Válogatott: Fiola és Varga Roland is az Egervári-keretben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.05. 13:45
null
Fiola Attila (jobbra) először kapott meghívót Egervári Sándortól (Fotó: Veres Viktor)<br />
Fiola Attila és Varga Roland is meghívót kapott Egervári Sándor szövetségi kapitánytól a magyar labdarúgó-válogatott Csehország elleni mérkőzésre készülő keretébe – adta hírül a MLSZ hivatalos Twitter-csatornája.

 

Válogatottunk augusztus 14-én, 20.30 órakor a Puskás-stadionban lép pályára a cseh válogatott ellen. A szakmai stáb 23 fős keretet jelölt ki a mérkőzésre, az együttes tagja egy abszolút válogatott újonc, a paksi Fiola Attila is. Ugyancsak első alkalommal játszhat a felnőttválogatottban Varga Roland, a Győri ETO támadója.

„Törekedtünk rá, hogy minden poszton két játékos legyen a keretben, azokat a labdarúgókat jelöltük meg, akiket nagy valószínűséggel a szeptemberi, románok és észtek elleni vb-selejtezőre is szeretnénk meghívni” – mondta az mlsz.hu-nak Egervári Sándor.

„Formajavulás és sérülés kapcsán lehetnek még változások, de ez a keret lesz ott jelentős részében a szeptemberi két vb-selejtezőn is. Fiola Attila az U21-es válogatottban már szerzett nemzetközi rutint, és miután jobb oldali védőként kiemelkedő teljesítményt nyújt, hosszabb távon is számíthatunk szolgálataira. Rudolf Gergely ezúttal nem tagja az együttesnek, mert a formáját tekintve még nem tart ott, ahol szeretnénk. Korábban a válogatott egyik legjobbja volt, és bár folyamatosan lép előre, sajnos még nem tud olyan teljesítményt nyújtani, mint másfél évvel ezelőtt. Nem vagyunk türelmetlenek vele szemben, számítunk rá hosszú távon, mert fontos lenne a szereplése a csapatban.”

Nincs ott a keretben az Egervári Sándornál korábban már szereplők közül Rudolf mellett többek között Gyurcsó Ádám, Kanta József, Koltai Tamás, Lipták Zoltán, Németh Krisztián, Pátkai Máté, Vadócz Krisztián és a sérüléssel küszködő Priskin Tamás sem.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE A CSEHORSZÁG ELLENI MÉRKŐZÉSRE
Kapusok:
Bogdán Ádám (Bolton Wanderers), Király Gábor (1860 München), Megyeri Balázs (Olympiakosz)
Védők: Fiola Attila (MVM Paks), Guzmics Richárd (Haladás), Juhász Roland (Videoton FC), Kádár Tamás (DVTK), Korcsmár Zsolt (Greuther Fürth), Laczkó Zsolt (Sampdoria), Mészáros Norbert (DVSC-Teva), Vanczák Vilmos (Sion)
Középpályások: Elek Ákos (DVTK), Hajnal Tamás (Ingolstadt), Koman Vladimir (FK Krasznodar), Pintér Ádám (Real Zaragoza), Varga József (Middlesbrough)
Támadók: Böde Dániel (FTC), Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Kovács István (Videoton FC), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Szabics Imre (Sturm Graz), Szalai Ádám (Schalke 04), Varga Roland (Győri ETO)

 

Legfrissebb hírek

Marco Rossi marad a kapitány; Miért figyelik elit klubok Tóth Alexet, a Fradi tehetségét?

E-újság
2025.11.25. 23:50

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
2025.11.14. 23:53

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.11.14. 23:44

Vitális Milán: Azt kérte a kapitány, hogy stabilizáljam a középpályát

Magyar válogatott
2025.11.14. 10:04

Bolla és Styles is pályán az örmények ellen – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2025.11.13. 16:40

Marco Rossi: Nem gondoljuk, hogy mi valami különleges szupercsapat vagyunk

Magyar válogatott
2025.11.12. 16:33

820 kilométer/órás sebességgel repültek a mieink Örményországba

Magyar válogatott
2025.11.11. 17:45

Bernd Storck biztos benne, hogy pótselejtezős lesz a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.11.03. 21:22
Ezek is érdekelhetik