Bene és Albert mindenkit megkevert – vb-selejtezők, 4. rész

Mielőtt rátérnénk az 1966-os vb-selejtezőre, érdemes elhelyezni a magyar válogatottat a futball palettáján. Az 1962-es chilei vb-n a négy közé jutásért a csehszlovákoktól elszenvedett 1:0-s vereség után továbbra is Baróti Lajos maradt a szövetségi kapitány, az együttes az 1964-es Európai Nemzetek Kupájában (az Eb elődje) harmadik lett. A bronzéremmel a közvélemény nem volt elégedett, nem a dánokkal szemben hosszabbításban kivívott 3:1-es sikernek örült, hanem spanyoloktól ugyancsak hosszabbításban 2:1-re elvesztett elődöntőn kesergett… Klubcsapataink közül az FTC megnyerte a Juventus ellen a VVK-döntőt, a Győri ETO a BEK elődöntőjében a Benficával szemben esett ki.

Az 1966-os angliai vb-re kijutásért Magyarország csoportjában Ausztriát és az 1962-es tornához hasonlóan a Német Demokratikus Köztársaságot (NDK) kapta ellenfélnek. Baróti Lajos fiatalította az Eb-bronzérmes csapatot: jelentős változást hozott, hogy Grosics Gyula 1962-ben lemondta a válogatottságot, posztján Gelei József került előtérbe, Sándor Károly 1964-ben búcsúzott, Tichy Lajos 70 válogatottságot követően az Eb után lett kegyvesztett a kapitánynál, bekerült viszont Bene Ferenc és Farkas János. Mindketten kezdtek az NDK elleni lipcsei selejtezőn, amelyen a hazaiakat Sós Károly irányította. A keletnémetek erőszakos, erőnlétre és párharcokra épülő stílusa nemigen ízlett a mieinknek, ezt már a négy évvel korábbi selejtezőn is tapasztalhattuk. A Népsport a következővel küldte fiainkat a mérkőzésre: „Kiegyenlített, nagy harc lesz Lipcsében, amelyben valószínűleg döntő szerepet kap majd a csapatfegyelem, a küzdeni tudás és a »hideg fej«. Erre kell felkészülni!” A Leipziger Volkszeitung nem kertelt: „Ezen a mérkőzésen eldőlhet a magyar, illetve a német csapat továbbjutásának sorsa.”     

A magyar csatársor így állt fel: Nagy Antal (Bp. Honvéd), Bene, Albert, Rákosi, Farkas, a hazaiak vezetését Bene egyenlítette ki még az első félidőben. Az NS inkább sikerként értékelte az 1:1-es döntetlent: „Nagyszerűen küzdött védelmünk, dicséretet érdemel játékosaink küzdőképessége.” Barótinak sem volt hiányérzete: „Elégedettek vagyunk a döntetlennel. Nagyon fontos pontot szereztünk. A fiúk minden dicséretet megérdemelnek lelkes, odaadó játékukért.” Az ellenfél szakvezetője, Sós Károly sem dohogott: „Sokkal jobban játszott a csapat, mint Bécsben.” (1:1-es döntetlent ért el.) Az egyéni értékelés szerint „Gelei jó teljesítményt nyújtott, Mészöly végig nagy harcban volt az előreívelt labdákkal támadó német csatárokkal, Sipos ezúttal is nyugodtan játszott, megbízható teljesítményt nyújtott, Albert példát mutatott társainak nagy nyugalmával, Rákosi nagy területen játszott, rengeteget dolgozott a mezőnyben, ha kellett, segített a védelemnek, Farkas sokat változtatta a helyét.” Egyöntetű vélemény volt, hogy a keletnémetek játékából Sós mindent kihozott, ám a futballt gólra játsszák, márpedig a hazaiakból hiányzott a rafinéria, a szellemesség.

Az osztrák–magyarra a kapitány szerkezetet váltott, a 4–2–4-es felállást választotta, elöl Farkas, Bene, Albert, Fenyvesi csatársorral, a védősor jobb oldalán újoncot avatott a tatabányai Szepesi Gusztáv személyében. A Népsport felhívta a figyelmet, ne legyen kisebbségi érzésünk a „sógorokkal” szemben (a kifejezés a jó szomszédság miatt alakult ki). Edi Frühwirth osztrák kapitány arra alapozott: „Jobbak vagyunk, idehaza játszunk, tehát győzni fogunk.”    

A Fenyvesi fejes góljával elért 1:0-s sikert követően így írt a Népsport: „Nagy küzdelemben aratott győzelmet minden részben jobb csapatunk.” Tüske – ez volt az alacsony termetű ferencvárosi balszélső beceneve – nemcsak az osztrákoknak fejelt döntő gólt, klubcsapatában a VVK-döntőben a Juventus ellen is hasonló módon talált be. Baróti elégedett volt: „Igen-igen értékes győzelmet arattunk. Véleményem szerint győzelmünk aránya nagyobb is lehetett volna, ha csatáraink az osztrák kapu előtt határozottabbak, ügyesebben használták volna ki a kínálkozó gólszerzési lehetőségeinket.”      

Edi Frühwirth dohogott: „Csak 20 percig játszottunk úgy, ahogyan másfél órán keresztül kellett volna. Sajnos, játékosaink idő előtt föladták a mérkőzést. Fejet kellett hajtanunk a magyarok előtt, akik bebizonyították, hogy itt, a Práterben is teljesen megérdemelten két vállra tudnak bennünket fektetni.” Futballistáink örültek a győzelemnek, Mátrai így látta: „Néhány igen meleg helyzet adódott a kapunk előterében, de mindvégig biztosan éreztük, hogy jobbak vagyunk.”     

Sipos leszögezte: „A magyar csapat véleményem szerint elsősorban taktikai vonatkozásban bizonyult jobbnak az osztráknál.” Az ellenfél kapusa, Rudolf Szanwald elismerte: „Hiába, a magyarok a Práter-stadionban is félelmetesek.”  A középső védő, Heinz Binder fejet hajtott: „Bene és Albert világklasszis. Néha úgy megkevertek bennünket, hogy nem csoda, ha hibáztunk.”  A balhátvéd Friedrich Kremser bevallotta, még sohasem játszott ilyen jó csatárok ellen.
Ne tagadjuk, nem volt rossz a magyar labdarúgás 1965 nyarán: a Ferencváros megnyerte a VVK-t, a Vasas a Közép-európai Kupában lett első. Nem mellékesen a magyar válogatott – még mindig júniusban – Albert és Bene góljával 2:1-re legyőzte az Enrico Albertosival, Giacinto Facchettivel, Sandro Mazzolával, Gianni Riverával, Gigi Rivával felálló Olaszországot, ráadásul a KK-döntőt megnyerő Vasas legjobbjai nélkül… Itthon imádták az együttest, a Juventus elleni találkozóra (Albert góljával 1:0) augusztus 20-án 70 ezer szurkoló ment ki a Népstadionba – a szép számú nézősereg annak is köszönhető, hogy aznap nyitották meg Budapesten a főiskolai világjátékokat, az universiadét.

Baróti a szeptemberi magyar–osztrákon Fister Ferenc személyében újoncot avatott a balösszekötő posztján – a Vasas technikás játékosának ez az egy válogatottság jutott pályafutása során. Az osztrákokkal nem sokat vacakoltunk, 3:0-s győzelem lett a vége. Baróti így látta: „Ha csatáraink jobban összpontosítanak, és a kapu előtt önzetlenebbek, kétszer ennyi gólt is lőhettünk volna.” A magyar csapatból „Mészöly jól helyezkedett, ügyesen és határozottan szerelt (…), Mathesz szinte megállás nélkül befutotta a pályát, szerelt, pontosan indított, sűrűn felzárkózott a támadásokhoz, (…) Sipos kitűnően érvényesítette nagy tapasztalatát (…) Farkas bizonyult a csatársor legjobbjának. Pompás volt a gólja, akadt néhány nagyszerű húzása, beadása, de két helyzet elügyetlenkedéséért ő is hibáztatható.”     

Októberben az NDK ellen nem ment jól, az ellenfél 1:0-ra  vezetett, majd 2:2-re egyenlített, Farkas János csak a 80. percben szerezte meg a győztes gólt (3:2). A Népsport szerint „Farkas volt a magyar csapat legjobbja. Villámgyors lefutásaival többször is nagy zavart keltett a német kapu előterében. Bátran elvállalta a közelharcokat, kiszorított helyzetben is igyekezett tájékozódni, valamelyik társát helyzetbe hozni. Rengeteget változtatta a helyét.”     

A válogatott az 1966-os vb-n a csoportból a világbajnok brazilokat 3:1-re legyőzve jutott tovább, ám a négy közé jutásért 2:1-re kikapott a Szovjetuniótól.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. augusztus 9-i lapszámában jelent meg.)