Az Egervári-csapat Fehérváron fogadja Litvániát

Vágólapra másolva!
2010.10.22. 18:02
null
A Sóstói Stadionban játszanak a mieink (Fotó: mlsz.hu)
Eldőlt, hogy Székesfehérvár ad otthont a november 17-i, Litvánia elleni válogatott mérkőzésnek, amellyel Egervári Sándor szövetségi kapitány együttese lezárja a 2010-es esztendőt – adta hírül az mlsz.hu.

Egervári Sándor együttesére idén még egy feladat, a Litvánia elleni felkészülési összecsapás vár, és a mai napon az is kiderült, hogy válogatottunk Székesfehérváron fogadja ellenfelét november 17-én, 18 órakor.

A magyar válogatott legutóbb három éve szerepelt a fehérvári stadionban, 2007. szeptember 8-án Bosznia-Hercegovinát láttuk vendégül, akkor Gera Zoltán tizenegyesgóljával 1–0-ra győzni tudtunk.

Az is eldőlt, hogy amennyiben a február 9-i hivatalos FIFA-játéknapon nemzeti csapatunk hazai pályán játszik felkészülési mérkőzést, úgy annak a találkozónak a győri stadion ad otthont.

A magyar válogatott legközelebb március 25-én játszik tétmérkőzést: Hollandiát fogadjuk Európa-bajnoki selejtezőn, majd négy nappal később idegenben is összecsapunk a 2010-es világbajnokság ezüstérmesével.

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs a Rapid Wien legyőzése után: Az egygólos előny szinte semmit sem jelent

Európa-konferencialiga
3 perce

Bolla Bendegúz: Úgy érzem, jó talajú pályán kiharcoljuk a továbbjutást

Európa-konferencialiga
24 perce

Szerződést hosszabbított az FC Barcelona egyik legjobbja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
6 órája

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.19. 19:07

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
2025.08.19. 09:06

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.18. 22:00

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46
Ezek is érdekelhetik