Román-magyar: elrendelték a bukaresti nagykövetség készenlétét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.10.10. 13:22
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elrendelte a bukaresti nagykövetség teljes készenlétét, valamint megerősített konzuli szolgálatát a hétvégére a szombati román–magyar labdarúgó-mérkőzés miatt – közölte Fülöp Judit, a tárca sajtófőnöke pénteken az MTI-vel.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke tájékoztatása szerint a szombati román–magyar válogatott labdarúgó-mérkőzésre Romániába utazó magyar szurkolók biztonságáért több lépést is tett a tárca.

Szijjártó Péter elrendelte a bukaresti nagykövetség teljes készenlétét, valamint megerősített konzuli szolgálatát a hétvégére. A miniszter továbbá utasította a bukaresti magyar nagykövetet, hogy a szurkolók érkezésétől a távozásukig tartózkodjon a mérkőzés helyszínén. Továbbá utasítást adott arra is, hogy az esetlegesen szükséges helyszíni intézkedés végrehajtására tartózkodjon konzul a magyar szurkolókat szállító vonaton, amíg a szerelvény Románia területén halad.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium megtette a szükséges kezdeményezést a román külügyminisztériumnál, hogy forródrótot hozzanak létre a két tárca között a hétvégén.

 

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01
Ezek is érdekelhetik