Szavazzon a XXI. század góljára!

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2025.03.10. 06:57
A Nemzeti Sportrádió február 18-tól újabb szavazást indított „A nemzet bombázói” címmel. A múlt év végén megtaláltuk a XX. század magyar góljait, most a XXI. század legszebb, legnagyobb vagy legemlékezetesebb gólját keressük. Hétfőn pedig indul a szavazás!

Újabb húsz gól. A Nemzeti Sportrádió szavazása a hallgatók/olvasók és a szakértő zsűri voksai alapján ezúttal a XXI. század magyar góljáról van hivatva dönteni. A Nemzeti Sportban szóban, a Nemzeti Sportrádió­ban hangban, az nso.hu-n pedig videón is megmutattuk – és mostantól egyben is láthatják a jelölteket. Három héten keresztül olvashattak és hallhattak a nagy gólokról, amelyeket a Nemzeti Sport online felületén képben is megmutattunk, hogy aztán március 10-én, hétfőn elinduljon a szavazás a XXI. század magyar góljára az nso.hu-n.

Decemberben holtversenyben az 1966-os világbajnokság magyar–brazil csoportmeccsének (3:1) két találata, Bene Ferencé és Farkas Jánosé végzett az élen, hamarosan a mai utód(ok)ra is fény derül. Ahogyan tavaly, ezúttal is kétharmadot ér az olvasók/hallgatók szavazatai alapján felálló sorrend, ehhez jönnek a szakértői zsűri voksai, értelemszerűen egyharmados arányban.

Szavazni tehát március 10-től egy héten át lehet az nso.hu-n, a Nemzeti Sportrádióban mindennap elhangoznak a részletek, végeredményt pedig a magyar labdarúgó-válogatott 1000. mérkőzése, az isztambuli Törökország–Magyarország Nemzetek Ligája-csata előtt, március 20-án hirdetünk.
Játékra fel!

A szavazófelületet a cikk alján találja meg.

20. rész: Csoboth Kevin, 2024. június 23., Magyarország–Skócia 1–0
19. rész: Szoboszlai Dominik, 2023. november 19., Magyarország–Montenegró 3–1
18. rész: Sallai Roland, 2023. október 14., Magyarország–Szerbia 2–1
17. rész: Szalai Ádám, 2022. szeptember 23., Németország–Magyarország 0–1
16. rész: Nagy Zsolt, 2022. június 14., Anglia–Magyarország 0–4
15. rész: Fiola Attila, 2021. június 19., Magyarország–Franciaország 1–1
14. rész: Szoboszlai Dominik, 2020. november 12., Magyarország–Izland 2–1
13. rész: Zsóri Dániel, 2019. február 16., Debrecen–Ferencváros 2–1
12. rész: Gera Zoltán, 2016. június 22., Magyarország–Portugália 3–3
11. rész: Stieber Zoltán, 2016. június 14., Magyarország–Ausztria 2–0
10. rész: Szalai Ádám, 2016. június 14., Magyarország–Ausztria 2–0
  9. rész: Priskin Tamás, 2015. november 15., Magyarország–Norvégia 2–1
  8. rész: Kleinheisler László, 2015. november 12., Norvégia–Magyarország 0–1
  7. rész: Dzsudzsák Balázs, 2014. október 11., Románia–Magyarország 1–1
  6. rész: Böde Dániel, 2013. szeptember 10., Magyarország–Észtország 5–1
  5. rész: Gera Zoltán, 2011. március 29., Hollandia–Magyarország 5–3
  4. rész: Dzsudzsák Balázs, 2010. október 12., Finnország–Magyarország 1–2
  3. rész: Dárdai Pál, 2006. május 30., Anglia–Magyarország 3–1
  2. rész: Torghelle Sándor, 2004. június 6., Németország–Magyarország 0–2
  1. rész: Gera Zoltán, 2002. október 16., Magyarország–San Marino 3–0
A NEMZET BOMBÁZÓI

 

 

Legfrissebb hírek

Olvasóink a BVSC-középpályás bombagólját látták a legszebbnek az NB II őszi szezonjában

Labdarúgó NB II
2026.01.03. 13:56

Félollózós találat, bombagól vagy gyönyörű emelés? Szavazzon az NB II legszebb őszi góljára!

Labdarúgó NB II
2025.12.27. 15:02

Van Gerwen, Bunting, Aspinall és Van Barneveld – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása! Döntő

Egyéb egyéni
2025.12.27. 11:25

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
2025.12.25. 18:02

A sportág Michael Bubléja, a kifinomultság csúcsa és két Pitbull-szám – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása!

Egyéb egyéni
2025.12.24. 12:37

Szoboszlai negyedszer nyert, megdőlt Portisch rekordja – íme, az év legjobbjai!

Egyéb egyéni
2025.12.16. 16:48

Az IFFHS-nél is Dembélé volt 2025 legjobbja

Minden más foci
2025.12.14. 14:52

Jogos Mohamed Szalah kikerülése a Liverpool keretéből a nyilatkozata után? – így szavaztak az olvasóink

Angol labdarúgás
2025.12.09. 12:28
Ezek is érdekelhetik