NS: Storck is beszélt, Dárdai is, sőt Doll is – szombat

2015.10.16. 23:09
Címkék
A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk:

Bernd Storck mindent elmond, legalábbis elég sok mindent: Voleszák Gábor interjújából kiderül, hogy a szövetségi kapitány számára egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy a pótselejtezőkön is ő irányítja a csapatot, hiszen a felelősség az övé. És azt is elárulta, felhívta jó néhány játékosát a törökök és a kazahok győzelme után, hogy legyenek büszkék és derűlátóak. Reméljük, hallgatnak rá.
Bernd Storck mindent elmond, legalábbis elég sok mindent: Voleszák Gábor interjújából kiderül, hogy a szövetségi kapitány számára egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy a pótselejtezőkön is ő irányítja a csapatot, hiszen a felelősség az övé. És azt is elárulta, felhívta jó néhány játékosát a törökök és a kazahok győzelme után, hogy legyenek büszkék és derűlátóak. Reméljük, hallgatnak rá.

Írországban és Dániában sem méznyalás az élet, előbbieknek az a gondja, hogy Robbie Keane öreg, utóbbiaknak meg hogy a középpálya klasszisai nem találják a közös hangot – de azt azért egyik helyütt se bánnák, ha Magyarországot kapnák a pótselejtezőn.

• A Videoton fedezete, Pölöskei Zsolt szerint a fehérváriak azt az edzőt kapták, akire szükségük volt, és Horváth Ferenc motivációs mágiája már a Honvéd elleni szombati bajnokin is működhet.

• A német futballedzők beszédes hangulatban vannak: Thomas Doll is interjút adott lapunknak, amelyben elárulta, hogy nem egymagának kell tűzben tartania a csapatát: Böde Dániel, Gera Zoltán vagy Hajnal Tamás űzi-hajtja a többieket. És most már újra tisztelik az ellenfelek a Ferencvárost...

Dárdai Pál szép lassan élcsapatot csinál, csak sajnos a Herthából és nem a válogatottból, abból viszont nem is akármilyet: az idény utolsó rangadója a Schalke ellen valódi értékmérő lehet.

• Szombaton elrajtol a női kézilabda Bajnokok Ligája, amelyet akár egy magyar csapat is megnyerhet – de azért közülük inkább a Győr esélyes, mint a Ferencváros. De hogy mindkét együttes szép reményeket táplálhat, az nem kérdés, és egyoldalas idénybeharangozónkból az is kiderül, miért.

• Az ökölvívás az új birkózás, amennyiben most a bokszolók jöttek haza véres fejjel a maguk világbajnokságáról. Kovács László szövetségi kapitány szerint stílusváltásra van szükség.

• Az olimpiai bajnok munka közben igazán felemelő látvány, főleg, ha új edzővel dolgozik, mint a londoni aranyérmes kardvívó, Szilágyi Áron, aki immár Decsi Andrással edz, Kovács Erika riportjából pedig azt is megtudjuk, hogyan.

Nyolcoldalas szombati mellékletünk, a HOSSZABBÍTÁS ezúttal is olvasmányosnak ígérkezik:
• egyrészt Páncsics Dusán (az egykori válogatott védő, Páncsics Miklós fia) járja körbe a magyar tenisz (és a teljes sportnevelés) témakörét Thury Gábor tolmácsolásában;
• másrészt Galambos Dániel és Szeli Mátyás azt nézte meg, Franciaország szakmailag, emberileg és létesítményileg hogyan várja azt a labdarúgó Európa-bajnokságot, amelyre még mindig vágyakozunk mi is;
• Hódy László kosárlegenda vadregényes élettörténete is tovább folytatódik;
• és Dunai Antal, az egykori háromszoros gólkirály és a mieinket legutóbb olimpiára vezető szövetségi kapitány is beletúr az emlékek ládájába, hogy aztán a maiakról is elmondja véleményét.

Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú és Nagy Erik is kiesett a sznúker Q School első tornáján

Egyéb egyéni
1 perce

Öt éven belül visszajutna az NB I-be a Haladás

Labdarúgó NB II
1 perce

Vb 2026: angol bajnokok és egy váratlan visszatérő a norvég keretben

Foci vb 2026
6 perce

Az FTC simán megnyerte a női vízilabda ob I döntőjének első meccsét

Vízilabda
1 órája

Robbie Keane és Szerhij Rebrov is jelölt a Slovan Bratislava kispadjára

Minden más foci
1 órája

Vb 2026: „Sokkolt és lesújtott a döntés” – nagy kimaradók az angol válogatottnál

Foci vb 2026
1 órája

Vitorlázás: egy futamot sem tudtak rendezni csütörtökön az ILCA Eb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Vb 2026: három újonc került be a csehek szűkítés előtt álló keretébe

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik