Kleinheisler László már nem harapja le a bírók fejét, inkább elsétál

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2021.07.01. 10:43
null
Kleinheisler László még fejlődni akar, nem ez a maximum tőle (Fotó: Getty Images)
Minden buktató után talpra állt a magyar válogatott középpályása, aki az akaraterő fontosságáról, az etalonnak tartott ellenfélről, a letisztult játékáról, valamint az új becenevéről is beszélt lapunknak.

Amikor Csobánkán gyerekfejjel éjjel-nappal rúgta a labdát, álmodozott arról, hogy két Európa-bajnokságon szerepel majd?

– Akkoriban még nyilván nem az járt a fejemben, hogy Eb-mérkőzéseken lépek pályára a válogatottban, de minden edzésen azért dolgoztam, hogy ilyen élményeket élhessek át – felelte lapunknak Kleinheisler László, az Eszék 27 esztendős, 37-szeres magyar válogatott középpályása. – Csak az lebegett a szemem előtt, hogy egyre jobb futballistává váljak, és amikor elérkezik az igazán fontos pillanat, mindent kiadjak magamból. Hála istennek, megadatott, hogy két Európa-bajnokságon is képviselhettem Magyarországot, büszke lehetek arra, amit eddigi pályafutásom alatt elértem. Ezzel együtt, amit korábban mondtam, továbbra is tartom: ez még nem a csúcs, rengeteg tartalék van bennem, szeretném is kihozni magamból.

Mi vezetett odáig, hogy a csobánkai fiúcska két Európa-bajnokságon szerepeljen?
– Ha egyetlen szóval kellene válaszolnom, azt mondanám: akarat. Mindent ennek köszönhetek. Mindig hittem magamban, akartam, küzdöttem, csak arra figyeltem, hogy az edzéseken mindent beleadjak. Szerencsére a nehezebb pillanatokban a családomra mindig számíthattam, mindenben támogatott, a nevelőapám is azt sulykolta belém, sohase adjam fel, és ha akadályba is ütköznék, csak dolgozzak tovább. Ez belém égett, már gyerekként is ilyen voltam. Így aztán hátráltathatott sérülés vagy bármilyen más buktató, mindig felálltam, és mentem tovább.

Az idei Európa-bajnoksághoz mi adta a legnagyobb erőt?
– Talán az önbizalmam. A legutóbbi bajnoki idényben éreztem, elkaptam a fonalat, jól ment a játék Eszéken, a gólok és a gólpasszok sem maradtak el, ez már jó alapot jelentett az Eb-felkészülésre. Azt pedig sohasem felejtem el, amit azon a három meccsen átéltünk, a szurkolók tizenkettedik játékosként biztattak minket, végig mögöttünk álltak, s ez hihetetlen erőt adott a kritikus percekben. Nagyon fontos, hogy a jövőben is számíthassunk rájuk, a válogatottnak szüksége van minden szurkolóra. Bízom benne, hogy a pályán mutatott teljesítményünkkel rászolgáltunk a bizalmukra, bizonyítottuk, jó és egységes csapatot alkotunk. Nagyon fontos, hogy a folytatásban is mindig kölcsönösen számíthassunk egymásra.

Melyik mérkőzésen játszott a legjobban a magyar válogatott?
– Összességében mindhárom meccsen jól futballoztunk, talán a Portugália ellenire mondanám azt, hogy több volt bennünk. Az első félidőben a kelleténél tompábbak voltunk, nem éreztük a ritmust, de a fordulás után javult a játékunk. Sajnos az utolsó tíz percet nem bírtuk ki, a végén talán a megfelelő koncentráció hiányzott. A másik két meccsen több helyünk volt játszani, különösen a középpályán nyíltak előttünk nagyobb területek. Megmutattuk, a legerősebb válogatottakkal is fel tudjuk venni a versenyt, és ha a folytatásban ugyanez a játék és mentalitás jellemez minket, nem vallunk szégyent. Sajnálom, hogy a továbbjutás végül nem jött össze, de büszkék lehetünk a teljesítményünkre.

