Válogatott: Sok pluszt kell hozzátennünk a játékunkhoz - Egervári

Vágólapra másolva!
2012.08.14. 13:09
null
Egervári szerint a játékosok vegyes fizikai állapotban vannak (Fotó: Németh Ferenc)
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint jó ráhangolódás lehet a világbajnoki selejtezősorozatra az izraeli csapat elleni szerdai felkészülési mérkőzés.

„Elég vegyes fizikai állapotban vannak a játékosok, ugyanis van, ahol még csak a felkészülés közepén járnak. Akadnak kisebb sérülések, de minden játékos bevethető állapotban van. Örömteli, hogy teljes létszámmal vághatunk neki a mai edzésnek és a holnapi mérkőzésnek" – nyilatkozta a szakember a telki edzőközpontban tartott keddi sajtótájékoztatóján.

„Délelőtt az izraeli válogatott legutóbbi két mérkőzéséről készült felvételeket tanulmányoztuk, ami alapján kijelenthetjük, hogy olyan csapatról van szó, amely nagyot lépett előre az elmúlt néhány évben. A legtöbb játékosuk már a legjobb európai bajnokságokban szerepel, ezáltal olyan fegyelmezetté váltak, ami korábban nem volt jellemző a stílusukra" – mondta a kapitány.

Az már korábban eldőlt, hogy Gerára és Hajnalra nem számíthat a szakvezető, ugyanakkor Szalai Ádámot játékra alkalmasnak találta az orvosi stáb.

A Mainz légiósa tegnap az NSO Tv-nek nyilatkozott arról, hogy kisebb sérüléssel küzd. Egervári Sándor szövetségi kapitány azonban a mai sajtótájékoztatóján az NSO kérdésére elmondta, hogy Szalai valóban bokaérzékenységre panaszkodott, de ez nem befolyásolja majd a játékát a holnap 20.30 órakor kezdődő találkozón.

Egervári szerint rendkívül fontos, hogy a futballisták már a szerdai összecsapáson is egymást segítve a maximumot hozzák ki magukból, ugyanis a világbajnoki kvalifikáció során erre lesz szüksége az együttesnek a jó eredmények eléréséhez.

„Sok pluszt kell hozzátennünk a játékunkhoz, ahogyan azt a csehek és az írek ellen is tettük. Remélem, meg tudjuk ezeket valósítani, és akkor ez a mérkőzés jó ráhangolódás lehet a vb-selejtezőkre" – jelentette ki a kapitány.

Király Gábor, az 1860 München kapusa – aki hétfő este még klubjával bajnoki mérkőzést játszott a német másodosztályban – úgy véli: mindkét csapatnak rendkívül fontos a találkozó, hiszen itt lehet igazán lemérni, milyen erőállapotban vannak a játékosok.

A VB-SELEJTEZŐKÖN MÁR ERŐN FELÜL KELL TELJESÍTENI – EGERVÁRI

Legfrissebb hírek

Esterházy Mátyás: Kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni

Minden más foci
2025.06.27. 19:49

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49
Ezek is érdekelhetik