Hajnal: A rombolás nem a mi játékunk! - videó

2012.09.05. 13:46
Egervári Sándor szerint a magyar labdarúgó-válogatott számára Andorra és Hollandia más felkészülést kíván, de a koncentrációnak azonosnak kell lennie mindkét csapat ellen. Hozzátette, határozottan jobb állapotban vannak a játékosok az elmúlt időszakhoz képest. Hajnal Tamás azt mondta, nem lehet félvállról venni Andorrát, ugyanakkor Hollandia ellen sem a rombolás lesz a cél a vb-selejtezőkön.

Egervári Sándor a sajtótájékoztatón megerősítette, a sérült Szabics Imre távozott a válogatott keretéből, és sem Andorra, sem Hollandia ellen nem lép pályára. A kapitány hozzátette, nem hív be új csatárt a helyére.

Rajta kívül Pintér Ádám sem lesz bevethető bokasérülése miatt pénteken, míg Varga József gyomorfertőzése, Mészáros Norbert pedig túlterheltség miatt kihagyja az andorrai összecsapást, de bíznak benne, hogy kedden már bevethető lesz a három futballista.

A magyar válogatott pénteken 20.30 órakor csap össze Andorrával idegenben, míg jövő kedden Hollandiát fogadja a Puskás Ferenc Stadionban 20.30-kor.

EGERVÁRI SÁNDOR ÉS HAJNAL TAMÁS A VB-SELEJTEZŐS MECCSEKRŐL
Legfrissebb hírek

Hajnal szerint minden labdarúgást szerető magyar ember óriási sikerként élte meg az FTC sikerét

Európa-liga
2026.03.13. 20:29

Hétfőn indul az újabb jegyértékesítés a görögök elleni válogatott meccsre

Magyar válogatott
2026.03.06. 17:44

Csányi Sándor: Az egyik célunkat, a világbajnoki részvételt még nem értük el

Magyar válogatott
2026.03.04. 17:31

Hajnal Tamás: A Ferencvárosnál minden évben a papírforma borítása a cél

Labdarúgó NB I
2026.03.02. 06:28

Hajnal Tamás az El-sorsolásról: A portugál foci erős, a Braga pedig a legnagyobb ottani csapatok közé tartozik

Európa-liga
2026.02.27. 22:34

Csütörtökön ellenfeleket kap a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Magyar válogatott
2026.02.10. 12:56

Osváth Attila már nem sajnálja, hogy hétvégén nem sikerült megverniük az FTC-t

Labdarúgó NB I
2026.02.06. 10:25

Kézilabda: a mieink újra találkozhatnak az olaszokkal vagy a lengyelekkel

Kézilabda
2026.01.29. 00:06
Ezek is érdekelhetik