Válogatott: „Storck beáldozta ezt a selejtezőt a következő Eb-ért”

Vágólapra másolva!
2017.03.21. 12:17
Csank János a DIGI Sport Reggeli Start című műsorának keddi adásában beszélt a szombaton Portugáliában világbajnoki selejtezőt játszó magyar labdarúgó-válogatottról.

„Annak örülök, hogyha nem is mondják ki, de ezt a vb-t feláldozzuk az Eb miatt – mondta Csank János. – Én is mondtam annak idején, hogy mivel kétévente rendeznek világversenyt, időnként egyet-egyet ki kell hagyni. Nincs más választásunk. A hollandok is beáldozták az Eb-t, fiatalítottak, kockáztattak. Valahogy fel kell építeni egy csapatot, de úgy, hogy folyamatosan csúcsformában legyen az együttes, nem biztos, hogy sikerül. Régen ez kapitánykérdés volt. Akkoriban ha nem jött az eredmény, kirúgtak. Most nem ez a helyzet, Strocknak megmondták, hogy marad. Ezzel nincs baj, van koncepció, lehet építkezni.”Csank János. – Én is mondtam annak idején, hogy mivel kétévente rendeznek világversenyt, időnként egyet-egyet ki kell hagyni. Nincs más választásunk. A hollandok is beáldozták az Eb-t, fiatalítottak, kockáztattak. Valahogy fel kell építeni egy csapatot, de úgy, hogy folyamatosan csúcsformában legyen az együttes, nem biztos, hogy sikerül. Régen ez kapitánykérdés volt. Akkoriban ha nem jött az eredmény, kirúgtak. Most nem ez a helyzet, Strocknak megmondták, hogy marad. Ezzel nincs baj, van koncepció, lehet építkezni.”

VB-SELEJTEZŐ, EURÓPAI ZÓNA
B-CSOPORT, 5. FORDULÓ

Március 25., szombat
20.45: Portugália–Magyarország

18.00: Andorra–Feröer
18.00: Svájc–Lettország

A MAGYAR VÁLOGATOTT PORTUGÁLIÁBA UTAZÓ, 23-AS KERETE
KAPUSOK: Dibusz Dénes
(Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Megyeri Balázs (Greuther Fürth – Németország)
VÉDŐK: Bese Barnabás (Le Havre – Franciaország), Fiola Attila (Videoton), Hangya Szilveszter (Vasas), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva – Izrael), Lang Ádám (Dijon – Franciaország), Pintér Ádám (Greuther Fürth – Németország), Vinícius (Videoton)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Gera Zoltán (Ferencváros), Holman Dávid (DVSC), Kalmár Zsolt (Bröndby – Dánia), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország)
TÁMADÓK: Adorján Krisztián (Novara – Olaszország), Dzsudzsák Balázs (al-Vahda – Arab Emírségek), Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin – Lengyelország), Eppel Márton (Budapest Honvéd), Priskin Tamás (Slovan Bratislava – Szlovákia), Sallai Roland (Palermo – Olaszország), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország)

A PORTUGÁL BŐ KERET
Kapusok: Rui Patrício (Sporting CP), Anthony Lopes (Olympique Lyon – Franciaország), José Carlos Coentrao Marafona (SC Braga)
Védők: Cédric Soares (Southampton – Anglia), Joao Cancelo (Valencia – Spanyolország), Nélson Semedo (Benfica), Luís Neto (Zenit – Oroszország), Pepe (Real Madrid – Spanyolország), José Fonte (West Ham United – Anglia), Bruno Alves (Cagliari – Olaszország), Raphaël Guerreiro (Borussia Dortmund – Németország), Eliseu (Benfica)
Középpályások: Danilo Pereira (FC Porto), William Carvalho (Sporting CP), Joao Mário (Internazionale – Olaszország), Renato Sanches (Bayern München – Németország), Joao Moutinho (AS Monaco – Franciaország), André Gomes (FC Barcelona – Spanyolország), Pizzi (Benfica)
Támadók: Bernardo Silva (AS Monaco – Franciaország), Gelson Martins (Sporting CP), Cristiano Ronaldo (Real Madrid – Spanyolország), Ricardo Quaresma (Besiktas – Törökország), André Silva (FC Porto), Éder (Lille OSC – Franciaország)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svájc 4 4 9–3 +6 12
2. Portugália 4 3 1 16–3 +13 9
3. MAGYARORSZÁG 4 2 1 1 8–3 +5 7
4. Feröer 4 1 1 2 2–8 –6 4
5. Lettország 4 1 3 2–8 –6 3
6. Andorra 4 4 1–13 –12 0
Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49

Kocsikat gyújtanak fel, emberek halnak meg – mi lesz még itt?!

Bajnokok Ligája
2025.06.04. 07:52
Ezek is érdekelhetik