A luxemburgi kapitány szerint a magyar válogatott példaként szolgálhat csapatának

BORSOS LÁSZLÓ (LUXEMBURG)BORSOS LÁSZLÓ (LUXEMBURG)
Vágólapra másolva!
2022.11.16. 18:16
null
Luc Holtz elismerően beszélt a magyar válogatottról (Fotó: AFP)
A luxemburgi válogatottat tizenkét éve irányító Luc Holtz remek véleménnyel van Marco Rossi együtteséről, s úgy véli, az utóbbi időben rengeteget fejlődő magyar válogatott jó példa lehet saját csapata számára is.

 

Nem állíthatjuk, hogy fenekestül felforgatná Luxemburgot annak a híre, hogy a magyar válogatott csütörtökön az országban vendégszerepel előkészületi mérkőzésen. Az este nyolckor kezdődő összecsapásra eddig háromezer jegy kelt el, a szervezők mintegy négyezer nézőre számítanak – a 9386 férőhelyes, 2021 júliusában átadott impozáns létesítményben csaknem fél ház lesz.

A luxemburgi válogatottnak azonban sokat jelent a találkozó, hiszen már nem sok lehetősége lesz készülni a márciusban kezdődő Európa-bajnoki selejtezőkre. A nemzeti csapatot 2010 óta irányító Luc Holtz szövetségi kapitány elmondta, nincs könnyű helyzetben, mert sok a hiányzója.

„Négy sérültünk van, ketten pedig azért nem csatlakozhattak a válogatotthoz, mert Norvégiában rájátszásmeccseket játszanak az első osztályba való feljutásért, emiatt eltekintettünk a szerepeltetésüktől – mondta hivatalos sajtótájékoztatóján a luxemburgi szövetségi kapitány. – Nagy problémát jelent, hogy nincs sok védőnk a csütörtöki találkozóra, kevés lehetőségem van kevergetni a lapokat. Több újonc fiatal játékost behívtam a keretbe, hogy testközelből lássam, mire képesek. Az első edzéseken megfelelő teljesítményt nyújtottak, jó benyomást tettek rám, ami örvendetes a jövőre nézve. Ugyanakkor látni kell, hogy nagy a különbség az utánpótlás- és a felnőttválogatott mérkőzéseinek színvonala, tempója között, úgyhogy a mérkőzés közben döntöm el, bevetem-e őket.”

Az 53 éves szakvezető úgy véli, amióta átvette a nemzeti csapat irányítását, most a legerősebb Luxemburg, de reméli, ez még nem az út vége, és tovább fejlődik a társaság. Elárulta, Marco Rossi együttesét tekinti követendő példának.

„A magyar válogatott jó példa lehet számunkra, hogyan lehet fejlődni, előrelépni. Követni szeretnénk az útját, hiszen remek eredményeket ért el – hogy mást ne említsek, a Nemzetek Ligájában Angliát és Németországot is legyőzte, ami megsüvegelendő. A magyar csapat mentálisan roppant erős, és kiválóan tervezi meg a mérkőzéseit, taktikailag és fizikailag is remekül felkészített, játékosai pedig pontosan tudják, mit kíván meg tőlük a szövetségi kapitány – ezért is lehetnek olyan sikeresek.”

Holtz felelevenítette a két ország legutóbbi összecsapását – emlékezetes, 2017. november 9-én a Szélesi Zoltán vezette magyar válogatott 2–1-es vereséget szenvedett Luxembourgban.

„Öt éve bravúrt jelentett, hogy legyőztük Magyarországot, és csütörtökön is a magyarok lesznek az esélyesek, hiszen jobb képességű játékosok alkotják a keretét, mint a miénket. Ugyanakkor a mondás úgy tartja, akinek jó a hozzáállása, felülkerekedhet a jobb képességűn, úgyhogy bízom benne, hogy ez újfent érvényes lesz.”

JÓ LETT VOLNA VELE ÖSSZECSAPNI
„Sajnálom, hogy Szalai Ádám visszavonult a válogatottól, jó lett volna vele összecsapni a pályán, mert jóban voltunk, azóta is tartjuk a kapcsolatot, amióta távozott a Mainztól. Szaboszlai Dominikot is jól ismerem, a Bundesliga egyik legjobb lövőjátékosának tartom, Willi Orbánt pedig kiváló védőnek. Nagyon erős csapat a magyar, nagy kihívás lesz megfékezni a támadásait, de bízunk magunkban. Az utóbbi időben bizonyítottuk, felvesszük a versenyt az erős riválisokkal is, remélem, csütörtökön is méltó ellenfelei leszünk a nálunk magasabban jegyzett vetélytársnak” – mondta Leandro Barreiro, a Mainz középpályása.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
20.00:
Luxemburg–Magyarország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik