Az NSO ajánlja:
A spanyol bajnokság tabellája, fordulóról fordulóra
A La Liga csapatai 2004-2005
Minden, amit a bajnokságról tudni kell
Szerencséje volt a Realnak a Getafe ellen
A fordulót a Barca bilbaói vendégjátéka vezette fel, és bár pontosztozkodás lett a vége, ráadásul a belépők árát is megemelték erre az ütközetre, egyetlen drukker sem ment csalódottan haza, ugyanis mindkét csapat tudása legjavát nyújtotta.
"Igen intenzív és kiegyenlített mérkőzést vívtunk. A csapatok mindent kiadtak magukból, megállás nélkül a gólt keresték, és időnként nagyon látványos játékkal rukkoltak ki - nyilatkozta Rijkaard, aki különösen örülhet annak, hogy Eto'o nagyon érzi a játékot a gránátvörös-kék szerelésben. A kameruni jelenleg nyolc találatnál tart, ennél eredményesebb rajtot csak Ronaldo mutatott be a Barcelona játékosaként: kilenc bajnoki, kilenc gól. Ronaldo egy ideje az ősi rivális, Real Madrid színeiben termeli a gólokat, igaz, a most futó idényben egy kicsit visszafogottabban, mint eddig. A Getafe ellen mindössze a harmadik találatát jegyezte a Primera Divisiónban, miközben éktársa, a szezon eleji megszeppentségét végre feledő Owen most szerezte a másodikat.

Michael Owen kezdi levetkôzni elfogódottságát, úgy tűnik, góljaira egyre inkább számíthat a Real Madrid
A Zaragozát edző Víctor Munoznak nem voltak ilyen gondjai, fiai minden tekintetben jobbak voltak a bajnokság meglepetéscsapatánál, a Sevillánál. "Megérdemelten győztünk. Az első félidőben briliánsan játszottunk, két gólt is szereztünk, a fordulást követően pedig egyértelműen ráerőltettük a taktikánkat a vendégekre" - lelkendezett Fernandez, akinek nagy kő esett le a szívéről a múlt heti Király-kupa-fiaskót követően (a Zaragoza címvédőként az első körben esett ki a másodoszályú Tarragona ellenében).
Négy vereség után ért el döntetlent a Valencia, amely az Atlético Madridot fogadta. Claudio Ranieri edző egyelőre a helyén maradhat, ám a Mestalla közönségének egy része már most elbocsátotta volna, ugyanis a csapat önbizalomhiányban szenved. Mindemellett Pablo Aimar egy akkora rúgást kapott az arcára (!) Pablótól, hogy elájult a gyepen, és bár nem sokkal később magához tért, a találkozó utáni estét egy kórházi szobában töltötte.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








