Népsport: Schaffer Spéci, a mázsás vándormadár

Kezdhetnénk azzal, hogy már mindent megírtak a magyar futballtörténelem – sőt abban az időszakban Európa, a világ... – egyik legjobb középcsatáráról, így hát kár a gőzért, nincs új a nap alatt. Csakhogy a 130 éve született jó dumás, a szerénységet hírből sem ismerő Schaffer Alfréd – merthogy róla van szó – is megsértődne, ha itt visszavonulót fújnánk. Tény, pályája megszámlálhatatlan állomása, a korabeli sajtóban róla ezerszám gyártott cikkek, a megannyi anekdota jócskán kínál még muníciót – és még valami: az eddig napvilágot látott, klubjait és sikereit felsoroló összeállítások meglehetősen pontatlanok, ezeken mindenképpen szerettünk volna csiszolni. A cikkünkhöz csatolt részletes adatsor reményeink szerint már közel áll a valósághoz.

Feltűnő, hogy az esetek többségé­ben 1919 őszétől az FC Basellel kezdik légiósévei számbavételét. A dátum stimmel, ám Schaffer Spéci először nem Svájcban, hanem az 1. FC Nürnbergben tette le a névjegyét, s közvetve a baki miatt össz­német bajnoki címmel ruházzák fel. A Nürnberg valóban elnyerte a titulust 1921-ben, csak éppen vándormadár főhősünk akkor már harmadik határon túli állomáshelyén, a Wacker Münchenben árulta nem aprópénzért tudományát! A csehszlovák Sparta Praha 1926-ban szerzett bajnoki címéhez nem sokat tett hozzá, ugyanis az 1925. december-januári spanyol-portugál túra után szinte azonnal elküldték a mindössze hét bajnokin három gólt szerző, jócskán lelassult Schaffert.

Az alakját felelevenítő írások edzőként megnyerették vele a Román Kupát is 1940-ben, holott még áprilisban megegyezett az AS Romával, és bármilyen furcsa, mindössze egy-két nappal az április 28-i elődöntő és a 30-i finálé előtt maga mögött hagyta Bukarestet (olyan kiválóságok erősítették a Rapidot, mint Avar István vagy Barátky Gyula).

Sehol sem szerepelt eddig lugosi munkavállalása, holott 1933 márciusától a Vulturiit gardírozta, sőt a román szövetség felkérte májusban, hogy segítsen a válogatott bő, negyventagú keretének összeállításában. Más kérdés, hogy mint oly sokszor megesett, ez a kapcsolat is csak néhány hónapig tartott.

S hogy miért lépett zsoldba Schaffer, miért nem jött vissza az MTK-val az 1919. júliusi-augusztusi dél-németországi túráról? Nos, elsősorban a Tanácsköztársaság alatt vállalt szerepével magyarázható, merthogy tagja volt a proletárhatalom rendjének fenntartására létrehozott Vörös Őrségnek, illetve a forradalmi kormányzótanács elnöke, Garbai Sándor, valamint a népbiztos Bokányi Dezső mellett látott el szolgálatot. A sporteseményekre is járó Garbai például az első félidő után magához hívatta Schaffert egy 1919. júniusi MTK–FTC meccsen, hogy elismerését nyilvánítsa ki a gólt fejelő csatárnak. A kommün augusztus 4-én bukott meg, Spéci pedig biztos, ami biztos, Némethonban keresett csapatot...

A „Futballkirály” (a müncheni Fussball nevű tekintélyes sportlaptól kapta a megtisztelő titulust) tizenegy külföldi együttest gardírozott trénerként, a Wackernél négy különböző időszakban dolgozott, ami azzal magyarázható, hogy München volt németországi állandó lakhelye. De már ifjú korában nyughatatlanul jött-ment, már 19 évesen „kiérdemelte” a vándormadár-hasonlatot: „Schaffer Alfréd, az ismert vándormadár (…) legújabban a BAK kötelékébe lépett, ha ugyan megmarad ott addig, mire e sorok napvilágot látnak.”      A BAK-ból ment át 1914 márciusában az MTK-ba, amely 21 éves korára már a hatodik hazai klubja volt, és akkor még nem vettük figyelembe, hogy időközben további öt egyesülethez (Fővárosi Tkör, Budapesti TK, KAOE, Budapesti TC, Terézvárosi TC) nyújtott be átigazolási kérelmet, amelyeket vagy visszavontak, vagy ő vonatott vissza.

Pályáján csak egy villanás az FTC-hez tartozás néhány hónapja – a Lipótvárosi TC-től érkezett 18 évesen, és bár tétmeccsen nem szerepelt, 1911 júniusa elején vele a soraiban nyert a zöldek második gárdája 13:0-ra az Erzsébetfalvai TC ellen. Érdekes állomás az 1910-ben alapított Tatabányai SC-ben töltött idénye: 1911–1912-ben 34 meccsén egy döntetlen mellett mindössze háromszor kapott ki a csapat, amely megnyerte a Nyugati kerület bajnokságát, majd másik három kerületi elsőn (Pécsi AC, Monori SE, Kolozsvári KASK) túljutva a Fradival vívott meg az ország legjobbja címért – nem hivatalosan. A találkozóra 1912. augusztus 25-én került sor az Üllői úton, a fővárosiak 4:3-ra nyertek, a Tatabánya mindhárom gólja Schaffer nevéhez fűződött! Ezen a meccsen játszott először az FTC színeiben Tóth Potya István. A Tatabányában szerepelt „névadója”, Zsigó Ferenc, akivel aztán az MTK-ban is egy célért küzdöttek, amíg Zsigó meg nem halt 1915-ben a világháború északi harcterén.

„És hogy mióta hívnak »Spéci«-nek. Hát azóta, hogy az MTK II-ben vagy 10 évvel ezelőtt Zsigó, a balbekk hívogatott így. És ma nem is szeretem, ha másképpen neveznek. Így hívnak engem Budapesten, Bécsben, Prágában”– nézett vissza a múltba Spéci, akit daliás termettel áldott meg a Jóisten, a mintegy 185 centijéhez 90 kiló hús és csont társult. Testtömege első külföldi évei után indult növekedésnek, nem lehetett olyan újságcikket olvasni, amelyben ne kérdezték volna az alkatáról. „Annyi történt csupán, hogy Schaffer a maga 102 kg súlyával és a maga 102 rendes ruhájával, kackiás vadászsapkában, angol lordhoz hasonlóan kiborotválva, menetrendszerűen megérkezett Prágába”– számolt be a Sporthírlap 1922 szeptemberében. Három év múltán a 97 kilóját firtatták, és ő frappánsan reagált: „Amikor azt mondják, hogy én nem futok egy labda után, tehát lusta vagyok, akkor én pontosan és határozottan érzem, hogy a labdát el nem érhetem, tehát feleslegesen nem strapálom magam.”      Később 105-106 kilóra is felszaladt a súlya.

Nagy vándorlása közben egy-két napra hazaugrott (többnyire repülővel) Óbudán élő édesanyjához, élvezte a cigányéletet, a szabadságot. Bár túl a negyvenen sokszor beszélt a nősülésről, az általa 1938-ban is emlegetett menyasszony (egy müncheni vendéglős lánya, akivel elmondása szerint négy éve jegyben jártak) nem volt ismertebb Columbo nejénél...

Az viszont biztos, hogy az általában közöltekkel ellentétben 1944-től nem trenírozhatta a Bayern Münchent, merthogy Konrad Heidkamp személyében volt ki feleljen a munkáért. Spéci nyilvánvalóan 1945 nyarán kapott lehetőséget, ami még tragikusabbá teszi halálát: érdemben semmit sem tehetett hozzá a patinás klub történetéhez, a Münchenhez közeli Prien am Chiemsee vasútállomásán lett rosszul, és augusztus 31-én kórházban hunyt el.