Megtörtént! Legyőztük a törököket, 1990 óta először!

Vágólapra másolva!
2012.10.16. 20:12
null
Kemény küzdelem jellemezte az első félidőt (Fotók:Szabó Miklós és Korponai Tamás)<br />
A magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezőn a Puskás Ferenc Stadionban 3–1-re legyőzte Törökországot. A D-csoport 4. fordulójában rendezett mérkőzésen a törökök szerezték meg a vezetést, de a góltól felébredő magyar válogatott helyenként remek játékkal megfordította az összecsapást, és feljött a második, továbbjutó helyre a csoportban.

TEKINTSE MEG ONLINE KÖZVETÍTÉSÜNKET A MÉRKŐZÉSRŐL!

A magyar válogatott pénteken 1–0-ra nyert Észtországban, így három mérkőzés után hat ponttal állt vb-selejtezős csoportjában. A Hollandia elleni vereség benne volt a pakliban, az első két hely esetleges elcsípéséhez azonban bravúr(ok)ra is szüksége lesz Egervári Sándor együttesének. Ideális alkalom ehhez a mai, törökök elleni összecsapás...

Törökország meglepetésre hazai pályán kikapott Romániától (és korábban Hollandiától is), így a mieink elleni kudarc gyakorlatilag a továbbjutási álmok végét jelentené.

Ami a kezdőcsapatot illeti: az eltiltott Juhász Roland helyére Korcsmár Zsolt került a védelem tengelyébe, Vanczák Vilmos szélsőhátvédként kap szerepet, így Varga József fellép szűrőnek, mellette Elek Ákos lett a másik védekező középpályás. Felgyógyult és egyből a kezdőben kapott helyet Koman Vladimir, kiszorítva ezzel Koltai Tamást.

A MÉRKŐZÉS

Bátran kezdtünk, az első támadás a miénk volt, de Varga József beadása pontatlan volt. Sajnos a következő percekben a törökök vették át az irányítást, egyelőre uralják a pályát.

Az első tíz percben nem nagyon tudtuk megtartani a labdát. A törökök Hamit Altintop 30 méteres szabadrúgásával távolról is veszélyeztettek, és többször is felálltak a tizenhatosunk előterében. Nagy helyzetük azonban a vendégeknek sem volt.


A török kapu elé nem nagyon érkezünk meg, a saját kapunk előtt azonban veszélyes helyzetet tudunk kialakítani. A 19. percben Kádár Tamás senkitől sem zavartatva, higgadtan fejelt fél méterrel a magyar kapu mellé...

A TÖRÖKÖK VEZETŐ GÓLJA

A török fölény góllá érett a 22. percben, pedig darabra megvoltunk hátul. Az összes magyar védőjátékos a magyar tizenhatoson belül helyezkedett, de leginkább középen. Így ha nem is annyira szélen, de a bal oldalon zavartalanul támadhatott a török válogatott, az akció végén pedig Mevlüt Erdinc pöccintett közelről a magyar kapuba. 0–1

A gól után éledezett a magyar válogatott, elsősorban Hajnal volt elemében. Az Észtország ellen győztes gólt szerző középpályás szép csellel verekedte be magát a tizenhatoson belülre, de éles szögből már nem tudott túljárni Volkan Demirel eszén. A török kapus azonban nem sokkal később túljárt a sajátján...

Koman Vladimir vezette fel a labdát a bal oldalon, majd a kapu elé tekerte azt a 31. percben. A labdát nem érte el senki, de megpattant a csúszós talajon. Volkan Demirel így is könnyedén háríthatott volna, de óriásit hibázott, a labda a combján átpörögve került a kapuba. 1–1

KOMAN EGYENLÍTETT

Érdekes dolog a lélektan: az első 20-25 perc alatt közünk sem volt a mérkőzéshez, majd találtunk egy gólt, ami után remekül, veszélyesen (mondhatni, szerethetően...) kezdtünk el játszani. Úgyhogy azt kell mondanunk, hogy számunkra rosszkor jött a szünet. A törökökben még benne volt az ütés.

SZÜNET

Mindkét szövetségi kapitány változtatásra szánta el magát a szünetben: nálunk Elek Ákos helyett Pátkai Máté bizonyíthat, a törököknél Aydin Yilmaz kapta meg a bizalmat (Tunay Torun nem folytatja).

Dzsudzsák és Juhász is örült a magyar góloknak
Dzsudzsák és Juhász is örült a magyar góloknak

Remekül kezdtük a második játékrészt, az 50. percben vezetéshez is jutottunk. Hajnal tette ki a labdát a bal oldalon szabadon felfutó Kádár Tamásnak, aki hajszálpontos keresztpasszt indított meg a hosszúra, az érkező Szalai Ádámnak pedig nem okozott problémát becsúszva az üres kapuba továbbítania a labdát. 2–1

SZALAI GÓLJA

Érezhetően remek felfogással érkezett a második félidőre a magyar válogatott. Lüktető, élvezhető volt ekkor a mérkőzés, különösen a mieink játéka. Aztán az Egervári-csapat hamar meg is duplázta előnyét.

