Torghelle kimaradt, Gera visszatér, meglepetések Egervári keretében

MLSZ MLSZMLSZ MLSZ
Vágólapra másolva!
2010.08.02. 12:56
null
Juhász stabil kerettag, Gera visszatér a csapatba (Fotó: Németh Ferenc – archív)
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette keretét az augusztus 11-én, a Wembley Stadionban, magyar idő szerint 21 órakor kezdődő Anglia–Magyarország felkészülési mérkőzésre. A keretnek csaknem egy év kihagyás után ismét tagja Gera Zoltán, aki a múlt héten bejelentette, hogy újra vállalja a szereplést a nemzeti csapatban.

Az angolok elleni barátságos mérkőzésre a tavalyi U20-as vb-n bronzérmes együttesből Koman Vladimir kapott meghívót, rajta kívül Elek Ákos a másik futballista, aki még szerepelhetne az Eb-selejtezőre készülő olimpiai együttesben, ám már a felnőttek között kaphat bizonyítási lehetőséget.

Az NB I-es játékosok közül Lipták Zoltán első alkalommal kapott meghívót a nemzeti csapatba, de Vermes Krisztián és Komlósi Ádám sem volt az utóbbi időben kerettag.

„A legtöbb bajnokság még nem kezdődött el, így ezúttal elsősorban nem a formák, hanem a pillanatnyi felkészültség alapján alakítottam ki a Londonba utazó keretet – mondta a kerethirdetés után az mlsz.hu-nak Egervári Sándor. – Tekintettel kellett lennem arra is, hogy az U21-es csapat ugyanazon a napon létfontosságú Európa-bajnoki selejtezőt játszik Boszniában, és ezért Koman Vladimir és Elek Ákos kivételével néhány olyan játékos, akire számítanék, Róth Antal keretében szerepel."

„Ahogy korábban is említettem, szeretnék a válogatott körül versenyhelyzetet teremteni, ezért a magyar bajnokságban jól szereplő, és már jó formában lévő labdarúgókat is meghívtam. Ilyen például Komlósi Ádám, aki fegyelmezettsége, remek védőmunkája révén megnyugtató megoldás lehet hátul, ezt a BL-mérkőzéseken is bizonyította, Czvitkovics Péter, aki az elmúlt egy évben remek teljesítményt nyújtott a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában, valamint Lipták Zoltán, aki a nyár eddigi mérkőzésein meggyőzően futballozott. Bizonyára feltűnő Torghelle Sándor kimaradása, ennek az az oka, hogy Gera Zoltán visszatérésével egy, a korábbitól eltérő stílusú támadójátékot szeretnék alkalmazni, és ehhez a keretben szereplő csatárok alkalmasabbak. Szalai Ádám és Kádár Tamás sérült, ezért nem szerepel a keretben."

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Király Gábor (1860 München), Fülöp Márton (Sunderland AFC)
Védők: Szélesi Zoltán (Olympiakosz Volosz), Vermes Krisztián (Újpest FC), Lipták Zoltán (Videoton FC), Juhász Roland (Anderlecht), Komlósi Ádám (DVSC-TEVA), Vanczák Vilmos (Sion)
Középpályások: Vadócz Krisztián (Osasuna), Elek Ákos (Videoton FC), Tóth Balázs (Genk), Buzsáky Ákos (Queens Park Rangers), Czvitkovics Péter (DVSC-TEVA), Dzsudzsák Balázs (PSV), Hajnal Tamás (Borussia Dortmund), Huszti Szabolcs (Zenit), Koman Vladimir (Sampdoria)
Támadók: Gera Zoltán (Fulham), Rudolf Gergely (Genoa), Priskin Tamás (Ipswich Town)

 

ÖSSZEHASONLÍTÁSUL: ERWIN KOEMAN UTOLSÓ KERETE
Kapusok: Király Gábor (1860 München), Fülöp Márton (Sunderland), Gulácsi Péter (Liverpool) 
Védők:  Bodnár László (DVSC-TEVA), Szélesi Zoltán (DVSC-TEVA), Juhász Roland (Anderlecht), Vanczák Vilmos (Sion), Horváth Gábor (Videoton), Laczkó Zsolt (DVSC-TEVA), Bodor Boldizsár (Roda JC)  
Középpályások:  Buzsáky Ákos (Queens Park Rangers), Dzsudzsák Balázs (PSV), Huszti Szabolcs (Zenit Szentpétervár), Dárdai Pál (Hertha BSC), Vadócz Krisztián (Osasuna), Nagy Dániel (Videoton), Koman Vladimir (Bari) 
Támadók:  Lázok János (MTK), Priskin Tamás (Ipswich), Torghelle Sándor (Augsburg), Németh Krisztián (AEK Athén) 
Tartalékok: Köteles László (Racing Genk), Gyepes Gábor (Cardiff), Tőzsér Dániel (Racing Genk)

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: portugál duplaarany az U17-es korosztályban

Utánpótlássport
2025.12.03. 09:00

Labdarúgás: hat gólt rúgott a bolgároknak az U17-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.12.02. 17:51

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 15. fordulójában

Utánpótlássport
2025.12.02. 09:07

Labdarúgás: kikaptak a spanyoloktól az U17-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.11.29. 14:51

Ennyi volt: már nem Peter Stöger irányítja Bolláékat – hivatalos

Európa-konferencialiga
2025.11.28. 13:25

Vb 2026: az irániak nem utaznak el a sorsolásra

Foci vb 2026
2025.11.28. 12:07

Sallai kétmeccses eltiltást kapott, nem játszik a Fenerbahce ellen

Légiósok
2025.11.28. 10:46

A török lapok szerint a Fenerbahce edzője eltaktikázta magát a Ferencváros ellen

Európa-liga
2025.11.28. 08:34
Ezek is érdekelhetik