Megizzadtak a tanítómesterek

A játékosok bemutatása koromsötét csarnokban, fénycsóvával. Akár az NHL-ben. A vendégek teljesen természetesek, a mieink mintha egy kicsit meg lennének illetődve. Hiába no, ők még nem szoktak hozzá az ilyesmihez.
Árkovics bedobja a korongot, megkezdődik a derbi.
"A" derbi…
Már az első pillanatokban látszik, hogy a kanadaiak pokolian gyorsak, szenzációsan korcsolyáznak, s technikailag mindent tudnak, amit ebben a sportágban tudni lehet. No persze a többségük már megjárta az NHL-t, DiPietro Stanley-kupát is nyert a Montreal Canadiensszel még 1993-ban, s az effajta sikereket nem adják ingyen. Villámgyors akciók, a magyar védők időnként csak keresik a pakkot, de szerencsére mindig van valaki, aki odaér, aki tisztáz.
Egészen a 3. percig…
Akkor viszont a bal oldalon elszáguldó Metropolit tökéletesen passzol a lendületből érkező Hlushko elé, aki ahogy jön, kapásból óriási gólt lő. Mire Budai leér, hogy összezárja a lábát, a korong már kifelé jön a kapuból.
Pillanatnyi csend a nézőtéren. De csak pillanatnyi, mert azonnal megszólal a "Magyarok! Magyarok", s néhány Budai-bravúr is fokozza a hangulatot. Számtalan apró finomságot mutatnak be a piros mezesek, de a magabiztosságuk a 7. percben tovaszáll: Palkovics teszi mesterien a korongot Ocskay elé, s a fehérvári hívők kedvenc "Csicsója" jobbról elemi erővel lövi ki a hosszú alsó sarkot.
A csarnok majd szétrobban, a szurkolók örjöngenek, csakúgy, mint a jégen Ocskay: ez volt a hokitörténelem első, magyar jégen ütött gólja a kanadai hálóba. A juharlevelesek tovább nyomnak, a védelem és Budai stabilan áll a lábán, a túloldalon Hirsch viszont nem hisz a szemének: a 18. percben ugyan Tőkési lövését még védi, a kipattanóra azonban nem a sajátjai, hanem Palkovics érkezik.
Ez hihetetlen: 2–1 – ide!

A kanadaiak megzavarodnak, Ladányi egész pályás álompassza után kilépő Peterdi helyzeténél csak a kapuvas menti meg őket az újabb góltól. No, meg a harmad végét jelző dudaszó…
Az öltözőben komoly fejmosás lehetett, mert a második játékrész első percében hétszer (!) lőnek kapura, ám Budait egyszerűen nem lehet legyőzni. De nem érdekli őket, csak mennek előre, a mieink még a saját harmadukból is alig-alig tudnak kijönni. A 27. percben végre sikerül, s meg is van az eredménye: Heward a saját kapujánál ügyetlenkedik, Hoffmann elcseni a pakkot és…
3–1!
Az ember nem hisz a szemének: ilyen van?
DiPietróék viszont nem ámuldoznak, inkább még feljebb pörgetik a tempót. A 31. percben előbb Toms, majd Alston lő, Budai kétszer is véd, ám a harmadszorra érkező Manelukkal szemben már tehetetlen. Az addig magabiztos védelem most nem remekelt, igaz, nem sokkal később a kanadaiaké is bakizik. Még egyet. Csibi korongjával Orsó robog el a bal szélen, s még választhat is, hogy lő vagy passzol. Ô az előbbi mellett dönt, s a nem sokkal korábban beálló Verner lábai között becsúszik a pakk a kapuba.
Ismét kettő az előny…
Ez már tényleg csoda, ez már tényleg hihetetlen: a Kapusta-csapat parádézik, támad, helyzeteket dolgoz ki, a Kapusta-csapat szenzációsan játszik.
Hogy odaát ex-NHL-es hokisok, sztárok vannak?
Kit érdekel ez most, ki foglalkozik ezzel, amikor a mieink legalább egyenrangúak ezen a meccsen!
Legalább…
A játékrész vége előtt Alston gólja ugyan valamelyest csillapítja a lelkesedést, de ezt a két fantasztikus harmadot már senki nem veheti el a magyar válogatottól. Azért pedig a kanadaiak tesznek meg mindent, hogy harmadik ilyen már ne legyen. Ha lehet, még nagyobb a nyomás, Budainak még többször kell mentenie, és ez az 51. percig sikerül is. Akkor viszont Metropolit kapu mögül visszatett korongja után Hlushko kegyetlenül kilövi a bal alsó sarkot.
Egyenlő, és még nagyon messze a vége…
Különösen, hogy magyar oldalon érezhető a fáradtság. Most már tényleg alig van hazai támadás, helyzet meg még annyi sincs.
Ki lehet bírni ezt a nyomást?
A válaszra az 58. percig kell várni: nem…
Sajnos nem. Széligék egyre többet vetődnek, egyre többször maradnak le a passzokról, egyre több a kihagyás. Budai ugyan még stabilan áll a lábán, de egymaga kevés: Alston teljesen egyedül marad középen, s ő nem az a fajta, aki ilyen ziccert elhibázzon. Nem is teszi. Van még egy kis idő, de a csarnokban lévők már tudják: ezt a meccset a kanadaiak megnyerték.
Ennek ellenére mindenki tapsol, elismerően bólogat, ünnepel: a magyar jégkorong-válogatott ismét, immár sokadszor megmutatta, hogy erején felül képes teljesíteni egy játékerőben akár jóval előtte járó csapattal szemben. Így volt ez az ősszel a szlovákok és most a kanadaiak ellen, s bizonyára így lesz ez legközelebb is.
Ezért szereti ennyire a közönség ezt a csapatot.
Kit érdekel a vereség? Ezt akár győzelemként is felfoghatjuk…
Tényleg szép volt, fiúk!

Meglepte-e a kanadai csapatot a magyarok ellenállása? – kérdeztük Garry Greent, a kanadai edzőt.
– Nem becsültük alá a magyar csapatot, hiszen pontosan tudtuk, hogy négy kettőre legyőzték a szlovákokat, ami figyelemre méltó eredmény. Fel is hívtam a játékosok figyelmét, hogy számítsanak kemény küzdelemre. Nagyon tetszett a magyar csapat játéka, korcsolyázótudása, küzdőképessége, és az, hogy egységes csapat módjára szívvel, lélekkel küzdött. Külön kiemelném a kapus teljesítményét, az első gólunk után negyven lövésen keresztül nem tudtuk bevenni a ketrecét. Fantasztikus volt a közönség, le vagyok nyűgözve, látszik, hogy imádják a hokit. Köszönjük a meghívást, ez a mérkőzés a bázeli Skoda-kupa előtt ideális volt számunkra, hogy összeszokjunk, és csiszoljuk játékunkat. Egy nagy különbségű, könnyed győzelem esetén nem lett volna túlságosan hasznos a mérkőzés, de így többet kaptunk az összecsapástól, mint előzőleg számítottunk rá. Várva várjuk, hogy áprilisban visszatérjünk az A-csoportos világbajnokság előtt.

Feltűnő volt, hogy a kanadaiak egy sebességgel gyorsabbak a magyar hokisoknál, mégis hősiesen küzdöttek, és alaposan megszorongatták a vendégeket. Min múlott a győzelem? – kérdeztük Dusan Kapustát, a magyar szövetségi kapitányt.
– Kivételes adottságú jégkorongozók a kanadaiak, ezt mindenki láthatta. Már az első harmadban kaphattunk volna öt-hat gólt, de küzdöttünk, harcoltunk, és kis híján sikerült meglepnünk őket. Gratulálok játékosaimnak, nem omlottak össze a teher alatt, és gratulálok az ellenfélnek is, megmutatta, milyen egy proficsapat. A meccs végére elfáradtunk, nem bírtuk erővel. A magyar hoki évről évre jobb lesz, ezen az úton kell haladnunk tovább.