Hamit Altintop tarolta le a középen érkező Komant az 56. percben, ami után a játékvezető büntetőt ítélt. Gera Zoltán pedig higgadtan a kapu jobb oldalába vágta a labdát. 3–1

GERA ÉRTÉKESÍTETTE A TIZENEGYEST
Gera bezúzta a büntetőt
Gera bezúzta a büntetőt

A harmadik magyar gól után kissé magunkra húztuk a törököket, akiknek persze nem is volt más választásuk, mint támadni. Szerencsére ezúttal a játékvezető is velünk volt, Pátkai Máté ugyanis szétrúgta Nuri Sahin bokáját a tizenhatoson belül, de a tizenegyes elmaradt. Nem sokkal később pedig Bogdán Ádám védte Aydin Yilmaz ziccerét.

Ennyi azonban! Mármint ami a török veszélyt illeti, a folytatásban ugyanis uralta a mérkőzést az Egervári-csapat, s akár a negyedik gólját is megszerezhette volna. Újabb gól azonban nem született, a magyar csapat megérdemelt győzelmet aratott.

A holland válogatott ezalatt Romániának sem kegyelmezett: bukaresti 4–1-es győzelme után a magyar csapat feljött a második helyre.

TEKINTSE MEG ONLINE KÖZVETÍTÉSÜNKET A MÉRKŐZÉSRŐL!

EGERVÁRI: "REMÉLEM, MAGUNK MELLÉ FOGJUK ÁLLÍTANI A KÉTKEDŐKET"
SZALAI ÁDÁM ÉS KOMAN VLADIMIRT ÉRTÉKELT

HANGULATJELENTÉS A MÉRKŐZÉS ELŐTTRŐL
A török szurkolók rendkívül szimpatikusan megtapsolták a magyar himnuszt is. A vendégek szektora csurig.
A himnuszokra megérkezett a lelátóra Orbán Viktor miniszterelnök és Csányi Sándor, az MLSZ elnöke is.
20.29: Mindkét csapat meghallgathatta himnuszát, következhet a mérkőzés!
20.15: A mérkőzés előtt az LGT Miénk itt a tér című száma szólt.
19.55: A két eltiltottunk, Juhász Roland és Dzsudzsák Balázs is ott álldogál a pálya szélén a kispadnál, ők civilben kénytelenek végignézni a meccset.
19.50: Mindkét csapat a pályán melegít..
19.47: Lassan gyülekeznek a török szurkolók is a Puskás Ferenc Stadion előtt. Összességben azonban nem túl optimisták a szimpatizánsok. „Unalmas null null lesz, mert mindkét csapat sz..” – mondta az egyik szurkoló. A törökök óriás drapériákkal is készülnek a mérkőzésre Az egyiken a felirat: „nem győzni jöttünk, hanem a 2014-es vb-ért”.
19.39: Lassan szivárognak a Puskás Ferenc Stadionba a magyar szurkolók. Egy órával a kezdő sípszó előtt már ezer magyar szurkoló van a lelátókon. A perec a stadionban és környékén 400, a magyar sál 1500 forintba kerül.
18.52: Bár több szurkoló is megérkezett már a Puskás Ferenc Stadionhoz, egyelőre kevesen vállalják, hogy belépjenek a stadionba (az igen kellemetlen időjárás miatt), helyette a környékbeli sörözőkben melegítenek. A magyar válogatott 20.30-kor kezd a török nemzeti csapat ellen, de vannak még olyan vendégszurkolók, akik most próbálnak jegyet szerezni.
Csodás siker, megérdemelten nyert a válogatott
Csodás siker, megérdemelten nyert a válogatott
VB 2014, EURÓPAI SELEJTEZŐK
D-CSOPORT, 4. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–TÖRÖKORSZÁG 3–1 (1–1)
Budapest, Puskás Ferenc Stadion. Vezette: Orsato (olasz)
Magyarország: Bogdán – Vanczák, Korcsmár, Mészáros N., Kádár T. – Varga J., Elek Á. (Pátkai, a szünetben) – Gera, Hajnal (Pintér, 77.), Koman (Koltai, 74.) – Szalai Á. Szövetségi kapitány: Egervári Sándor
Törökország: Volkan Demirel – Hamit Altintop, Egemen Korkmaz, Ömer Toprak, Hasan Ali Kaldirim – Mehmet Ekici (Serkan Sararer, 64.), Nuri Sahin, Emre Belözoglu, Caner Erkin (Umut Bulut, 75.) – Tunay Turun (Aydin Yilmaz, a szünetben), Mevlüt Erdinc. Szövetségi kapitány: Abdullah Avci
Gólszerző: Koman (31.), Szalai Á. (50.), Gera (58. – 11-esből), ill. Mevlüt Erdinc (22.)
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hollandia 4 4 13– 2 +11 12
2. MAGYARORSZÁG 4 3 1 10– 5 +5 9
3. Románia 4 3 1 8– 4 +4 9
4. Törökország 4 1 3 4– 6 –2 3
5. Észtország 4 1 3 1– 6 –5 3
6. Andorra 4 4 0–13 –13 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik