Politikai abszurd: Sebes elvtárs elfeledett Horthy-köszöntése

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2018.08.28. 12:27
A huszadik századi magyar futballtörténelem egyik legabszurdabb politikai jelenete volt, amikor a későbbi kommunista sportvezetőség kirakatembere, Sebes Gusztáv vezényletére éljenezte 1940 tavaszán egy stadionnyi ember Horthy Miklós kormányzót. De miként került a meghasonlott helyzetbe a rendszerrel olyannyira ellenséges egykori vasmunkás?

 

Négy nappal Horthy Miklós kormányzói beiktatása után, 1920 tavaszán meghatározó fordulatot vett az akkor tizennégy éves Sebes Gusztáv élete...

Iskolába nem járhattam, segédmunkásnak nem vettek fel, elhatároztam, leszerződök inasnak – írja Örömök és csalódások című, 1981-ben megjelent visszaemlékezésében az Aranycsapat szövetségi kapitánya. – Azt a tanácsot kaptuk nagybátyámtól, próbálkozzunk az épületlakatosoknál, szezonszakmában talán könnyebb inasszerződéshez jutni. 1920. március 5-én egy kis, Lázár utcai pinceműhelyben valóban felvettek. Új életet kezdtem. Reggel hat órakor indultam hazulról. Én nyitottam a műhelyt, befűtöttem – hideg volt a nyirkos helyiségben. Rongylabdámat a műhelybe is magammal vittem. A túlsó oldalon, a Bazilika kertjében, a télen is eléggé sűrű bokrok védelmében előszedtem rongylabdámat, emelgettem, vezetgettem, cselező mozdulatokat gyakoroltam – amíg felmelegedtem. Arra nem gondoltam akkor – hogyan is gondolhattam volna? –, hogy évtizedekkel később oda, a sűrű bokrok közé temetik majd Feri bátyámat, akit fasiszta gyilkosok öltek meg Budapest ostroma idején.”

A Scharenpeck Gusztáv néven született fiatalember időközben lakatosinasból franciaországi vendégmunkás, majd a kinti évek után a Hungária hivatásos futballistája lett. Megbecsültségére jellemző, hogy Lázár utcai munkába állásának huszadik évfordulóján már a tizenötszörös magyar bajnok csapatkapitányaként tisztelte őt a Hungária körút népe. Játékos-pályafutásának kibontakozása párhuzamosan zajlott a két világháború közötti politikai kurzus térnyerésével.

„A Horthy-kultusz csúcspontja az 1938 és 1943 közötti időszak volt, amikor a magyar társadalom nagy része az ország újjáépítését, a revíziós területgyarapodásokat (a Felvidék déli része, Észak-Erdély és s Székelyföld, Kárpátalja, Délvidék egy része), az életszínvonal érezhető emelkedését (jórészt a háborús konjunktúrának köszönhetően) és a korlátozott háborús szerepvállalást főként Horthy érdemének tulajdonította – hangsúlyozza Barta Róbert cikke a Rubicon folyóirat 2012/9-10. számában. – 1940-ben, kormányzóvá választásának 20. évfordulóján a már szokványosnak számító országgyűlési különtörvény mellett többkötetes és többszerzős, Horthy Miklós című, fényképekkel illusztrált munka jelent meg, mely megismételte a kultusz addigi összes elemét.”

Ha a kormányzói időszak tizedik évfordulóját 1930-ban egyebek mellett újonnan építendő Duna-híd tisztelgő névadásával ünnepelték (a mai Petőfi híd 1937 és 1945 között a Horthy Miklós híd nevet viselte), a huszadik évforduló alkalmából már nemcsak Pestet és Budát, hanem a korabeli futballtársadalmat és a politikai rendszert is igyekeztek jelképesen összekapcsolni. Így aztán 1940. március 1-jén a következő felhívással fordult Gidófalvy Pál, a Magyar Labdarúgó-szövetség élén álló miniszteri biztos a pályák népe felé:

„Vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója húszéves országlásának jubileumáról a magyar labdarúgás is megemlékezik. Legmélyebb hódolatát, szeretetét és ragaszkodását fejezi ki a magyar labdarúgás tábora a legelső magyar ember, Magyarország kormányzója iránt. A kormányzói jubileum alkalmából a következő intézkedéseket teszem: 1940. március 3-án, vasárnap az összes magyar futballpályákon meg kell emlékezni a Kormányzó Úr Őfőméltóságának jubileumáról. Evégből az összes bajnoki, barátságos, vagy egyéb mérkőzések első félidejének 20. percében a játékvezető sípjelére a csapatok a pálya közepére vonulnak, ahol a játékvezető által kijelölt egyik csapatkapitány vezényszavára a játékosok Magyarország kormányzójára háromszoros »éljen«-t kiáltanak. A mérkőzést rendező egyesületek kötelesek gondoskodni és kellő időben felkérni a nézőközönségét, hogy ebben a megemlékezésünkben ülőhelyéről felállva vegyen részt.”

A korabeli mérkőzés beszámolókból kiderül, a rendelkezést valóban foganatosították. A Hungária–Elektromos (2:0) bajnoki találkozó tudósításában például ezt olvassuk: „A 21. percben van az ünnepi szünet, a közönség a csapatokkal kiált Sebes vezényletére háromszoros éljent Magyarország jubiláló kormányzójára.”

A magyar Aranylabda

Horthy Miklós kormányzóságának huszadik évfordulója alkalmából szóba került az is, hogy a Közép-európai Kupa nellenversenyeként írják ki az immár egy éve villanyvilágításos Elektromos-pályára a nemzetközi Aranylabda vándordíjat. Az ötlet alighanem elhalt, az Aranylabda tizenhat évvel később, az egyéni futballistaelismerést megalapító párizsi France Football szerkesztőségében egész más jelentést kapott.

A jelenet huszadik századi történelmi tréfának is elmenne: a Horthy-éljenzést vezénylő Sebes nem más, mint a munkásmozgalom ifjúkorától elkötelezett híve, a magyar válogatottat a Rákosi-érában irányító szövetségi kapitány (1949–1956), a kommunista sportvezetőség későbbi megkerülhetetlen alakja, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke (1948–1950), az Országos Testnevelési és Sport Bizottság elnökhelyettese (1950–1956).

Érdemes a furcsa hurrázás tudatában fellapozni a sportvezető említett önéletrajzi könyvét, annak is „Az ország a végső pusztulás felé halad” című alfejezetét, például a következő megállapításnál: „Kis országunk reakciós, fasiszta politikusai az ország népe ellen ismét szörnyű bűnöket követtek el. Huszonöt év után másodszor vitték háborúba az országot. Népünk színejavát áldozták fel a német érdekekért.”

De megnézhetjük a munkásosztály sportképviselőjének másik alapművét, az 1955-ben közzétett, A magyar labdarúgás című kötetet is, amelyben szintén veretes értékelést találunk a Hungária körúton éljenzett Horthy rendszeréről: „A dicsőséges Tanácsköztársaság a nemzetközi és hazai reakció szégyenteljes összefogása következtében elbukott. A dolgozó nép érdekeit szolgáló terveket és intézkedéseket népellenes intézkedések váltották fel. A társadalmi zuhanás mélybe sújtotta a sportot, a labdarúgást is. Elkezdődött a magyar sportélet legszomorúbb korszaka.”

Noha a világnézeti satuhelyzetbe került egykori munkásgyerek 1940. március 3-i gesztusa erős ellentétben áll életének ideológiai alapállásával, a kettős jubileum tavaszán valóban megtapasztalhatta a politika fenyegetését, a sportéletbe is beszűrődő zsidóellenes légkör kártékonyságát.

A kurzus természetesen az MTK-t, illetve profi labdarúgó-csapatát, a Hungáriát tartotta első számú ellenségének – írta a környezetről Szegedi Péter a Magyar Narancs Pálya a magasban (Árják a pályán) című cikkében 2008. július 31- én. – A profi csapatok a háború kitörésével igen nehéz anyagi helyzetbe kerültek, a zsidótörvények miatt pedig az MTK helyzete különösképp súlyossá vált. A klub megszűnésének pontos körülményeit nem ismerjük. Több könyv szerint az MTK-nak felsőbb utasításra ki kellett zárnia zsidónak nyilvánított vezetőit, Brüll Alfréd elnök távozott is volna, de a klub inkább feloszlatta magát. Egy másik verzió szerint pedig maga Brüll kezdeményezte a Hungária megszűnését. Gidófalvy népbírósági perében az MTK főtitkára azt vallotta, hogy a Hungária önként oszlatta fel magát, azért a hatósági biztos nem tehető felelőssé. Az bizonyos csupán, hogy a Hungária 1940 júliusában feloszlott, Brüll vállalta a klub tetemes adósságának rendezését, a labdarúgók pedig az amatőr MTK csapatában sportoltak tovább.”

További csavar tehát a történetben, hogy a csapatnak, amelynek kapitányaként Sebes Gusztáv márciusban Horthy Miklóst éltette, akkor már valószínűleg meg voltak számlálva a napjai, az Elektromos elleni mérkőzés után csupán tíz bajnokit játszhatott, mielőtt politikai nyomásra megszűnt. Pedig az 1939–1940-es idényben a Ferencváros mögött pontegyenlőséggel, de rosszabb gólaránnyal második helyre szorult Hungária nevében – saját későbbi emlékei szerint – a játékosok vezére is igyekezett menteni a menthetőt:

Nyílt levelet írtam a Nemzeti Sport című laphoz, amelyben lelepleztem a miniszteri biztos aljasságait az MTK-val szemben. Természetesen nem közölték le, de az egyik munkatárs visszahozta hozzám azzal, hogy a főszerkesztő üzeni, ne foglalkozzam a miniszteri biztossal, mert könnyen megüthetem a bokámat.”

Az 1940. március 3-i NB I-es mérkőzésekre előírt Horthy-köszöntés egyik stadionban sem találta ott az ünnepeltet, jóllehet, az államférfi élete során – szerény kutatásaim szerint – tizenkét hivatalos futballmérkőzést biztosan megtekintett. Közöttük tizenegy válogatott és egy klubmérkőzést találunk: 1923. május 20-án az Üllői úton éppen az MTK (FTC-vel vegyített) csapatának West Ham United elleni, 3:2-re elveszített találkozóját tisztelte meg jelenlétével.

Rég hallottuk a magyar himnuszt sportpályáinkon – írta a korabeli Nemzeti Sport. – A játékosok mereven álltak a mezőnyben, a katonák feszes vigyázzállásban, tisztelegve s a magyar kormányzó fent a klubház erkélyén, sapkájához emelt kézzel a távolba merengve. És a közönség elnémult e percekben, pisszenés sem hallott a nagytribünön. Szinte paradoxonszerűen hangzik, bár valóság, hogy füleinkkel láttuk, szemeinkkel hallottuk, mint lép be Magyarország a művelt világ kultúrközösségébe, amelyből oly méltatlanul ráncigálta ki a (...) vak Sors galád szeszélye. Feledhetetlen percei lesznek az Üllői-uti pálya pünkösd hétfőjének az Ur 1923. évében.”

Abban az esztendőben, amelynek során Sebes Gusztáv a Röck Gépgyárban bérjavításért sztrájkolt a Vasas Szakszervezet tagjaként, a lázongás miatt elveszítette állását, mire fatelepi rakodómunkásként, kocsikísérőként, irodaszolgaként próbálta megvetni a lábát, ám helyzete kilátástalanságát belátva végül úgy döntött, elhagyja Budapestet, és Párizsban próbál meg boldogulni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik