Marco Rossi utólag két paksi játékost is behívott a válogatott keretbe

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2025.03.17. 09:47
Osváth Attila (balra) először kapott meghívót a nagyválogatottba (Fotó: Koncz Márton)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) saját hivatalos X-oldalán jelentette be, hogy Osváth Attila és Vécsei Bálint is meghívót kapott Marco Rossitól a felnőttválogatott keretébe.

A Paksi FC labdarúgócsapatának hivatalos honlapja és az MLSZ X-oldala is bejelentette, hogy Osváth Attila és Vécsei Bálint is bekerült a törökök elleni Nemzetek Ligája-pótselejtezőre készülő válogatott keretbe. Callum Styles ellenben sérülés miatt nem csatlakozik a nemzeti csapathoz.

„Nagyon örülök és nagy megtiszteltetés, hogy meghívást kaptam Marco Rossitól. Próbálok mindent megtenni, hogy a legjobbamat tudjam nyújtani. Meglátjuk, mit hoz a következő egy hét, igyekszem jól teljesíteni, boldog lennék, ha sikerülne debütálnom” – fogalmazott Telki felé tartva Osváth Attila a Paksi FC hivatalos honlapjának. A védő felnőttválogatott még nem volt, az utánpótlás-válogatottakban 19-szer szerepelt.

„Váratlanul ért, meglepett, de természetesen nagyon örülök a meghívásnak. Boldog vagyok, hogy a keret tagja lehetek, megpróbálok maximálisan teljesíteni, és ha Marco Rossi úgy gondolja, hogy valamelyik mérkőzésen szüksége lesz rám, készen állok. Mindent beleadok” – így Vécsei Bálint, aki eddigi 12 A-válogatott mérkőzésszámát növelheti tovább. A rutinos középpályás 2023 márciusában volt legutóbb válogatott, akkor gólt is szerzett a bolgárok ellen 3–0-ra megnyert itthoni Eb-selejtezőn.

A magyar válogatott március 20-án Isztambulban, három nappal később Budapesten lép pályára.

A MAGYAR VÁLOGATOTT TÖRÖKORSZÁG ELLEN KÉSZÜLŐ KERETE
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Hegyi Krisztián (Debreceni VSC), Szappanos Péter (Paksi FC)
Védők: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Botka Endre (Kecskeméti TE), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Fiola Attila (Újpest FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Osváth Attila (Paksi FC), Szalai Attila (Standard Liege – Belgium)
Középpályások: Bolla Bendegúz (Rapid Wien – Ausztria), Dárdai Bence (VfL Wolfsburg – Németország), Kata Mihály (MTK Budapest), Kerkez Milos (AFC Bournemouth – Anglia), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Loic Nego (Le Havre AC – Franciaország), Nikitscher Tamás (Real Valladolid – Spanyolország), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Tóth Alex (Ferencvárosi TC), Vécsei Bálint (Paksi FC)
Támadók: Csoboth Kevin (FC St. Gallen – Svájc), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Sallai Roland (Galatasaray – Törökország), Szabó Levente (Eintracht Braunschweig – Németország), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)
Szövetségi kapitány: Marco Rossi

 

 

Legfrissebb hírek

Marco Rossi fia is csatlakozik a válogatott szakmai stábjához

Magyar válogatott
1 órája

Marco Rossi: Inspirációt kell merítenünk a Paks csapatjátékából

Magyar válogatott
1 órája

Válogatott: Vitális Milán, Csongvai Áron és Szalai Gábor is tagja Rossi legújabb keretének

Magyar válogatott
2 órája

Az utolsó egyiptomi hős – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
15 órája

Gulácsi Péter lemondta a válogatottságot

Magyar válogatott
Tegnap, 12:00

Kuttor Attila: Nem vagyok megélhetési edző

Magyar foci
2025.05.16. 19:30

Vécsei Bálint elmondta, mit érzett, amikor a Fradi-tábor előtt belőtte a tizenegyesét

Labdarúgó NB I
2025.05.15. 06:59

Egy bajnoki meccsre szóló eltiltást kapott az FTC ellen kiállított Vécsei

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 13:42
Ezek is érdekelhetik