„Nekem tökéletesen megfelel, ha Kleinheisler László maradok” (Fotó: Imago/Buzzi)
„Nekem tökéletesen megfelel, ha Kleinheisler László maradok” (Fotó: Imago/Buzzi)

A torna előtti egyik interjúban arról kérdeztük, az ellenfél középpályásai közül kit tart etalonnak. Akkor N'Golo Kanté nevét említette. A második csoportmeccsen összecsaptak, ám a találkozó után az UEFA nem a francia középpályást, hanem önt választotta meg a mérkőzés legjobbjának.
– Ami a Chelsea középpályását illeti, a pályán is meggyőződhettünk arról, elképesztő munkabírású játékos, rengeteget fut, mindent feláldoz a csapatért. Mindig kedveltem a játékát, teljesen más dimenziót képvisel, ezzel együtt nagy boldogságot jelentett, hogy abban a kilencven percben a szakemberek úgy vélték, én nyújtottam jobb teljesítményt. Még egyszer mondom, tudom, hogy a franciák játékosa teljesen más szintet képvisel, az egyéni díjat bármikor elcseréltem volna a csapat továbbjutásáért, de arra büszke lehetek, hogy a 2016-os Eb után a mostani tornán is volt egy mérkőzés, amelyen engem láttak a mezőny legjobbjának. Ezt nagyon nagy elismerésnek tartom.

Kicsit még maradva a francia játékosnál, Marco Rossi a napokban úgy fogalmazott, ön a magyar válogatott Kantéja. Egyetért ezzel?
– Furcsa egybeesés, mert amikor a Franciaország elleni mérkőzés után visszatértünk Telkibe, a többiek elkezdtek „vörös Kanténak” szólítani. Amikor lementünk az étkezőbe, egyszer csak azt hallottam: „Kanté, kérsz valamit?” Természetesen örülök, ha a szövetségi kapitány hasznos játékosnak tart, de N'Golo Kantéból csak egy van. Ez így van jól, egyébként sem szeretem más futballistához hasonlítgatni magamat. Nekem tökéletesen megfelel, ha Kleinheisler László maradok.

Mi volt a különbség a legutóbbi két Európa-bajnokság között?
– Erre nehéz válaszolni, elvégre más volt a szövetségi kapitány, a taktika és persze a keretben is sok változás történt. Nem mondanám, hogy az egyik jobb vagy rosszabb volt mint a másik, egyszerűen csak más volt.

A saját játékát illetően miben látta a különbséget?
– Öt évvel ezelőtt azt gondoltam, a topon vagyok: magabiztos, ide nekem az oroszlánt is, mert bármire képes vagyok. Kirobbanó erőben éreztem magam, átmentem volna a falon is a sikerért. Ezzel szemben most, huszonhét évesen érkezett el az időszak, amikor valóban képes voltam kihozni magamból azt, ami bennem volt. Akkor hittem, most pedig éreztem, hogy képes vagyok azon a szinten teljesíteni, amit elvárok magamtól. Ezzel együtt, amit korábban mondtam, tartom: ez nem a maximum, még fejlődhetek.

Kívülről úgy tűnt, öt évvel ezelőtt a lendület vitte előre, le-föl robogott, de talán túl sok energiát égetett el feleslegesen. Ezzel szemben mostanra sokkal letisztultabb a játéka, jobban osztja be az erejét.
– Szerencsére ezt több helyről visszahallottam, örülök, ha más is így látja. Mindig tanulni és fejlődni akartam, nem véletlen, hogy öt éve külön edzővel, Apró Attilával dolgozom, aki a mentális és a szakmai részre egyaránt figyel. Minden meccs után elemezzük a hibáimat, ezekből tanulhatok igazán, és szerencsére a futballban mindig van fejlődési lehetőség. Emellett tényleg nem égetem feleslegesen az energiámat. Korábban egy-egy ítélet után le tudtam volna harapni a játékvezető fejét, most inkább gyorsan elindulok a másik irányba...

