„A rendbontóknak nincs helyük a stadionokban!” – az MLSZ megvédi a szurkolókat

D. Á.D. Á.
2025.01.23. 17:14
Fotó: szovetseg.mlsz.hu
Az MLSZ a hivatalos közleményében kifejti: a szövetség sajnálattal tapasztalja, hogy az egyébként fantasztikus légkörű válogatott mérkőzések után néhány ember rendbontása esetenként több tízezer szurkolónak okoz kárt.

Íme, a közlemény változtatás nélkül: 

„A Magyar Labdarúgó-szövetséget a 2021. szeptember 2-án lejátszott Magyarország–Anglia selejtező mérkőzésen történt nézőtéri rendbontások miatt – egyéb szankciók mellett, összesen – közel 90 millió forintra büntette meg az UEFA. A meccs folyamán tárgyakat (műanyag poharat, pirotechnikai eszközt) dobáltak a lelátóról a pályára, illetve előfordult a küzdőtérre történő beugrás is. Ezek egyértelműen ellentétesek a mindenkire vonatkozó pályarendszabályokkal.

Az MLSZ már ekkor eldöntötte, hogy megvédi a vétlen szurkolókat a rendbontóktól, és az utóbbiakat felelősségre kell vonni tetteikért. Ennek érdekében a rendőrség közreműködésével azonosította és kizárta az elkövetőket, akiknek vállalniuk kellett a következményeket a bíróság előtt is. A sikeres rendőrségi eljárás után az elkövetőket a vétség súlyossága szerint a bíróság különböző mértékű pénzbüntetésre ítélte.

Ezen intézkedésekkel jelezni kívánja a szövetség, hogy a rendbontóknak nincs helyük a stadionokban!

Fontos ismét hangsúlyozni: akár egyetlen sportszerűtlen néző tette is szigorú következményekkel jár rendbontás, diszkrimináció vagy rasszizmus esetén.

Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy a világbajnoki selejtezők sorsolásával szinkronban újraindult a Magyar Labdarúgó-szövetség Szurkolói Klubja, a 2024-es év kijelölt mérkőzésein szerzett pontok jóváírására pedig január 31-ig van lehetőség! Ehhez mindenképpen szükséges belépni a rendszerbe, a szurkoloiklub.mlsz.hu weboldalon vagy a mobiltelefonos applikáción keresztül” – olvasható a szövetség.mlsz.hu oldalán. 

 

Legfrissebb hírek

Colley két percen belül kiállíttatta magát, de így is nyert a Puskás Akadémia Újpesten

Labdarúgó NB I
13 órája

Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

Labdarúgó NB I
21 órája

Csongvai Áron: Érzelmileg feltöltődtem a válogatottban

Légiósok
Tegnap, 9:36

Mexikói vb-titok: lágy drog szédíthette el a csapatot – Nagy Antal 70 éves

Magyar válogatott
Tegnap, 7:43

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 14:22

Három meccsre eltiltották az MTK középpályását

Labdarúgó NB I
2026.10.14. 20:08

Lukács Dániel: Majdnem feladtam… – interjú a válogatott támadójával

Labdarúgó NB I
2026.10.14. 10:22

Bodnár László túl a szívzűrön és az érszűkületen is

Magyar válogatott
2026.10.14. 08:07