint a következő elmélet. "Egyre inkább úgy tűnik, ez a társaság szinte könnyebben éri el a teljesítőképességének a határát a feszült helyzetekben. Szüksége van a nagy teherre. Úgyhogy alig várom a Juventus elleni találkozót, nem is tehetek mást" - mondta Magath, tán egy csipetnyi öniróniával a hangjában. "Azért is fontos ez az összecsapás, mert ha nyerünk, csaknem ott állunk már a továbbjutás kapujában. A három pont megszerzése a célunk, hogy aztán a német bajnokságra összpontosíthassunk majd" - tette hozzá valamivel komolyabban.
Magath tehát tisztában van a feladat nehézségével, de problémái egy tekintetben enyhültek. Michael Ballack, Torsten Frings és Haszan Szalihamidzsics egyaránt felépült - igaz, Zé Roberto viszont agyrázkódás gyanújával nyomja az ágyat. S ne feledkezzünk el a hosszú ideje sérültekről sem - Roque Santa Cruz, Piotr Trochowski és Alexander Zickler hiánya mind a csatársor variációs lehetőségeit csökkenti.
Az utóbbi időben lélegzetelállítóan ritkán játszó, de annál eredményesebb "zebrák" feltehetően most sem lesznek zavarban, ha egy, a Delle Alpiban látotthoz hasonlóan gyenge mérkőzésen győzik le a Bayernt. Hogy ez - mármint a diadal - a szándékuk, nem kétséges, és Gianluigi Buffontól azt is tudjuk, hogy a látványra nem sokat adnak. "Meglehet, ez nem egy sziporkázó együttes, de nagyon stabil, de hát az eredmény a lényeg. Szerintem meg tudjuk nyerni ezt a meccset és a Bajnokok Ligáját is" - jelentette ki az olasz válogatott kapus. Az immár teljesen egészséges Alessandro Del Piero egyébként nyilván visszatér a kezdő tizenegybe, így a legvalószínűbb, hogy Marcelo Zalayeta jó formája dacára ismét a kispadon találja magát.

BAYERN MÜNCHEN (német)-JUVENTUS (olasz)
München, 20.45
V: Poll (angol)

MACCABI TEL-AVIV (izraeli)-AJAX (holland)
Tel-Aviv, 20.45
V: Hrinák (szlovák)
Legfrissebb hírek

Durant szeretne ott lenni az amerikai kosárválogatottban a 2028-as olimpián

Amerikai sportok
10 perce

Férfi kézilabda NB I: Albek Józseffel erősített a PLER – hivatalos

Kézilabda
1 órája

Drámai vallomás: kis híján amputálni kellett Lindsey Vonn lábát

Téli sportok
1 órája

Közvetlen rivális ellen aratott nagyon fontos győzelmet a Csíkszereda

Minden más foci
1 órája

Hazatért a magyar téli olimpiai csapat Olaszországból

Téli olimpia 2026
2 órája

NB II: Videoton FC Fehérvár–Kecskeméti TE

Labdarúgó NB II
2 órája

A Nemzetközi Sportmászószövetség véget vetett az oroszok és a fehéroroszok felfüggesztésének

Egyéb egyéni
2 órája

BL: nem léphet pályára a Bernabéuban Gianluca Prestianni, a Benfica fellebbez

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik