A tizenegyest is kapura fejelheted – nekrológ Füle Antalról

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2020.09.07. 17:45
Ötvenhárom esztendősen elhunyt Füle Antal, a Vác FC 1994-es bajnokcsapatának egyszeres válogatott labdarúgója.

Emlékszel?

A kilencvenes évek elején, amikor együtt játszottunk a Vácban, hányszor, de hányszor mondtam Neked: mindig csukott szemmel érkeztél a kapu elé, és te lepődtél meg a legjobban, amikor ölelgettünk, mert a fejedről a hálóban kötött ki a labda. Viccelődtem, hogy a jobbról „kifliszerűen” kanyarodó beadásokat nem lehetett elhibázni, pedig pontosan tudtam, illetve tudtuk, az NB I-ben nincs nálad jobban fejelő játékos. Persze volt, aki a Fischer Palira esküdött, hiszen neki is elképesztő „rúgói” voltak, de most is úgy gondolom, a futballnak ebben a műfajában verhetetlen voltál. Nem lehetett olyan magasan beívelni a labdát, hogy ne érjed el, ráadásul olyan erő volt a bólintásaidban, hogy azt mondtuk, neked a tizenegyest is fejelned kellene. Amikor a Honvédtól hozzánk igazoltál, még nem sejtettem, milyen remek csatárral – és ami legalább ennyire fontos, szuper baráttal – erősödtünk, hogy aztán az első edzésen kiderüljön, nagyon is egy hullámhosszon vagyunk. Nem érezted nyűgnek, hogy góllövőként a saját tizenhatosunknál védekezz, rengeteget futottál, igazi csapatemberként akkor sem „fényezted” magad, amikor kis túlzással egyedül nyerted meg a meccset. Nem ismertél elveszett labdát, soha nem adtad fel, a sors igazságtalansága, hogy az utolsó, a legfontosabb találkozón nem kaptál esélyt a győzelemre.

Szombaton volt három hete, hogy a Paks–Újpest bajnoki szünetében összefutottam Hahn Árpival, tőle tudtam meg, nagyon nagy a baj. A második félidőből szinte semmire sem emlékszem, csak azt ismételgettem magamban: miért pont az Anti? Nincs válasz, nincs magyarázat, ha csak az nem, hogy ott fenn nagy szükség volt egy jól fejelő támadóra. Mondjuk, várhattak volna még a leigazolásoddal, 53 évesen bántóan fiatalnak számítasz az ottani mezőnyben. Nem tudom, jobbról milyen beadásokra számíthatsz, de a „Hori”, a Horváth Laci, sajnos már ott van, így a másik oldalról garantáltan érkeznek majd használható labdák.

Egyébként ne aggódjál, barátom.

Ha úgy alakul, hogy változnak a szabályok, szólok majd, hogy te, és csakis te, a tizenegyest is kapura fejelheted…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik