A mi 11-ünk, újratöltve – Deák Zsigmond jegyzete
A hosszú téli szünet háromnegyedénél járunk: a magyar labdarúgó-válogatott legutóbb 2024. november 19-én játszott, következő mérkőzésére pedig március 20-án kerül sor. Három hónapja Szoboszlai Dominik klasszishoz méltó látványos „panenkázása” zárta az óévet, amivel 1–1-re végződött a németek elleni Nemzetek Ligája-mérkőzés. Egy hónap múlva ugyanezt a sorozatot folytatjuk majd Törökországban, a tét az A-ligában maradás. A mi 11-ünk című állandó rovat is több mint negyedévet szusszant, hiszen november közepén jelent meg legutóbb, ám eljött az idő a frissítésre. Az már más kérdés, hogy a most „megálmodott” kezdőcsapat mennyire áll majd össze a valóságban, s még nagyobb kérdés, mire jut a Galatasaray isztambuli otthonában, no meg három nappal később a budapesti visszavágón. Ráadásul a törökországi lesz a nemzeti tizenegy ezredik hivatalos mérkőzése, mondani sem kell, hogy egy ilyen jelentős jubileumot győzelemmel, jó játékkal illene ünnepelni. Csak a miheztartás végett: a 100. mérkőzésen 1924 júniusában Le Havre-ban 1:0-ra megvertük a franciákat, a 250.-en 1946 októberében a vendéglátó Luxemburgot ütöttük ki 7:2-re (Deák Ferenc és Puskás Ferenc is mesterhármast szerzett), az 500. 1975 októberében és a 750. 2001 márciusában egyaránt 1–1-et hozott Csehszlovákia, illetve Litvánia ellen. Vereséget tehát nem szenvedtünk ezeknél a számszaki mérföldköveknél.
A távolabbiból a közelmúltba visszatérve be kell vallani, hogy jobb nem lett a helyzetünk november óta. Leghátul Dibusz Dénes váratlan csípősérülése okoz gondot, bár ha arra gondolunk, az elitligák momentán legjobb formában lévő kapusa, Gulácsi Péter térhet vissza a gólvonal elé (hiszen csak az őszi válogatott fellépéseit mondta le), akkor azért nincs akkora baj. A védelemben lipcsei klubtársa, Willi Orbán a biztos bástya, a többiek sérüléssel vagy visszafogott formával küzdenek. Bal oldali „futóban” a legjobb a helyzet, Kerkez Milos hétről hétre bizonyít az angol Premier League-ben, Nagy Zsolt pedig az NB I-et vezető Puskás Akadémia legjobbja, sőt talán az egész bajnokságé, ráadásul kifejezetten gólérzékeny is. Középen viszont bőven akad gond, Schäfer András nemigen fér be az Union Berlinbe, Nikitscher Tamást ünnepeltük a La Ligába szerződésekor, ám vele együtt is lendületesen zuhan a Valladolid a másodosztály felé. Elöl Szoboszlai kihagyhatatlan a magyar válogatottból, s ami örömteli, a Liverpoolból is, mert amikor mégis kihagyják, vereség és kiesés a vége, lásd az FA-kupát. Sallai Roland a Galatasarayban egyre inkább magára talál, viszont jellemzően egy sorral hátrébb, ám van egy olyan érzésünk, itt továbbra is támadóként szerepel. Centerben megkérdőjelezhetetlen lenne Varga Barnabás szerepe, ha nem szenvedne együtt a Ferencvárossal, viszont nincs hasonló kvalitású cseréje, úgyhogy mindenki érdekében imádkozzunk a formajavulásáért.
Marco Rossi szövetségi kapitány most is ott fagyoskodik az NB I-es mérkőzéseken, keresve a hadra fogható játékosokat. Eddig általában megtalálta őket, reménykedjünk, e jó szokása megmarad. Egy hónap múlva aztán kiderül, a mi 11-ünk hasonlít-e az övére.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!
