A Milan három pontért utazott Barcelonába

2004.11.01. 22:34
Címkék
Kezdésként megelégedhetünk azzal is, hogy a Barcelona és a Milan részéről mindenki egymást túllicitálva igyekszik bizonygatni, szó sem lehet békés kiegyezésről a két óriás között. (Aztán majd a pályán elválik, valóban olyan komolyan gondolták-e a harcias nyilatkozatokat&) Persze igazából nincs okunk kételkedni abban, amit a két klub képviselői hangoztatnak, elvégre a Barcát bizonyosan kellemetlenül érintette két hete, hogy elvesztette idénybeli veretlenségét.
A Milan? Paolo Maldini azon az állásponton van, hogy jobb mielőbb túlesni a nehezén. "A tapasztalat azt mondatja velem, leghelyesebb olyan hamar biztossá tenni a továbbjutást, amilyen hamar csak lehetséges. Meg kell ragadnunk a lehetőséget, hogy a következő két mérkőzésnek már ne legyen tétje számunkra" - így a piros-feketék csapatkapitánya.
Maldini nincs egyedül ezzel a véleményével. A csoportot százszázalékos teljesítménnyel vezető Milan alelnöke, Adriano Galliani ugyancsak a győzelemről beszél. "Három pontért megyünk Barcelonába. Ha ugyanis nem nyerünk, és a Sahtar Skóciában is megveri a Celticet, minden nyílttá válik. Ezt a lehetőséget el kell kerülnünk" - jelentette ki a klubvezető.

Átlôni a milánói falat, ez talán még Ronaldinhónak is nagy falat – gondolnánk, de a mindig jókedvű brazil fogadkozik: sikerülni fog!
Átlôni a milánói falat, ez talán még Ronaldinhónak is nagy falat – gondolnánk, de a mindig jókedvű brazil fogadkozik: sikerülni fog!
Átlôni a milánói falat, ez talán még Ronaldinhónak is nagy falat – gondolnánk, de a mindig jókedvű brazil fogadkozik: sikerülni fog!
A katalánoknak sincsenek illúzióik a fentiekkel kapcsolatban. Victor Valdés, a Barca kapusa legalábbis tisztában van vele, hogy nem várhat "szelídebb" hozzáállást az ellenféltől, mint a San Siróban. "Nagyon résen kell majd lennünk, mert szerintem a Camp Nouban is győzni akarnak. Rengeteg kitűnő játékosuk van, mind képes rá, hogy eldöntsön egy kiegyenlített összecsapást. Emellett bírnak azzal a speciális győztes mentalitással is, ami elképesztően erőssé teszi őket" - fejtegette a hálóőr.

Szó, mi szó, a szezon elején úgy tűnt, efféle mentalitásnak a Barcelona sincs híján, de azóta nyoma sincs az eufóriának - nemcsak a BL- és a Király-kupa-vereség, hanem a számtalan sérülés miatt is. A hosszú időre kidőlt futballistákon kívül Sylvinho még mindig térdbántalmakkal kínlódik, sőt a másik brazil szélsőhátvéd, Belletti szereplése sem biztos. A spanyol bajnoki góllövőlistát vezető Eto’o viszont továbbra is remek formában van. A Milannál nincs sok hiányzó, csupán Jaap Stam, Alessandro Costacurta és Filippo Inzaghi nem bevethető. Hanem az utóbbit talán nem is korrekt idesorolni, hiszen a helyén tetszés szerint Hernán Crespo vagy Jon Dahl Tomasson léphet pályára.

BARCELONA (spanyol)-MILAN (olasz)
Barcelona, 20.45
V: Meier (svájci)

CELTIC (skót) - SAHTAR DONECK (ukrán)
Glasgow, 20.45
V: Poulat (francia)
Legfrissebb hírek

Sportpetíció: a Magyar Birkózók Szövetsége és a sportág számos legendája, válogatott klasszisa is csatlakozott

Birkózás
3 perce

Moise Kean góljával nyert a Fiorentina, s elmozdult a kiesőzónából

Olasz labdarúgás
7 perce

Fürjes Balázs: Sportolni emberi jog, olimpikonnak lenni nem az – a NOB megvédi a női sportolókat

Egyéb egyéni
25 perce

Serie A: edzőt váltott a Torino a genovai pofon után

Olasz labdarúgás
25 perce

Rossi napi tizenkét kávéjáról és a konyha falára ragasztandó BL-trófeáról is beszélt Szoboszlai Dominik

Magyar válogatott
35 perce

Sofron István: Álomdöntővel zárult a téli olimpia

Jégkorong
53 perce

NB I: MTK Budapest–Ferencvárosi TC

Labdarúgó NB I
54 perce

Megdolgozott a győzelemért a Videoton, fontos pontokat szerzett a KTE ellen

Labdarúgó NB II
59 perce
Ezek is érdekelhetik