Nemzedéki 8–1 – Szöllősi György jegyzete
Ha a húsz évvel ezelőtti, néhány száz néző előtt rendezett magyar–észt (0–1) meccset ugyanezeken a hasábokon nemrégen a magyar futballválogatott története mélypontjának neveztem, akkor el kell gondolkodnom azon, hogy vajon nem száll-e versenybe még nagyobb eséllyel egy épp tíz esztendővel ezelőtti megaláztatás, a hírhedt 8–1. Azt most nem részletezném, hogy a magyar futballt önironikus gúnnyal fikázó szubkultúra évekre elég muníciót kapott azon az amszterdami estén, sőt egy új szó, egy ige is keletkezett az eredményből.
| Címlapsztori: arcpirító amszterdami pofon – tízéves a 8–1! |
Amennyire kilátástalan volt az észtek elleni meccs iránti közöny (se helyszíni, se televíziónézők), annyira látványos volt a mieink elagyabugyálása tíz éve, az Amsterdam ArenA 50 ezer nézője előtt, nyolc holland góllal.
Húsz éve a válogatott sajtófőnökeként szenvedtem végig a novemberi összeomlást (hogy aztán el is meneküljek az MLSZ-ből), tíz éve a FourFourTwo tudósítójaként pötyögtem be a gépbe a meccs előtti percekben: az összeállítás alapján kijelenthető, hogy talán soha ilyen gyenge összetételű magyar válogatott nem képviselte még az országot a csapat évszázados történetében. Most nem érdemes senkit kipécézni, utólag cikizni, sőt, alighanem annak a generációnak az erőfeszítései, kínlódása is benne van a mai sikerekben (lásd a később két Eb-re eljutó és ott gólt szerző Szalai Ádám meccs utáni kifakadását), de tényleg iszonyatos volt az a kilencven perc. A döbbenetes a kontraszt Egervári Sándor mérkőzés előtti nyilatkozata és a pályán történtek között, a később szintén két Eb-re eljutó Nikolics Nemanja megalázó debütálása 6–1-nél pályára lépve évek megannyi hiábavaló erőfeszítése után, Devecseri Szilárd emblematikus öngólja, a rekordot jelentő nyolc kapott gól, a rosszkedvű Frank de Boer, az Ajax akkori edzője, aki a találkozó előtti kérdésemre (midőn véletlenül ikertestvérének, Ronaldnak néztem), miszerint mennyi lesz az eredmény, fölényesen mutatta, hogy egy ötöst rúgnak nekünk, s nem is sejtette, hogy mennyire alábecsülte a két csapat közötti különbséget.
Bizonyos értelemben belefásult addigra a nemzedékem az újabb és újabb megaláztatásba, túl voltunk a jugoszlávok elleni 1–7-en és 0–5-ön, a Máltától elszenvedett vereségen, hogy a klubkudarcokat (Vaduz és társai) most ne is említsük. Megértve a mai gyerekek lelkesedését az évek óta kiemelkedően sikeres magyar válogatottért, a mi ámulatunk még nagyobb az általunk érzékelt elképesztő kontraszt miatt. Nekünk az 1–7-től vezetett az utunk a Dragan Sztojkovicsék elleni minapi 2–1-ig, a máltai, az amszterdami és egy sor másik katasztrofális vereségen keresztül (jött még Andorra, Luxemburg, Kazahsztán és így tovább). Úgy, hogy egyébként a hollandok rotterdami 2–1-es legyőzésétől indultunk 1984-ben. Elképesztő hullámvasút: évtizedekig száguldás a mélybe, majd lassan megint ott tartunk, oda kapaszkodtunk fel, ahol negyven éve voltunk. Akkor a mexikói 0–6-tal, egy másik történelmi blamával kezdődött a zuhanás, most szeretnénk sokkal hosszabb hullámhegyben reménykedni, már most szombaton méltó folytatással...
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Babaváró hitel – Thury Gábor jegyzete

Akkreditáció nélkül – Mohay Gábor publicisztikája

Két paksi dupla rendel! – Deák Zsigmond jegyzete

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Fényesebb a láncnál – akard! Kamler János jegyzete

Sziasztok! – Vincze András jegyzete

