Női futsal Eb: nincs meg a bronz, kikaptunk az ukránoktól

M. D.M. D.
2022.07.03. 17:40
null
Krascsenics Csilláék küzdöttek, de elveszítették a bronzmeccset (Fotó: uefa.com)
A magyar női futsalválogatott 2–1-re kikapott Ukrajnától az Európa-bajnokság portugáliai négyes döntőjében a harmadik helyért kiírt mérkőzésen.

 

A magyar csapatnak sokkal több keresnivalója volt a bronzmérkőzésen, mint a Portugália elleni elődöntőben (0–6), de előzetesen így is Ukrajna számított a találkozó esélyesének.

Ellenfelünk az első félidő után Julija Titova találatával 1–0-ra vezetett, a játék képe alapján megérdemelten. A fordulás után Sznezsana Volovenko nagy góljával az ukránok megduplázták az előnyüket, ezzel az addig keveset mutató magyar válogatott nehéz helyzetbe került.

A mieink az utolsó három és fél percben öt a négyet játszottak, és a DEAC-ot erősítő Horváth Viktória átlövésével sikerült is szépíteniük, de egyenlíteni már nem tudtak – a magyar csapat a negyedik helyen végzett.

„Az első félidőt átaludtuk, rengeteg hibát követtünk el. A második játékrész már jobb volt, azzal a teljesítménnyel elégedett vagyok. Legyünk őszinték, Ukrajna a jobb csapat” – mondta a meccs után Frank Tamás, a magyar válogatott szövetségi edzője az UEFA honlapján.

A döntőben Spanyolország kétgólos hátrányból felállva, hatméteresekkel legyőzte a házigazda portugálokat, így megvédte címét.

FUTSAL, NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG
A 3. HELYÉRT

Magyarország–Ukrajna 1–2 (0–1)

DÖNTŐ
Portugália–Spanyolország 3–3
(2–1, 2–2) – hatméteresekkel: 1–4

A magyar válogatott bő kerete
Kapusok:
Deczki Vanda Kinga (Tolna-Mözs), Hargas Annamária (Astra), Nagy Tünde (Audace Verona), Torma Lilla (DEAC)
Mezőnyjátékosok:Balogh Noémi (Astra), Csepregi Gabriella (Molfetta), Fábián Rebeka (Budaörs), Folk Zsuzsanna (Budaörs), Fülöp Diána (DEAC), Horváth Viktória (DEAC), Koch Fruzsina (Budaörs), Kota Gabriella (Vis Fondi), Krascsenics Csilla (DEAC), Megyeri Boglárka (Budaörs), Nagy Anikó (DEAC), Sovány Liza (DEAC), Szalkai Kitti (Tolna-Mözs), Tell Zsófia (Budaörs), Tóth Nóra (DEAC), Üveges Katalin (DEAC), Vámosi Georgina (Tolna-Mözs), Varga Adél (Astra)

Legfrissebb hírek

Andrea Maldera nem jósol, de bízik a kemény srácokban

Minden más foci
10 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte!

Magyar válogatott
13 órája

Állítsa össze a válogatott ukránok elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
16 órája

Billie Jean King-kupa: négy között az ukránok Sencsenben

Tenisz
18 órája

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
22 órája

Nyíregyházán kezdi meg a magyar futsalválogatott a vb-selejtezőt

Magyar válogatott
2026.09.23. 17:53

Angol bíró vezeti a magyar–ukrán NL-meccset – hivatalos

Magyar válogatott
2026.09.23. 11:34

„Nem számítok atrocitásra” – Ukrajna első számú sportújságírója a magyarok elleni meccsekről

Magyar válogatott
2026.09.23. 07:51