Futsal Eb: megint kifogtuk a keleti szomszédot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.03. 13:40
Ukrajna lesz a magyar futsalválogatott ellenfele a jövő évi Európa-bajnokság szeptemberi pótselejtezőjében – derült ki a szerdai nyoni sorsoláson. A két felvonásos párharc első mérkőzését idegenben játssza a magyar csapat.

Ukrajnával a legutóbbi kiírásban is összekerült a magyar válogatott, és 4–1-re kikapott tőle a harkivi selejtezőcsoportban. Akkor az ukránok és a törökök mentek tovább a csoportból.

Az ukránok kétszer (2001, 2003) ezüstérmesek voltak az Európa-bajnokságon, és bár azóta nem nyertek érmet, a torna állandó résztvevőinek számítanak. A pótselejtező mérkőzéseit szeptember 17-én és 24-én rendezik meg.

A magyarok csoportjából továbbjutó Olaszország, a legutóbbi négy kiírást megnyerő Spanyolország, valamint Oroszország, Szlovénia, Portugália, Azerbajdzsán, Csehország és a rendező Belgium már tagja az antwerpeni 12-es mezőnynek. Még négy hely kiadó, ezért vív meg a selejtezőcsoportok hét második helyezettje és a legjobb csoportharmadik, Szlovákia.

Az Eb-t január 28. és február 8. között rendezik meg a belga városban.

9. FUTSAL EURÓPA-BAJNOKSÁG
PÓTSELEJTEZŐ

Ukrajna–Magyarország
Románia–Szerbia
Bosznia-Hercegovina–Hollandia
Szlovákia–Horvátország

Az első mérkőzés az elöl álló csapat otthonában lesz.

 

Legfrissebb hírek

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

A szerb Marko Perics lett a veszprémi futsalklub új vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.07.11. 11:12

Hihetetlen dráma után harmadszor is aranyérmes a magyar válogatott a cukorbetegek futsal Eb-jén

Minden más foci
2025.07.10. 17:42

DiaEuro 2025: döntőbe jutott a magyar válogatott!

Minden más foci
2025.07.09. 19:02

DiaEuro 2025: elődöntőbe jutott a magyar válogatott

Minden más foci
2025.07.07. 17:06

Futsal Eb: Romániával játszik a kijutásért a magyar válogatott

Minden más foci
2025.07.03. 12:11

Futsal: Veszprémben idén minden csillag együtt állt a sikerhez

Labdarúgó NB I
2025.06.25. 17:28

Újpest: Németh Péter lett a futsalcsapat főnöke – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.25. 09:05
Ezek is érdekelhetik