Válogatott: Nem lefutott egyik NL-meccsünk sem – Csányi Sándor

SZÖLLŐSI GYÖRGYSZÖLLŐSI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2022.06.04. 07:03
null
Csányi Sándor (Fotó: MLSZ)
A gyerekek már bemehetnek a stadionba a zárt kapus büntetés ellenére, de további változásokat is elért az MLSZ elnöke az UEFA-szabályzatban, ugyanakkor itthon a vénaszkenner bevezetését is kilátásba helyezte. Az európai szövetségben alelnökként végzett munkájáról és a magyar válogatottról kérdeztük Csányi Sándort a Nemzetek Ligája-sorozat rajtja alkalmából. Az interjú első részét olvashatják.

 

– Könnyen bejutott a BL-döntőre?
– Nekem sikerült viszonylag egyszerűen – ha nem is gyorsan – bejutnom, de volt olyan vendégem, akiért újra ki kellett mennem az utcára, hogy behozzuk… Hihetetlen tumultus volt az utakon.

– Egyáltalán, hogy került Párizsba a döntő? Miután elvették Szentpétervártól, még éppen csak téma lett, hogy Budapest is pályázhatna, aztán egyszer csak bejelentették, hogy a Stade de France lesz a helyszín.
– A rendkívüli helyzetben a döntés sem a hagyományos módon született meg. Februárban tört ki a háború, alig maradt idő arra, hogy egy új helyszínen előkészítsék a döntőt, a jegyértékesítést, ezért gyorsan kellett dönteni. Próbáltam Budapestet is helyzetbe hozni, de a végrehajtó bizottság elé már csak Párizs került javaslatként, ahol a stadionnak most jó tízezerrel nagyobb a befogadóképessége, így a nagyobb bevétel miatt is előnyösebb helyzetben volt.

– És a döntés pillanatában még esélyes volt a döntőbe jutásra a Paris Saint-Germain, amelynek elnöke, Nasszer al-Kelaifi a nagy klubok szószólója és a Szuperliga-történet jófiúja volt az UEFA-nál…
– Ezt nem szeretném kommentálni, de nyilván sokféle érdek és lobbi létezik.

– Viszont a rendezés kimondottan botrányosra sikerült Párizsban. Egyetért?
– Nem szeretnék elébe menni a még zajló vizsgálat megállapításainak, és bizonyára az UEFA-nak is megvan a felelőssége abban, ami történt, de alighanem döntően a rendőrség hibázott, amikor nem zárta le nagyobb területen a stadion környékét és nem tette könnyebben megközelíthetővé a helyszínt.

– A BL-sorsolást viszont tényleg az UEFA rontotta el. Hogyan fordulhat elő ilyen ezen a szinten?
– Talán nem kell többes szám első személyben válaszolnom. Egy külső szolgáltató technikai problémájából következett a baki, és az is elmondható, hogy rengeteg sorsolást bonyolít az UEFA folyamatosan, és ezekkel soha, semmilyen gond nem volt, ám most valóban becsúszott ez a hiba. Bárcsak a Nemzeti Sport is mindössze ennyit hibázna…  (Nevet)

– Ezt viszont én nem kommentálnám… Világos, hogy az UEFA-apparátust érő kritikákat aligha kell közvetlenül magára vennie, de a szervezet alelnökeként persze sokszor önnek címzik keserűségüket a szurkolók is, például egy-egy igazságtalan fegyelmi döntés után, amelyből kijutott nekünk néhány mostanában.
– Ezen a területen aktív voltam, több javaslattal is éltem. Azt, hogy zárt kapus döntés esetén a tizennégy év alatti gyermekek bemehessenek a meccsekre, én kezdeményeztem, és az ötlet az Azerbajdzsán elleni meccsünkön is remekül bevált, remélem, a szombati meccs is igazolja majd ezt a megoldást, amit immár hivatalosan engedélyez az UEFA szabályzata zárt kapus mérkőzések esetén. Legalább harminc­ezer kisgyerek és felnőtt kísérőik láthatják majd a helyszínen a magyar–angolt, térítésmentesen. A büntetés sajnálatos, ám sok olyan fiatal lesz a lelátókon, aki talán sohasem jutott volna el a Puskás Arénába, most pedig óriási motivációt jelenthet neki az élmény. Szerintem még az ellenfélnek is jobb így, mint ha üres lelátók előtt kellene játszani. Szerettem volna, ha a korhatárt tizennyolc éves korig fel tudjuk emelni, ez egyelőre nem sikerült, de nem adom fel. Elértük viszont, hogy a legutóbbi, bécsi végrehajtó bizottsági ülésen fontos pontokon változott a fegyelmi szabályzat: bár a rasszizmussal és diszkriminációval kapcsolatos zéró tolerancia és a legszigorúbb elbírálás olyan tabu a nemzetközi egyeztetéseken, amit szinte szóba hozni is lehetetlen, mégis bekerült a szövegbe, hogy az eddigieknél némiképp rugalmasabban bírálhatja el a fegyelmi bizottság az eseteket, mérlegelve a szervezők erőfeszítéseit, a rendbontás jellegét, mértékét, arányát, nem kötelezően alkalmazva a szektorlezárást, majd azonnal a pályabezárást.

– Hiszen éppen azért érezzük nagyon igazságtalannak például a mostani büntetést, mert a teli stadionban általánosan uralkodó sportszerű, biztonságos hangulatban csak kevesek, rövid ideig tartó, alig észrevehető rendbontása adott okot a kollektív büntetésre, a pályabezárásra.
– De ezek a rendbontások sajnos megtörténtek, még ha nem is állítom, hogy olykor nem a szándékos provokáció szándékával. Viszont az UEFA is érti, hogy ha nem ez a jellemző és mindent megteszünk az ilyen atrocitások visszaszorítására, azt méltányolni kell. Az erőszaknak, gyűlöletnek nincs helye a stadionokban sem idehaza, sem a nemzetközi porondon, a mostani, méltányosabb megközelítés és szabályozás azonban legalább hároméves küzdelmem eredménye. A FIFA-nál is kezdeményeztünk módosításokat, Gianni Infantino elnökkel is egyeztettünk a témáról már tavaly Budapesten is, és ő fogalmazta meg, hogy ha a szigorú pályabezárások nem segítettek a problémák visszaszorításában, akkor talán nem ez a leghatékonyabb módszer. Sőt, a látványos kollektív büntetés hatása sokszor ellentétes azzal, amit szeretnénk, felértékeli a rendbontókat. Akiket egyébként képtelen vagyok megérteni, mert nemcsak a szurkolók tízezreit, hanem a meccsre járó barátaikat, sőt, saját magukat is büntetik a tetteik következményeivel, holott elvileg azért jönnek ki a stadionba, mert szeretnek meccsre járni. Néhányan mégis képesek erről megfeledkezni, továbbá egy-egy ilyen szankció négy-, ötszázmillió forintos kárt is okoz a szövetségnek és a magyar futballnak, melyet például iskolai pályák építésére is költhetnénk.

Csányi Sándornak sikerült meggyőznie Aleksander Ceferin UEFA-elnököt is arról, hogy fiatalok lehessenek a lelátón
(Fotó: Tumbász Hédi)
Csányi Sándornak sikerült meggyőznie Aleksander Ceferin UEFA-elnököt is arról, hogy fiatalok lehessenek a lelátón (Fotó: Tumbász Hédi)

 

– Ezért vezethetik be a rosszul csengő nevű vénaszkennert?
– A szándékunk, amely egybevág a FIFA és az UEFA törekvéseivel, hogy eltüntessük a rasszizmust és a lelátóra nem illő jelenségeket, változatlan. Pontosan felmértük a műszaki lehetőségeket és igényeket, feltérképeztük a szállítókat, megbecsültük a költségeket és meghatároztuk a megvalósítás időigényét. Mindezek figyelembevételével a véna­szkenner alkalmazása a 2023-as Európa-bajnoki selejtező mérkőzéseken bevezethető, és ha szükség lesz rá, akkor be is fogjuk vezetni. Ugyanakkor látni kell, hogy a vénaszkennernek nem fog örülni senki: sem a tisztességes szurkolók, sem a rendbontók, sem a jegyértékesítők, és még a szövetség sem örülne az ezzel járó kényelmetlenségeknek, az ezzel járó feladatoknak. Nem örülnénk a több száz milliós kiadásnak sem, a nézők pedig az emiatt megemelt jegyáraknak. Összefoglalva, egy nem feltétlen szükségszerű, megfelelő viselkedéssel elkerülhető, minden résztvevőt költségekbe verő, fegyelmező intézkedésről van szó, amely sok szempontból felesleges luxusnak tekinthető. Az ilyen dolgokat a józanul gondolkodó emberek igyekeznek elkerülni. Én annak tartom magamat, tehát ha nem kényszerítenek rá minket a rendbontók, akkor elkerülhető a bevezetése. Viszont ha a renitens kisebbség úgy dönt, akkor ki tudják kényszeríteni belőlünk ezt a döntést, fel vagyunk készülve rá.

– Szomorú, hogy a közelgő magyar–angol kapcsán percek óta a fegyelmi ügyekről beszélünk, holott szívesebben kérdezem meg: a tavalyi bravúrok után az angolok, németek, olaszok elleni Nemzetek Ligája-meccsek visszalöknek-e minket a realitás talajára, vagy újabb bravúrokban reménykedjünk?
– A papírforma szerint nem várhatunk többet hat vereségnél. A magyar válogatott megítélése mégis ott tart, főként az Európa-bajnokságon mutatott jó játékunk és eredményeink miatt, hogy az ellenfelek futballvezetői közül – mindannyiukkal beszéltem a közelmúltban – senki sem veszi biztosra, hogy simán nyer ellenünk. És ez már önmagában jó érzés, hogy úgy vélik, nem mehetnek biztosra. Még jobb érzés, hogy én is így gondolom: nem lefutott egy meccsünk sem. Elmondtam a játékosainknak is, amikor Marco Rossi meghívására a minap meglátogattam őket Telkiben, hogy magyar válogatott hasonlóan kedvező esélyekkel régóta nem készült ilyen nagy csapatok ellen. Sok labdarúgó-szövetségi elnökkel beszélek a munkám során, és távoli, dél-amerikai országok képviselői is újra elismerően beszélnek a magyar válogatottról, klubvezetők jelzik, hogy szívesen megnéznének magyar fiatalokat, mert felkeltette az érdeklődésüket a válogatott játéka a futballunk iránt. Ezek fontos pozitív jelzések.

– Úgy érzi, a játékosok is bravúrra hangolnak?
– Összetartó, egységes társaság a magyar válogatott, ez a játékosok viselkedéséből, minden megnyilvánulásából látszik. Ebben elévülhetetlen érdemei vannak Marco Rossinak, aki remek közösséggé formálta a csapatot, azért pedig külön elismeréssel adózom, hogy folyamatosan mer behívni és játszatni fiatalokat. Balogh Botond, Baráth Péter, Bolla Bende­gúz, Kiss Tamás, Sallói Dániel, Schön Szabolcs, Vancsa Zalán kerültek a közelmúltban a felnőttkeretbe. Szoboszlai Dominik is mindössze huszonegy esztendős, továbbá bemutatkozott a válogatottban a huszonkét éves Callum Styles, aki pozitív visszajelzéseket kapott a sajtótól és a szurkolóktól is. Tavaly megőriztük a FIFA-világranglistán a negyvenedik helyünket, amin szeretnénk javítani, azaz egy-két éven belül az első harmincba kerülni, igaz, az előttünk álló Nemzetek Ligája-program ismeretében már a mostani pozíció megőrzése is jó eredménynek számítana...

Vasárnapi számunkban olvashatják a Csányi Sándorral készült interjú második részét, ebben szó lesz többek között az esetleges bajnoki létszámemelésről, a sok vitát kiváltó „fiatalszabályról” és a mögötte húzódó koncepcióról, valamint az Európa-konferencialiga sikeréről és a bolgár borokról is.

NEMZETEK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
A-LIGA 3. CSOPORT
A MAGYAR VÁLOGATOTT PROGRAMJA
Június 4., 18.00:
MAGYARORSZÁG–Anglia
Június 7., 20.45: Olaszország–MAGYARORSZÁG
Június 11., 20.45: MAGYARORSZÁG–Németország
Június 14., 20.45: Anglia–MAGYARORSZÁG
Szeptember 23., 20.45:
Németország–MAGYARORSZÁG
Szeptember 26., 20.45: MAGYARORSZÁG–Olaszország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik