MLSZ: Szentes Lázár is pályázott szövetségi edzőnek

2014.10.03. 08:49
Szentes Lázár is pályázott a Magyar Labdarúgó-szövetség által kiírt szövetségi edzői posztra, sőt a Győrben, Szombathelyen, Debrecenben, Pápán, Zalaegerszegen, Újpesten, Nyíregyházán, majd legutóbb Diósgyőrben megforduló szakember egy lépéssel már ennél is továbbment.

„Már a személyes meghallgatáson is túl vagyok, ám hivatalos értesítést egyelőre nem kaptam a döntésről – nyilatkozta Szentes Lázár a Nemzeti Sportnak. – Természetesen várok türelemmel, továbbra is járom a pályákat, figyelem az utánpótláscsapatokat is, és ha csak tehetem, megnézem az NB II-es és NB I-es mérkőzéseket. Játékosként, edzőként és vezetőként szemtanúja és persze részese is voltam a magyar labdarúgás évtizedek óta tartó hanyatlásának. A kormány és az MLSZ által biztosított anyagi források révén történelmi esélyt kapott a magyar labdarúgás. Belülről is megélve a felhasználás gyakorlatát, láthattam, hogy ezzel csak a hardware-t, azaz az anyagi feltételeket teremtették meg, a software, a személyi feltételek kimunkálása azonban még előttünk áll. Első lépésként létre kell hozni a magyar labdarúgás hagyományain alapuló, a magyar nemzet genetikájára, szellemi és kulturális jellemzőire épülő nemzeti labdarúgó-filozófiát és az ebből következő jellegzetes magyar játékstílust, amelynek elméletét és gyakorlatát az egész országban, minden képzési és versenyzési szinten el kell terjeszteni. A történelmi és társadalomfejlődési okokra visszavezethető súlyos családi és iskolai problémák miatt a kiválasztásnál első helyre kell tenni a személyiségjegyek vizsgálatát. A felzárkóztatási program gyorsítása miatt egyértelműen el kell választani az elitképzést az alapképzéstől. Létre kell hozni egy tanult, nyelveket beszélő, a modern labdarúgás elméletével és gyakorlatával tökéletesen tisztában lévő, tanulásra kész és képes vezetőkből és edzőkből álló főállású szövetségi elitet, amely kidolgozza, terjeszti, irányítja és ellenőrzi a folyamatokat.”Szentes Lázár a Nemzeti Sportnak. – Természetesen várok türelemmel, továbbra is járom a pályákat, figyelem az utánpótláscsapatokat is, és ha csak tehetem, megnézem az NB II-es és NB I-es mérkőzéseket. Játékosként, edzőként és vezetőként szemtanúja és persze részese is voltam a magyar labdarúgás évtizedek óta tartó hanyatlásának. A kormány és az MLSZ által biztosított anyagi források révén történelmi esélyt kapott a magyar labdarúgás. Belülről is megélve a felhasználás gyakorlatát, láthattam, hogy ezzel csak a hardware-t, azaz az anyagi feltételeket teremtették meg, a software, a személyi feltételek kimunkálása azonban még előttünk áll. Első lépésként létre kell hozni a magyar labdarúgás hagyományain alapuló, a magyar nemzet genetikájára, szellemi és kulturális jellemzőire épülő nemzeti labdarúgó-filozófiát és az ebből következő jellegzetes magyar játékstílust, amelynek elméletét és gyakorlatát az egész országban, minden képzési és versenyzési szinten el kell terjeszteni. A történelmi és társadalomfejlődési okokra visszavezethető súlyos családi és iskolai problémák miatt a kiválasztásnál első helyre kell tenni a személyiségjegyek vizsgálatát. A felzárkóztatási program gyorsítása miatt egyértelműen el kell választani az elitképzést az alapképzéstől. Létre kell hozni egy tanult, nyelveket beszélő, a modern labdarúgás elméletével és gyakorlatával tökéletesen tisztában lévő, tanulásra kész és képes vezetőkből és edzőkből álló főállású szövetségi elitet, amely kidolgozza, terjeszti, irányítja és ellenőrzi a folyamatokat.”

Legfrissebb hírek

Mégis lehet magyar válogatott Urblík József – sajtóhír

Magyar válogatott
2026.11.03. 10:05

A jövő évi központi költségvetésben azonos szinten marad az MLSZ és a Hungaroring támogatása

Magyar válogatott
2026.10.31. 15:44

Az ETO fellebbez, és arányosabb büntetést kér februárig eltiltott ifjú tehetségének

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 14:10

Két NB I-es párharc a nyolcaddöntőben, a Ferencváros ismét harmadosztályú csapatot kapott a kupában

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 21:23

Szektorbezárásos büntetést kapott az Újpest és a Debrecen

Labdarúgó NB I
2026.10.21. 22:34

Három meccsre eltiltották az MTK középpályását

Labdarúgó NB I
2026.10.14. 20:08

Nem lehetnek magyar szurkolók a grúziai Nemzetek Ligája-mérkőzésen

Magyar válogatott
2026.10.13. 18:41

Az MLSZ jelezte: Szoboszlai nem sérülten tért vissza a Liverpoolhoz

Légiósok
2026.10.12. 11:55