Inguscio: Rossi hiányára is felkészültünk; Giggs: Ez Bale-nek is problémát jelent

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.11. 23:50
A Magyarország–Wales Eb-selejtezőt követő sajtótájékoztatón a mieink részéről Cosimo Inguscio értékelt, a megbízott kapitány elmondta, részletesen felkészültek az eltiltás miatt hiányzó Marco Rossi pótlására is, és a siker egy közös munka eredménye, amibe nemcsak a pályán lévők tartoztak bele. Walesi részről Ryan Giggs erőnléti problémákról beszélt...
Magyar sikert ünnepelhetett a közönség (Fotó: Koncz György) – A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Magyar sikert ünnepelhetett a közönség (Fotó: Koncz György) – A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

„Az első félidei teljesítményünk nem volt elegendő. A második már sokkal jobb volt, de a magyarok jobbak voltak a rögzített helyzetekben. A magyar válogatott nyomás alatt tartott minket, lassan járattuk a labdát” – nyilatkozta Wales szövetségi kapitánya, Ryan Giggs a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

„Nem engedhető meg, hogy ilyen gólokat ajándékozzunk az ellenfeleknek, mint az elmúlt meccseken, miközben az elmúlt évek sikereit éppen a védelem alapozta meg – fogalmazott a szakember. – Két kemény idegenbeli meccsen vagyunk túl, hat héttel az idény után, és erőnléti problémák mutatkoztak néhány játékos esetében, ide tartozik Ampadu, Brooks vagy Bale is. Az is nagy szó volt, hogy pályára tudtak lépni. Ez nagyon kiegyenlített csoport, el kell kezdenünk meccseket nyerni.”

A walesi kapitány hozzátette, arra lehet számítani, hogy az ellenfelek is veszítenek még pontokat, ezért nem érzi reménytelennek a helyzetüket.

Giggs kérdésre válaszolva azt is elmondta, nem jutott eszébe, hogy Bale-t lecserélje, mert mindig megvan benne a gólveszély, annak ellenére, hogy hat hét kihagyás után, két ilyen intenzív meccset játszani, neki is problémát jelent.

„Tudtuk, hogy nem lesz könnyű meccs, de jól felkészültünk, alaposan kielemeztük az ellenfelet. Tudtuk, hogy a széleken tudnak nekünk gondot okozni a nagy gyorsulásra képes játékosaik révén. Mindenki helytállt, voltak nehéz pillanatok, de a játékosaink végig kitartottak, mindenki végezte a dolgát, ez egy kiérdemelt győzelem volt” – összegzett a magyar válogatott teljesítményét a Marco Rossi eltiltása miatt megbízott kapitányként irányító Cosimo Inguscio.

A szakember a kispadon történő munkamegosztás kapcsán a Nemzeti Sport kérdésére elmondta, Marco Rossi hiányára is felkészültek.

„Különböző forgatókönyveket dolgoztunk ki azokra az esetekre, hogy mit reagálunk a mérkőzés egyes szakaszaiban, ha így vagy úgy alakul a találkozó. Mivel tudtuk, hogy Marcóval a meccs alatt sem tudunk kommunikálni” – fogalmazott Inguscio.

Kérdésre válaszolva Szalai Ádám szerepéről is beszélt.

„Könnyű mérleget vonni a játékáról, mert fantasztikus teljesítményt nyújtott. Korábban volt, amikor úgy viselkedett, mint egy durcás gyerek, de ma bizonyította, hogy Dzsudzsák Balázs és Pátkai Máté mellett igazi oszlopa a csapatnak.”

Inguscio azt is hozzátette, a siker nemcsak a pályán lévő játékosok érdeme, hanem azé a háttérstábé is, amely minden téren tökéletesen végzi a munkáját és megalapozza a csapat pályán elért eredményeit.

EB 2020, SELEJTEZŐ
E-CSOPORT, 4. FORDULÓ
Magyarország–Wales 1–0 (0–0)
Budapest,
Groupama Aréna. Vezette: Jug (szlovén)
Magyarország: Gulácsi – Lovrencsics G., Baráth, Orbán, Korhut – Pátkai, Nagy Á. – Dzsudzsák (Kleinheisler, 70.), Szoboszlai (Bese, 83.), Holender (Varga R., 59.) – Szalai Á. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Wales: Hennessey – Gunter, A. Williams, J. Lawrence, B. Davies – Allen, Ampadu (M. Smith, 84.) – T. Lawrence (Vokes, 79.), Brooks (H. Wilson, 73.), D. James – Bale. Szövetségi kapitány: Ryan Giggs
Gólszerző: Pátkai (80.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósította: SOMOGYI ZSOLT (riport), BACSKAI JÁNOS (percről percre), KONCZ GYÖRGY, SZABÓ MIKLÓS, TÖRÖK ATTILA, TUMBÁSZ HÉDI (fotó), PÓR KÁROLY, NAGY-PÁL TAMÁS, PUSZTAI VIOLA (videó)

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Azerbajdzsán–Szlovákia 1–5 (Seydayev 29., ill. Lobotka 8., Kucka 27., Hamsík 30., 57., Hancko 85.)

Szabadnapos: Horvátország

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 4 3 1 6– 4 +2 9
2. Szlovákia 3 2 1 7– 2 +5 6
3. Horvátország 3 2 1 5– 4 +1 6
4. Wales 3 1 2 2– 3 –1 3
5. Azerbajdzsán 3 3 3–10 –7 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik