Souness első veresége

2004.10.31. 22:29
Címkék
A Bolton megerősítette negyedik helyét a Premier League-ben, míg a Newcastle első vereségét szenvedte el Graeme Souness irányítása alatt.
Az első félidőben mindkét csapatnak voltak lehetőségei, gólt azonban egyik együttes sem ért el. A második félidőben a Bolton kezdett jobban, ami az eredményben is megmutatkozott: a Liverpooltól kölcsönben érkezett szenegáli Diouf bólintott a hálóba, első gólját jegyezve a Bolton színeiben. Öt percen belül jött azonban az egyenlítés, Ambrose egy szóló után 23 méterről lőtt a kapuba. A 70. percben aztán végleg visszavette a vezetést a hazai gárda: Diouf ezúttal előkészítőként jeleskedett, s ismét a fejét használta: a "szarkák" asszisztálása mellett bólintott a tizenhatoson belül Davies elé, aki a későn kilépő Given mellett megszerezte a győztes találatot.
Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik: Rossiért mindenki tűzbe menne!; Gyulay Zsolt: A jeges sportágakra kell a jövőben koncentrálni

E-újság
1 órája

Véget ért az Arrasate-korszak Mallorcán, menesztették a baszk edzőt – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Keddi sportműsor: négy csapat csatlakozik a Bajnokok Ligája nyolcaddöntősei közé

Minden más foci
1 órája

Ajándék csúcshoki – Bodnár Zalán publicisztikája

Téli olimpia 2026
1 órája

Sikeres olimpiai szereplés volt? – Karádi Zoltán jegyzete

Téli olimpia 2026
1 órája

Tenisz: Bondár az első fordulóban búcsúzott Austinban

Tenisz
1 órája

Az egyik oldalon argentin dupla, a másikon ukrán gólok – ikszelt egymással az Alavés és a Girona

Spanyol labdarúgás
1 órája

Megszenvedett az Evertonnal, de Carrickkel tovább szárnyal a Manchester United

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik