Elődöntőben a női csapat

Hogy ne menjünk messzire, éppen itt Courmayeurban szaladt bele a német női csapat egy hatalmas pofonba, midőn a negyeddöntőt 3:2-re elbukta a házigazdákkal szemben. Persze, az olaszok sem tartoznak a kutyaütők közé, legyőzhetnek ők bárkit, különösen amióta náluk is akad néhány honosított kínai játékos, de azért tíz német–olasz derbiből kilencet biztosan a németek nyernének meg, pechükre a tizediket viszont éppen itt Courmayeurban játszották.
Mondjuk, ez az ő bajuk…
A mieink egyébként a történtek miatt nem tűntek túlzottan szomorúnak, lévén, hogy a németek éppen Bátorfiék ágán voltak, s az elődöntőben kellett volna velük játszani, így azonban elmarad a nagy találkozás. Ehelyett az olaszokkal jött össze egy hétfő délelőtti randevú, amihez persze az kellett, hogy a Tarján András irányította női válogatottunk ne járjon úgy, mint a német csapat. A szakvezető már napokkal az Európa-bajnokság rajtja előtt elárulta, összeállt a fejében az oroszok elleni kezdőcsapat, ám akkor még titkolódzott. Vasárnap délutánra aztán kiderült, hogy a két alapember, Bátorfi Csilla és Tóth Krisztina mellett a mostanában nagyon jó formát mutató, s néhány héttel ezelőtt országos bajnoki címet szerzett statisztikás Fazekas Máriára gondolt, ami őszintén szólva semmiféle meglepetést nem jelentett. Nyilván az oroszok számára sem, akik a maguk módján igyekeztek meghoszszabbítani a "haláltusájukat”: két védőjátékost is bedobtak, ami ugyebár köztudomásúlag lassítja a meccset…
Ami azért így sem volt nagyon
hosszú.

A kilencszeres Európa-bajnok Bátorfi Csilla kezdett Melnyikkel. Az apró termetű és gumilabda módjára pattogó orosz hölgy persze nagyon igyekezett, és időnként szorongatta is Csillát, de hát mindez kevés volt ahhoz, hogy nyerni tudjon: Bátorfi végig rendkívül magabiztosnak tetszett, egyértelműen irányított és talán még az orosz sem gondolta komolyan, hogy legyőzheti. Ganyinának e tekintetben viszont láthatóan konkrétabb tervei voltak Tóth Krisztinával szemben, ami önmagában még kevés lett volna, de mivel négyszeres Európa-bajnoknőnk meglehetősen idegesen játszott (érdekes, ő valahogy mindig gyengébben rajtol az Eb-n, aztán a vége általában már jól sikerül), így pokolian éles lett a meccs. Az orosz 2:1-re vezetett, s bizony akkor úgy festett, hogy akár még baj is lehet, de a Németországban profiskodó Tóth a végén csak kiküzdötte a győzelmet. Fazekasnál viszont nyoma sem volt a küzdésnek, könnyed volt és elegáns, így aztán egykori statisztikás klubtársa, Irina Palina csak asszisztálhatott a sikeréhez.
Eközben a magyar férficsapat – miután még szombaton 3:0-ra kikapott a belgáktól – a 17–24. helyért lépett asztalhoz Izrael ellen. A tétet persze össze sem lehetett hasonlítani a magyar– orosz női derbijével, ám a maguk szintjén legalább olyan fontos volt: ha nyernek, a 17–20., ha vereséget szenvednek, akkor pedig a 21–24. helyért folytathatják a küzdelmet. Nos, a Pázsy, Marsi, Lindner hármas egy hihetlenül nehéz meccset hozott meg, ami azt jelenti, hogy a kontinens középmezőnyében nagyjából őrzik azt a helyet, (18.) amit még tavaly Zágrábban értek el, s a hétfői folytatásban a 17–20. helyért elsőként a románokkal játszanak majd.
Természetesen ez is fontos, de magyar szempontból talán még ennél is lényegesebb, hogy a courmayeuri Európa-bajnokság második napján meglett a századik. Ja, hogy ezt már írtam, viszont elfelejtettem megmagyarázni, hogy mit is jelent pontosan? Bocsánat. Szóval arról van szó, hogy az asztalitenisz Európa-bajnokságok 1958 óta íródó történetében eddig 99 magyar érem (ebből 36 arany, 26 ezüst, 37 pedig bronz volt) született, vagyis a női csapat azzal, hogy elődöntőbe jutott, biztosan megszerezte a századikat. A bronz már tuti, viszont hétfőn lehet babusgatni és tovább fényesíteni, előbb délelőtt az olaszok elleni elődöntőben, majd pedig az esti Európa-bajnoki fináléban. Tudom, a külcsín nem minden, de azért egy ilyen jubileumi medália csak szebb, ha fényesebb, ugye…