A nyilatkozatai alapján úgy tűnik, a pályán kívül is fejlődött. Korábban rendre kerülte az interjúkat, most pedig összeszedetten és profin nyilatkozott a Franciaország elleni találkozó után. Ezen a téren is tanult, vagy az évek magukkal hozták a rutint?
– Ez nem szakembernek köszönhető, egyszerűen csak kimondom, amit érzek, és ami belülről jön. Igaz, hogy korábban nem szerettem nyilatkozni, a kamerák előtt kissé ideges voltam, mert úgy éreztem, nem tudom eléggé visszaadni azt, amit gondolok. Ez zavart, talán ezért sem szerettem interjút adni. Szerencsére ez mostanra megváltozott, de ezen a téren is van még mit csiszolni.

Bár még nem ért véget az Eb, a következő kihívás a vb-selejtezőcsoport folytatása lesz a magyar válogatottnak. Ezzel a teljesítménnyel meg lehet célozni a második helyet?
– Erről majd később értekezzünk! Most csak annyi történt, hogy bizonyítottuk, ilyen játékkal a legerősebb ellenfelekkel szemben is lehet esélyünk. Ha a folytatásban is ugyanígy küzdünk egymásért, sokra vihetjük, de ez még a jövő zenéje. Mindenesetre remek szakmai stáb vezet minket, mindenki a közös célért küzd, nincsen széthúzás, nincs egyénieskedés. És persze olyan csapatkapitányunk van, mint Szalai Ádám, aki a benne égő tüzet az összes játékosnak át tudja adni, valamint arra is minden percben figyel, hogy a taktikát mindenki maximálisan betartsa. Ez a két tényező kulcsfontosságú a csapat teljesítményének szempontjából.

A franciák elleni csoportmeccsen nem egyszer Paul Pogba mellett is elszáguldott (Fotó: Szabó Miklós)
A franciák elleni csoportmeccsen nem egyszer Paul Pogba mellett is elszáguldott (Fotó: Szabó Miklós)

A válogatottól Eszékre kanyarodva, a napokban vezetőedzője, Nenad Bjelica úgy fogalmazott, szeretné, ha a klubnál maradna, bár tisztában van vele, sok ajánlat érkezett önért. Elképzelhető, hogy távozik Eszékről
– Erről még korai beszélni. A következő napokban szeretném kipihenni a bajnoki idény és az Eb fáradalmait, minden más várhat.

Akkor még azt árulja el, mit üzenne azoknak a gyerekeknek, akik szintén nehezebb körülmények között élik a mindennapjaikat, és Európa-bajnoki részvételről álmodoznak?
– Azt, hogy ne adják fel az álmaikat, és semmi se törje meg az akaratukat! Minden edzésen hajtsanak kifulladásig, mindig hallgassanak az edzőjükre! Bennem ez a szemlélet már gyerekként kialakult, mindig ilyen voltam, de érettebb fejjel is azt mondom, nincs más út.

Horváth János szerint nem kellett felfedezni Kleinheisler Lászlót
Horváth János szerint nem kellett felfedezni Kleinheisler Lászlót

Mészáros Lőrinc: Laci az eszéki szurkolók kedvence

Májusban hosszabb interjút adott lapunknak Mészáros Lőrinc, a magyar középpályás nevelőegyesülete, a Puskás Akadémia elnöke, a beszélgetésben pedig az egykori növendék is szóba került.

„Természetesen az NB I-es csapatunk tagjai közül is a saját nevelésű futballistáink állnak a szívemhez legközelebb – mondta a Nemzeti Sportnak Mészáros Lőrinc. Tóth Balázs és Spandler Csaba kitűnő idényt produkált, az U21-es válogatott Deutsch Laci is, és büszkeséggel követjük Sallai Roland egyre sikeresebb Bundesliga-szereplését, valamint Kleinheisler László eszéki bombaformáját. Vele kapcsolatban hadd mondjam el, hogy amikor szerettük volna hazahozni a Puskás Akadémiához, bár nem volt biztos helye Eszéken, a horvát bajnokságot választotta, mondván, ha ott sikerül helytállnia, nagyobb esélye lesz bekerülni a válogatottba. Tudatosan, és mint kiderült, helyesen döntött, ma Laci az eszéki szurkolók kedvence, jól játszik, sorra lövi a gólokat, edzője is nagyon elégedetten beszél róla, és a második Európa-bajnokságára készülhet.”

A becenevét Paul Scholesról kapta, de N'Golo Kantéra jobban hasonlít

Korábban Paul Scholeshoz hasonlították, már N’Golo Kantéhoz (Fotók: AFP)
Korábban Paul Scholeshoz hasonlították, már N’Golo Kantéhoz (Fotók: AFP)

Vörös haja és testfelépítése miatt már gyerekkorában ráragasztották a „Scholes” becenevet Kleinheisler Lászlóra, és bár külsőleg valóban hasonlít a Manchester United korábbi középpályására, a jelek szerint az Eb után új becenevet kapott. A Franciaország elleni meccs után Telkiben már „Kanténak” szólították a társak – a Paul Scholeshoz hasonlóan BL-győztes Chelsea-sztárral való külső hasonlóságok helyett természetesen a játékstílus, és a fáradhatatlan robotolás miatt.

Immár két Eb-n is a meccs legjobbjának választották Kleinheislert

Boldogan pózolt a franciák elleni Eb-meccs legjobbjának járó kupával (Fotó: Getty Images)
Boldogan pózolt a franciák elleni Eb-meccs legjobbjának járó kupával (Fotó: Getty Images)

Bár a Magyarország–Franciaország mérkőzésen világklasszisok sora lépett pályára az ellenfélnél, az Európai Labdarúgó-szövetség Kleinheisler Lászlót választotta a mérkőzés legjobbjának.

„A magyar középpályás védekezésben hatalmas munkát végzett, továbbá nagyszerűen kötötte össze a védelmet és a támadóharmadot” – indokolta a döntést Corinne Diacre, az UEFA technikai megfigyelője.

A középpályás másodszor érdemelte ki az elismerést, a 2016-os kontinenstornán az Ausztria elleni csoportmeccs (2–0) után a szövetség szintén neki adta a meccs játékosa címet, a francia sportlap, a L'Équipe pedig az első csoportkör után beválasztotta a forduló válogatottjába.

2016-ban Ausztria ellen volt a meccs embere
2016-ban Ausztria ellen volt a meccs embere

Öt emlékezetes bomba

2012. szeptember 12.: Puskás Akadémia–Gyirmót 5–2

Az akkor még az NB II-ben játszó középpályás a saját térfelén, a kezdőkörnél kapott labdát, megállíthatatlanul tört előre, majd tizenhét méterről jobbal, középről, középmagasan a bal sarokba lőtt. (A videó végén látható, Győr elleni NB II-es találat sem volt semmi…)

2015. november 12.: Norvégia–Magyarország 0–1

Az Eb-pótselejtezőn a tizenhatos jobb csücskénél kapott labdát, jobbal átvette, majd fordulásból ballal kapura lőtt, a labda pedig Orland Nyland kezéről a jobb alsó sarokba vágódott.

2018. július 24.: Asztana–Midtjylland 2–1

Az Európa-liga-selejtezőben az Asztana első gólját szerezte, majd a dánok egyenlítése után a 94. percben ismét villant: a jobb oldalról kissé befelé tolta a labdát, és 28 méterről jobb külsővel kilőtte a bal sarkot.

2021. március 19.: NK Osijek–Lokomotiva Zagreb 2–0

A horvát bajnokin Ivan Santini ívelt jobb oldalról a kapu elé, Kleinheisler pedig futtából, ballal, tizenöt méterről kapásból óriási gólt rúgott a bal felső sarokba.

2021. május 15.: Lokomotiva Zagreb–NK Osijek 0–2

A párosítás és a végeredmény ugyanaz, és a magyar játékos bombagólja sem maradt el: a kaputól 28 méterre kapott labdát, kicsit vezette, majd jobbal kilőtte a bal felső sarkot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik